„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefele vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”

Seres Szilvia beszélgetése Sugár János képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének egyik alapítójával.

1986-ban résztvettél a nemzetközi DigitArt számítógépes-grafika kiállításon, ahol II. díjat nyertél. Kiírója az Impulzus című lap és az MTA Számítógéptudományi és Automatizálási Kutatóintézete volt. Mennyire segítette ez a pályázat a hazai számítógépes művészet indulását?

Elég egyértelmű volt, hogy ez egy jószándékú, de a hatalom reformelképzeléseibe jól illő gondolat. Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik, és valahogy a jövő errefele vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni. Böröcz András ismerte Szentgyörgyi Tibort, aki akkor az Új Impulzus – már a cím is jól jellemzi a korszellemet – című folyóirat szerkesztője volt, és szerintem ők találták ki, hogy a hivatalos számítógép népszerűsítési stratégiába egy számítógépes grafikai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban beleférjen. Csak persze senkinek sem volt számítógépe, és ezért akikről lehetett sejteni hogy mindenben benne vannak, azokat meghívták az egyébként teljesen zárt és fél-katonai SZTAKI-ba. Itt berendeztek egy szobát, ahol nemcsak a mai, de tegnapi szempontból is nevetséges alap PC-k álltak a rendelkezésünkre.

Sugár János: Senkise bánt, Belgrádi dolog, Nagyon beteg, Ördögi film, 1986
színes print, 35 x 45 cm, SZTAKI PCPaint program, in: Új képkorszak határán, Számalk, 1989

Menetrendszerűen be kellett jelentkezni és lehetett menni dolgozni. Printerről akkor még szó sem volt. Beszereztek egy speciális fényképezőrendszert, ami a képernyőképről három expozícióval készített egy színes negatívot, és aztán az abból nagyított képeket állították ki. Ezeket a munkáimat floppy-n is megkaptam. Pár évvel később próbáltam megnyitni, de már semmivel sem voltak kompatibilisek.

Valójában egy ingyenes gyerekrajz programmal dolgozhattunk (PCPaint).

A számítógépes grafika és képmanipuláció mennyire érdekelte a művészeket?

Sokan lazán, vagyis a valós értékén fogták fel a helyzetet, kipróbálták, csináltak valamit és elmentek. Én napokon át ott ültem, mert érdekelt maga a számítógép. Talán azért is, mert akkoriban sokat dolgoztam klasszikus grafikai eljárásokkal – szita, rézkarc, dombornyomás – és érdekelt hogy mi újat tud ehhez egy számítógép hozzádni. Szorgalmasan eljártam, olyan volt mint egy tanfolyam.

Számomra a legfontosabb élmény az volt, hogy megerősített abban a korábbi tapasztalatban hogy nem érdemes félteni egy rajzot, egy rajz olyan fázisát, ahol elbizonytalanodik az ember, hogy érdemes-e tovább menni, azaz esetleg elrontanám ha továbbrajzolom (lásd: túlrajzolt rajz). Ezzel az eszközzel egy rajz bármelyik fázisát el lehetett menteni, és utólag összehasonlítani a végeredménnyel. Egyértelműen beigazolva láttam, hogy a továbblépés mindig jobb lett. Ez, és persze az undo: bármit meg lehet tenni, semmit sem kell félteni. Ezt kiélvezve relatív sok narratív jellegű rajzot készítettem a korábbi vázlataimból. Ebből a sorozatból látható öt kép jelenleg a Lépésváltás – Az 1945 utáni magyar művészet újrarendezett állandó kiállításán a Magyar Nemzeti Galériában.

Sugár János: Autós köszönés, 1986
színes print, 35 x 45 cm, SZTAKI PCPaint program, in: Új képkorszak határán, Számalk, 1989

A pályázat célja csupán az ismerkedés volt az új eszközzel?

Úgy tűnt hogy van egyfajta lendület, másrészt ki lehetett próbálni, és a végeredményből a Szépművészeti Múzeumban lett egy kiállítás, ami akkor nagyon hivatalos dolog volt. Például írt róla P. Szücs Julianna. Az egész nagyon formális volt, akadémikusok és minisztériumi emberek nyüzsögtek. A kiállító művészeknek másodhegedűs szerep jutott, viszont megismerhettem a területen már pár éve dolgozó alkotókat. Összebarátkoztam Waliczky Tamással, aki rögtön meg is hívott a Caesar Studio-ba dolgozni. Tamás 1987-ig dolgozott ott számítógépes játékok grafikai tervezőjeként. Főleg ATARI-ra írtak át Commodore 64-es játékokat. Nekem az volt a feladatom hogy ATARI-n új háttereket készítsek egy létező C64-es karatejátékhoz. Tadzs Mahal, Budapest, Afrika, Vörös tér – ezekre biztosan emlékszem. Így ismertem meg a Kiss Lacit is.

Kiss László a Caesar Studio-ban, háttérben Waliczky Tamás Golden Nica díja, 1990
Fotó: Sugár János

Mennyiben voltak mások a későbbi számítógépes grafikáid?

A második számítógépes sorozatomat már a barátság és ismeretségek révén a Caesar Studio-ban készítettem el egy-két nap alatt. Ezek hasonlítottak a korábbiakhoz, narratív rajzok voltak a hagyományos grafikáimhoz készült vázlatokból – itt már igazából kissé untatott a dolog. Az analóg technikákat jobban lehetett provokálni.

Valószínű ezek a rajzok voltak kiállítva 1989 júliusában a Komputergrafika című kiállításon a Józsefvárosi kiállítóteremben, ahol Kiss László és Révész L. László is kiállított. A franciaországi kiállításra szánt munkákat három évvel később készítettem, és ezeknek szinte alig van közük a számítógépes grafikához.

A „Féte de l’image” Lille/Paris kiállítási lehetőség 1990-ben köszönhető volt az egyre jobban érezhető politikai nyitásnak?

A francia szocialista elnökségnek nagyon aktív, kezdeményező kulturális stratégiája volt. A francia kulturális minisztérium fiatal, vagány munkatársai állandóan itt járkáltak Magyarországon. Mindez már a rendszerváltás érezhető előszele volt és arról szólt, hogy hogyan lehet a magyar kultúrpolitikát kicsit fellazítani. Például ennek volt az eredménye, hogy Bachman Gábor telefonkártyát csinálhatott, amikor a telefonkártya még egy teljesen új dolog volt. Emlékszem hogy volt díszdobozban díszpéldány is belőle. Ez jelentette akkoriban a legszuperebb technológiát.

Ezt az 1990-es kiállítást is már évek óta tervezték. Utólag úgy látom, hogy igazából senkit sem érdekelt a szervezők közül komolyan a számítógép mint médium, hanem inkább valami korszerű és divatos dolgot láttak benne.

Az ami engem foglalkoztatott, az később sokkal jobban megjelent az Intermédián és azokban a szervezkedésekben, amelyeket akkoriban csináltunk. Mint outsider, a számítógépes grafikában benne maradtam, amit jól mutat hogy meghívtak még a franciaországi kiállításra, ami már egy sokkal elitebb kiállítás volt, kilenc művésszel és egy komoly katalógussal benne Beke László és Peternák Miklós szövegével.

Továbbléptél a számítógépes grafika területén?

Tovább nem, inkább elléptem. Itt már nagyon furcsa művekkel szerepeltem, amelyek aztán sajnos nem kerültek vissza, mert a kiállítás kurátoránál, Joël Boutteville-nél maradtak Párizsban. Ezek inkább minimalista reliefek voltak, amibe egy-egy számítógéppel készített rész volt beépítve. Ez volt a hattyúdalom a számítógépes grafika terén. Többet ezzel nem foglalkoztam, nem is volt rajzolásra alkalmas számítógépem. Gondolkodtam hogy vegyek egy Atarit, de aztán mégse tettem. Commodore 64-et használtam írásra egészen 1993-ig.

 

Sugár János: A következmények dimenziója, A jelen színpada
3db egypéldányos relief, 60×80-es farost, fekete flok és számítógépes grafika, Caesar Studio, Atari 1024 ST – Artdirector program

Én ezeket mind elsősorban grafikáknak tartom, és nem érzem hogy valójában komolyabb közük lenne a számítógéphez. Itt-ott persze sikerült váratlan interferenciákat létrehozni, de nem tudtam „rosszul“ használni az eszközt, mert ez az eszköz pont ezt nem engedte. A hagyományos grafika, szobrászat terén könnyebben lehetett az íratlan szabályokat provokálni. A számítógépes grafika kezdeti művei leginkább demóknak tekinthetők, amik ügyeskezű mérnökök dekoratív, formalista gondolatvilágát tükrözik: azoknak a szemléletét, akik az eszközt, a programot készítették. Olyanra csinálták, ahogy ők gondolkodtak. Ebben a felállásban nem lehet rákérdezni a médiumra, mert olyan mintha csak egy hiperkonvencionális közvetítőn keresztül tudnál bármit is elérni, aki csak akkor segít, ha azt csinálod amit ő enged.

Azóta ez a műfaj a fejlesztéseknek hála – azaz a totális digitális konvergencia jegyében – nagy átalakulásokon ment keresztül, és ha úgy tetszik, akkor ma már szinte mindenki számítógépes grafikus és diszpécser egyszemélyben. Ami viszont érdekelt, az egy szélesebb horizontú, kritikus megközelítése annak a jelenségkörnek, amit új médiumoknak neveznek. Ezek nem csak új eszközök, az eszközevolúció új állomásai, hanem egy világnézet, egy gondolkodásmód (technoreligion) megjelenése, és a korábbi eszközöknél jóval komplexebb társadalmi következmények kiváltói.

1990-ben megalapítottátok a Media Research Alapítványt, illetve ebben az évben került megrendezésre a Műcsarnokkal és a Soros Alapítvány Kortárs művészeti Központjával közösen A médiumok velünk voltak” nemzetközi konferencia.

Olyan jelentősnek éreztük 1989-ben a romániai forradalom televíziós vonatkozásait, hogy kitaláltuk Peternák Miklóssal, Mészöly Suzyval és Keiko Sei-el hogy egy nemzetközi konferenciát szervezünk, amely a televíziónak a romániai forradalomban betöltött szerepét vizsgálja. Ez volt az első alkalom, hogy vezető nemzetközi média-teoretikusok eljöttek Magyarországra – Vilém Flusser, Peter Weibel, Margaret Morse, Ingo Günther, Erki Huhtamo, stb. – és előadást tartottak. Mi több, a Román Televízió forradalmi adásainak stábja is (!) jelen volt a konferencián. Flusser akkort járt először Kelet-Európában. Fantasztikus pár nap volt. Geert Lovink a Mediamatic tudósítójaként érkezett a konferenciára, és akkor barátkoztunk össze.

Peter Weibel és Mészöly Suzy a „A médiumok velünk voltak” nemzetközi konferencián, Műcsarnok, 1990 Fotó: Sugár János

Ez a szimpózium azért is nagyon fontos volt, mert nem volt – nem lehetett –Magyarországon annak precedense hogy valamilyen aktuál-történelmi eseményt interdiszciplináris megközelítéssel feldolgozzunk. A romániai forradalom mindenki számára hatalmas katarzis volt, de ennek a mediális oldalával nem volt kézenfekvő foglalkozni.

A konferenciáról készült 1990-ben a Balázs Béla Stúdió produkciójában a Mediology (60 p) és A médiumok velünk voltak, (130p) című videó anyag, mindkettőt Peternák Miklós jegyzi, illetve Kopper Judit is csinált róla egy műsort: A média velünk van címmel (MTV-Fríz, 1990). A konferencián elhangzott előadások nyomtatott formában Von der Bürokratie bis Telekratie címmel a berlini Merve Verlag-nál jelentek meg Keiko Sei szerkesztésében. (Keiko Bódy Vera ismerőseként érkezett a 80-as évek végén Budapestre mint médiakutató, egy évig itt élt, és kutatási területe a videó és médiaművészet volt).

A román forradalom konferencia után Miklóssal kaptunk pár meghívást, és azon tanakodtunk hogy hogyan nevezzük meg magunkat, és ez vezetett el a Media Research megalapításához (tagjai: Bora Gábor, Böröcz András, Peternák Miklós, Révész László László, Sugár János, Timár Katalin). Sok, komolyan előkészített tervünk volt: színházi fesztivál, film fesztivál stb. A legtöbb kezdeményezésre azonban semmilyen támogatást nem sikerült szereznünk és aztán egy időre elhaltak.

A videó optimális eszköze lehetett volna az információk szétoszlatásának és ez egyben kreatív kibontakozásnak akadály is volt, így diszkiriminalizálva, ördögdoboz”-ként a horror, a pornó és az akciófilmek szintjén érkezett meg a köztudatba a nyolcvanas évek elején. Magyarországon elsősorban a képzőművészek fedeztek fel a 70-es években a konceptuális művészetnek köszönhetően. Kik fértek hozzá a kezdetekben?

A videót megelőzően hosszú évtizedekig a fotó és a film volt az, amiben egy kibontakozó korszerű alkotó el tudta képzelni magát. Bódy Gábor mesélte azt az anekdotát, hogy sétált a városban, meglátta egy haverját ülni egy kávéházban, és megkérdezte tőle, hogy mit csinál. Mondta hogy verset ír, mire Bódy mondta neki, hogy nem verset kell írni, hanem filmet kell csinálni.

A 70-es években magyar művészek leginkább akciókkal utaltak az elektronikus képrögzítésre, főleg a televízióra. Videó művek nem születtek. A BBS-ben is, ha elfogadtak egy tervet – és ez volt a döntő – akkor anyagi szempontok már nemigen játszottak szerepet, és 35mm-re vagy 16mm-re dolgoztak az alkotók, mert erre volt kapacitás. Ez teszi a magyar kísérleti filmet olyan különlegessé.

A 80-as években leginkább azok fértek a videóhoz, akik Bódy Gábor köréhez tartoztak, és/vagy a tévében, filmgyárban dolgoztak. Ilyen volt például Bonta Zoltán is, aki 1983-tól készített szinte egyedüliként videókat.

A nemzetközi kortársművészeti életben a 80-as évek eleje volt a videó igazi megjelenése, amikor már léteztek megvásárolható, hordozható kamerák. Magyarországon erre sokáig nem volt lehetőség. Egyszer elhatároztam, hogy a Soós antikváriussal csinálok egy interjút, aminek egyetlen kérdése lett volna csupán, hogy szerinte Magyarországon mióta lehet kapni videót. Nem csináltam meg ugyan az interjút, de beszéltem vele, és ugyanazt mondta, amire én is emlékszem, hogy itt-ott ugyan lehetett ritkán másodkézből venni, de például VHS kamerát boltban nem árultak. Ilyesmi a rendszerváltásig beszerezhetetlen volt. Pedig a médiaművészet alap kritériuma az együttélés az eszközzel. Ez annyira erős volt bennem, hogy 1989-90 táján pont a Soósnál vettem egy 16mm-es filmkamerát, hogy ne az legyen hogy ötlépcsőfokon jussak el egy kölcsönkameráig, amíg már el is felejtem hogy miért kellett. Legyen egy mindig kéznél, ez volt a lényeg.

A számítógépes grafikából ugyan „elléptél”, de több webes installációt is készítettél a későbbiekben. 1996-ban A Pillangó hatás című kiállításon mutattad be a Referencia generátor című installációdat. Hogy jelent meg benne az interaktivás?

Úgy hogy két adatbázisra épült, az egyikben képek voltak és zárt volt, a másikban két-háromszavas egységek, és ez bárki számára nyitott volt a weben. Ennek a két adatbázisnak az elemeit egy ventillátor keltette légáram által vezérelt véletlengenerátor rendelte egymás mellé.

Sugár János: Referencia generátor, web installáció, 1996 Fotó: Sugár János

 A Monstrancia Modell: Narcissus a fekete lyukban installációd a Manifesta 1-en is be lett mutatva 1996-ban Rotterdamban. Ennél hogyan használtad ki a web technológiát?

 Egy tükörhelyzet volt felépítve, amikoris a látogató, amikor egy nyíláson benézett, némi késéssel a saját tükörképét látta egy monitoron látható weboldalon. Ugyanis a kamera tükörfordításban kitette az arcát a webre, és amit látott, az nem zárt lánc, hanem egy webkamera képe volt. A nyílás fölött még volt egy lámpa, amely villogni kezdett, mikor egy web-böngész éppen azt az oldalt nézte, azaz a néző tükörképét nézte.

Sugár János: „Monstrancia Modell: Narcissus a fekete lyukban”,
webinstalláció, Fotó: Sugár jános

1996-ban elindult Éjjeli Őrjárat egyik hálózati művek készítésére felkért képzőművész résztvevője voltál. Mi volt számodra a legérdekesebb ebben a projektben? Illetve milyen hálózati műveket készítettél?

 Lényegében egy megtükrözött voyoerisztikus helyzet volt. Egy csapda, ahol a kiváncsiságért valami látszólag semmiséggel kellett fizetni. Az oldalra kattintva ha valaki képet akart, akkor egy tetszőleges szót be kellett írnia egy dialog-boxba, és akkor 1986-os budapesti biztonsági kamerák felvételei voltak láthatóak.

Aztán megjelent egy újabb box, és ha valaki hangot is akart, akkor két tetszőleges szó beírására a telefonüzenetrögzítőmről kigyűjtött üzenetek voltak hallhatóak, de ugyanakkor megjelent egy újabb dialóg box, amely most három esetleges szóért megmutatná az eddig beírt szavakat, és aztán egy következő stb. A harmadik lépés után már csak egy email címet adtam meg azok számára, aki az összes esetlegesen beírt szót meg akarták ismerni. Nagyon tanulságos volt megfigyelni, hogy lépésről lépésre hogyan változnak az „esetleges” szavak, a trágárságoktól kezdve, a következő olvasónak szóló tudatos üzenetekig.

Ez a munkám abból a szempontból is érdekes, hogy jelenleg nem működik, a helye megvan ugyan, de azóta sokszorosan megváltozott a technikai környezet, és nem lettek helyre állítva a linkek és ezért restaurálásra szorulna. És ez a probléma, hogy a mai vagy az akkori technikával, paraméterekkel? A médiaművek restaurálása egy rendkívül izgalmas kérdés, aminek a jelentősége messze túlmutat ezen a konkrét eseten. Net-art katógóriában leginkább csak ezt csináltam. Egyébként egyetértek Josephine Bosmával, aki megkülönbözteti a web art-ot és a net-artot. A web art azt a design-t jelenti, ami egy hálózati tartalmat elérhetővé, kezelhetővé, kereshetővé, használhatóvá tesz. Ennek lassan már egy 20 éves története van. Vannak divatjai, közhelyei és jobb, és ügyetlenebb megvalósulásai. Míg a Net-art sokkal inkább szubverzív, kritikus, azaz a kortársművészetből ismert elveket követ.

Mennyire tükrözi szerinted egy új eszköz megjelenése és elterjedése az adott társadalmi viszonyokat?

Néha brutálisan: nálunk COCOM lista volt plusz cenzúra, tehát mindkét oldalról tiltották az új eszközöket. Ahogy videókamerát, úgy számítógépet sem árultak a boltokban. De a 90-es évek elején a francia vagy olasz médiaaktivista szcéna is még alig létezett a hollandhoz és a némethez képest; aztán például kiderült, hogy az Amszterdamban tökéletesen működő digitális város koncepció nem tud működni Berlinben, mert aprónak tűnő társadalmi konvenciók ezt ott nem segítik elő.

Az új eszközök a társadalom rejtett jellemzőit tárják fel. Egyértelműen Hollandia volt a legprogresszívebb, úttörő volt az új technologiák politikus vagy mondjuk, taktikus interpretációja terén, lásd a Next Five Minutes fesztivál indulása 1993-ban, amihez a házfoglaló mozgalom, kalózrádió vezetett. A Geert ebből a körből érkezett, első könyve is a házfoglaló közösségekről szól.

Az Intermédia Tanszék létrejötte is a szerencsés konstellációnak, változásoknak volt az eredménye 1993-ban?

Az Intermédia, kvázi nem volt tervbe véve. Mikor a diákok nyomására 1990-ben új tanárokat hívtak meg és Peternák Miklóssal meghívást kaptunk, akkor a korábbi közös munkáink szellemében megalapítottuk a tanszéket. Ez már nem a 80-as évek lazuló közege volt, hanem egy többé kevésbé optimista kor.

Jövőgyűjtés- MKF Intermédia tanszék / Jövőszeminárium (Szcenárió II.), első félévi záróvizsga kiállítása – Bakos Gábor, Becsey Zsuzsa, Chilf Mária, Csörgő Attila, El-Hassan Róza, Glatz László, Gyarmati Éva, Győrfi Gábor, Kabai Csilla, Kapitány András, Schneemeier Andrea, Valcz Gábor, Veszely Bea, Wolsky András (mny.: Peternák Miklós, vendégkurátor), megnyitó, Liget Galéria, 1993

1993-ban a Budapesti Őszi Fesztivál alkalmából egy három napos bemutatkozó programot szerveztetek a Linzi Ars Elektronica Fesztivál részére az Intermédia Tanszéken.

Miklós, aki rendszeresen járt az Ars Electronica Fesztiválra az MTV Médiamix című műsorának a szakértőjeként, szakmai kapcsolatai révén 1993 októberében megszervezte, hogy a Budapesti Őszi Fesztivál finanszírozásával hívjuk meg egy bemutatkozó erejéig az Ars Electronicát Budapestre, a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Ekkor jöttünk rá arra, hogy a Media Research Alapítvány jogi személyként alkalmas arra, hogy független lebonyolítója legyen ilyen és hasonló eseményeknek.

Ennek a köszönhetően jött a MetaForum ötlete?

Geert Lovink 1993 őszén elhívott a később legendássá vált Doors of Perception sorozat első konferenciájára, ami egy hihetetlenül inspiráló élmény volt. Érezni lehetett, hogy valódi progresszió közelébe kerül az ember, ahol történnek a később fontossá váló dolgok. Előadott Derrick de Kerkhove, Michael Heim, Norbert Bolz; Louis Rosetto bemutatta az akkor indult Wired magazint, a harmadik számuk volt elvitelre kitéve. Geerttel azon gondolkodtunk, hogy kellene csinálni valami hasonlót Budapesten. Ekkor találtuk ki a MetaForumot[61], amit aztán három egymást követő évben, 1994-ben, 1995-ben és 1996-ban rendeztünk meg.

Az Intermédia tanszék fszt. 13-as helysége a konferencia alatt, ahol Wam Kat mesél a balkáni háborús helyzetről, MF II.1995. október 6.
Bal oldal, alulról fölfelé:
Andreas Kallfelz (verein 707), Tom Bass, Noel Villers, Sugár János, Diana McCarty, Walter Van Der Cruijsen, Szegedy-Maszák Zoltán[64], Molnár Dani (B2Men), Maróy Ákos, EastEdge, „Gomma” Guarneri, Decoder,
Matthew Fuller, IOD, Gerlóczy Ferenc, John Perry Barlow[68], EEF,Wam Kat, Za Mir[69], Vuk Cosic
Fotó: Bölcskey Miklós
1993 novemberében a Meleg fesztivál szervezése közben találkoztam a Diana McCartyval, aki igazából egy félreértés folytán került Budapestre és bevettük a szervezésbe. Geert révén nagyon alaposan képbe kerültünk, elképesztő a névsor, hogy kik adtak elő. Magyarország akkor ebben a tekintetben pár évre fölkerült a térképre. Az előadók szívesen jöttek honorárium nélkül is előadni, élvezték, hogy együtt lehetnek (Diana szerint páran a mai napig meg vannak bántva, hogy nem hívtuk meg őket).

Geert Lovink, John Perry Barlow, Konrad Becker, Peter Lamborn Wilson, Debra Guzman, MetaForum II., 1995
Fotó: Sugár János

Egy korábbi beszélgetésemben Maróy Ákos azt mondta, hogy ez volt az az időszak, amikor mindenkit elérhető volt még és nagyon aktívan szerveződött a netes szcéna.

Ez igaz. A pörgés, az aktivizmus, és az egész politikuma együtt tudott fejlődni. Ahogy bontakozott a dolog a BBS-ek után a HIX (Hollósi Information eXchange) kommunikációs hálózata volt, amin főleg külföldön tanuló egyetemisták voltak rajta. Az erősebb kommunikációs háttér csak a 90-es évek közepére tudott megjelenni, nekem is csak 1995-re lett e-mail címem.

Létrejött az aktivizmus mentén a Köz-Hely Egyesület is. Kik voltak a tagjai? Mi miatt jött létre?

A konferenciák előkészítése során Dianaval szisztematikusan elmentünk mindenhova, mindenkivel találkoztunk a cégvezetőktől a cyberpunkokig, és ezzel akaratlanul is összekötöttünk köröket. Ezek során fölmerült bennünk, hogy az 1993-ban alapított amsterdami xs4all mintájára létre lehetne hozni egy alulról szerveződő, független szolgáltatót.

Olcsó internetes hozzáférést szerettünk volna biztosítani mindenki számára, és meglepő módon a dolog nem tűnt lehetetlennek. Ez lett volna a Köz-Hely Egyesület. 1995 tavaszán volt két nagy, sokrésztvevős találkozó amiben praktikusan mindenki benne volt, aki hálózattal foglalkozott, az alapítók közül csak páran: Rossen Roussev (REC), Bodóky Tamás, (narancs list owner), Szalay Tamás, Nagy Ágoston (green spider sysop), Planet Group, Almásy István,   Jeso Zoltán, Fitos Imre (Odin), Pronet, Steven Carlson (Isys) Magyari Sándor, Dusnoki Tibor, Black Box, Media Research, Chris Swart (Nép-Gép), Csanády Dániel, Tölgyes László (dASH) stb.

Felirat: Magyar net kezdeményezések,  MetaForum II.,1995
Fotó: Bölcskey Miklós

Ilyen, és hasonló kezdeményezések, mint a cybercafé, nép-gép akkoriban indultak el világszerte, és a magyar cyber szcéna teljes szinkronban volt ezzel a progresszióval. Az ilyen helyzet errefele nagyon ritka, és nálunk akkor nem volt lemaradás.(A Köz-Hely mellett további aktív kezdeményezések voltak: XybrrrPunk Magazin (Zsadon Béla), Digitális Sziget (Kepecs Ádám), Tilos Xyber (Artner Iván), Internetto (Kelemen Gábor, Nyirő András), EastEdge (Molnar Dániel), HIX (Umann Kornel), EFF-Hungary (Nagy Andrea), Fidonet (Czakó Krisztián), Cyber Cafe (Gergály Péter), Solaria Magazin (Kutnyanszky András) stb.) Hatalmas potenciál volt ezekben a független kezdeményezésekben, egy kreativ és kritikus média kultúra lehetősége. Pontosan az, ami ma hiányzik.

Ezt a mozgalmat is letarolta a MATÁV – pont ahogy most a Kishantost –, ők pusztán üzletben gondolkodtak, méghozzá nagyon oldschool módon, telefonnak nézve a netet – csak az access-t látták meg benne – a content-et már nem értették. Úgy gondolkodtak, hogy az internet a középosztály gyerekeinek érdekes, és ők majd úgyis fizetnek.

A demoscene-ben kezdett srácok a játéktörések után átmentek, programozásba, szoftverfordításokba, beta tesztelők, rendszergazdák lettek, de a sci-fi irodalomban is otthon voltak, William Gibsont olvastak. Számukra az internetes kultúra már az egyetemen a BBS-ekkel elindult, és nem akkor amikor a MATÁV elindította azt Magyarországon.

„Vakondok 2 – Demoscene – Az Algoritmusok Művészete”

Az 1996-ban megalapított C3-ba ezeket a kezdeményezéseket nem lehetett volna bevinni?

 1996-ban az akkori igazgató, Mészöly Suzy a Média Research javaslatára összehívott egy informal gathering nevezetű találkozót a független kezdeményezésekkel, ahol a további meghívottak voltak a már felsorolt kezdeményezéseken kívül: Imago Magazin (György Péter), Bencsik Barnabás, Stúdió Galéria; Kelemen Gábor, Replika, Enet; Tölgyesi János, ELTE; Kabdebó György, FOK; Tóth Károly, Blacklight; Slapic, Fido; Gerlóczy Ferenc, HVG Szellem rovat; Pásztor Erika Katalin, Digital Media Solution; Maurer György, Zöld-pók; Nagy Andrea, Zöld-pók; Révész L. László, MOKKA; Orbán Sándor, CIJ; Mertlik Ferenc, 32-esek; Kiss Tamás László, Vákum TV; Kopper Judit, MédiaMix; Galántai Júlia, Artpool.

Ezen a találkozón én és Diana McCarty nagyon kritikus hangot ütöttünk meg. Károsnak találtuk ugyanis azt, hogy egy nagyon erős anyagi hátérrel létrejövő kulturális szervezet miért nem a burjánzó szcénát és aktivitást veszi észre, és miért nem arra épít?

Ezt a C3 stratégiájával szemben mondtátok?

Igen. Óriási dolog volt, amikor a Suzy 1996-ban egy bravúros előremeneküléssel összehozta a C3-at, azaz egyesítette a Soros Központ valóban nagyon béna internetes programját és a jól működő Soros Alapítvány Kortárs Művészeti Központot (SCCA), a Matáv és a Sylicon Graphics anyagi segítségével – szervezési mestermű volt. De a dolog tartalmi oldalát illetően, neki akkor még alig volt ismerete a valódi hazai és nemzetközi hálózati, médiaktivista szcénáról, és ennek jelentőségéről.

Mi ezt jobban ismertük, és hiányoltuk. A médium természetéből következően egyértelmű, hogy ez egy alulról szerveződő, felhasználói energiával működő dolog. Felülről a technikai fejlesztés jön, amely a verseny miatt – mondjuk egyszerűen: korrupt. A C3 partnere, a MATÁV igazi elefántként a porcelánboltban megjelent ebben a bontakozó közegben és ahelyett, hogy támogatták volna ezt a létező, sokszínű közeget egyszerűen tartalom/ember vásárlással foglalkoztak. Ebben a dologban az üzlet nem úgy működik mint korábban, és ezt nem fogták fel. Addig nem fog senki sem internet hozzáférésért fizetni – mert ugye ezért fizetni kellett – hogyha nem talál rajta semmi érdekeset. 

Visszatérve a MetaForumokhoz mi alapján tematizáltatok és alakították az éves összejöveteleket?

Az első MetaForum 1994 októberében a CD-ROM-ról, az épp akkor megjelent új fejlesztésről szólt, itt mutattuk be a World Wide Web-et is; az 1995-ös a hálózati kommunikációról, és az 1996-os a tartalomról szólt. 1996-ban a konferencia alatt kiadtuk a ZKP (Zentral Komitee Proceedings) harmadik kötetét, ez egy vastag fénymásolt szöveggyűjtemény volt. A Nettime listáról sok szöveg közlési jogát megkaptuk, és így tudtuk megjelentetni 1997-ben a Buldózer című könyvet, amely részben a listán publikált, és a MetaFórumokon elhangzott előadásokból állt össze. 1997-ben Tölgyes Lászlóval együtt Peter Lamborn Wilson: Kalóz utópiák című könyvét adtuk ki.

A közönség soraiból Andreas Broeckman éppen kérdez, MetaForum III., 1996
Fotó: Bölcskey Miklós

Miért lett vége?

1996-ban, a harmadik MetaForum után már azt éreztem, hogy iszonyatos nagy munka a konferencia költségvetését megszerezni, és hogy minden sikeressége ellenére semmivel sem lett könnyebb, sőt szinte nehezebb volt, mint az első alkalommal.

A MetaForum konferencia sorozat Magyarországon referenciaként nem tudott működni a három sikeres alkalom ellenére sem. Úgy éreztem, hogy nem igazán érdekli ez a magyar a közeget, több látogatónk volt külföldről, mint Magyarországról. Amit ebből ki lehetett hozni, kihoztuk, személyesen sokat profitáltunk belőle. Fontos kapcsolatok és barátságok születtek, és maga a korszak is nagyon pezsgő volt.

 

MetaForum előadók: Matthew Fuller, MF II.1995, Kotányi Attila, MF III.1996, Manuel DeLanda, MF III.1996, Heath Bunting, MF III.1996, Richard Barbrook, MF III.1996, Rop Gongrijp, MF II.1995Fotó: Bölcskey Miklós, Sugár János

Nagyon inspiratív emberek jártak itt, többségük először Magyarországon. Olyanok, mint Konrad Becker, Heath Bunting, Erik Davis, Manuel Delanda, Peter Lamborn Wilson, John Perry Barlow, Mieke Gerritzen, Vuk Cosic, Marko Peljhan, Willem Velthoven, Richard Barbrook, és mások. Kotányi Attila ritka publikációinak egyike a III. MetaForumon elhangzott előadása. A közönség soraiban meg például Andreas Broeckmann, Inke Arns is ott volt. Kiadtuk a Buldózert és hiába lett sikerlistás a könyv, mikor előkészítettük a második kötetét, azt már nem támogatta a MATÁV, azt mondta az egyébként szimpatikus, friss bürokrata menedzser, hogy ezt egyszer megtették, de az ilyen értelmiségieknek szóló dolgok a MATÁV felhasználóit nem érdeklik, és nem adott újabb 700.000 Ft-ot. Mi pedig nem tudtuk finanszírozni. Voltak ötleteink a folytatásra, de többnyire megbuktak a támogatás hiányában.

 

EastEdge és Heath Bunting, George Legrady, Melentie Pandilovski, Nina Czeglédy, Metaforum I., 1994 Fotó: Sugár János

Elő volt készítve az Autonomedia-val egy magyar médiaelméleti kötetet kiadása angolul, de arra se kaptunk támogatást. 2000-ben kiadtuk a Digitális identitás című kétnyelvű kötetet, de már a folytatását, Richard Barbrook cyberkommunista manifesztumát kétnyelvű, magyar – román kiadásban, egy évvel később nem tudtuk kiadni. A Media Research Alapítvány pedig azóta téli álmát alussza.

Nem tervezitek a felébresztését? Az elmúlt két évtizedben rengeteg minden történt.

 Egy ideje tervezzük a MetaForum folytatását, csak sok más dolog is közbejött és jön a szervezők életébe, de főleg meg kell találni a támogatókat. A tematikája és a meghívandók listája nagyjából kész, CRASH REPORT (before / after) lenne a címe, és a mai helyzet szempontjából szeretnénk ezt a 20 évet reciklálni.

Változás abban látok, hogy mára többeknek egyértelmű, hogy többszörösen kritikus helyzetbe kormányoztuk magunkat. A politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti krízisek mellet elfelejtjük hogy az az exponenciális fejlődés, ami a kommunikációs technikák terén mondjuk az utóbbi száz év során végbement, ez mennyire törékennyé és sebezhetővé, adott esetben tarthatatlanná vált mára. Másszóval, ha ebben a digitális környezetben szeretnénk élni – mert ebben kell élnünk – akkor a politikai, gazdasági viszonyainkat radikálisan át kell gondolnuk (ez az ára).

Ma is azt gondolod, hogy a hálózati kommunikáció és a digitális konvergencia jobban lehetővé teszi a világ komplexitásának befogadását?

 Sokkal könnyebben tudjuk kezelni a komplexitást, mint bármikor máskor, csak a kérdés hogy ez miért jó? Valójában fogyasztjuk a komplexitást, és nem értjük. A komplexitás befogadásához a közvetlenség, vagy másszóval a 100%-os ott-lét elengedhetetlen. Ma ez a képesség veszélybe kerül, mert a hatékonyság nevében megszabadulhatunk a közvetlenség terhétől, és végül már kerüljük is.

A figyelem a hiánycikk, és ezért megy a harc. Ez teljesen deformálja a viszonyokat, a megosztott jelenlét során az aktusokból rítusok lesznek, szerepek és kulisszák. A felhasználók többsége még mindig kényelmi szempontokban gondolkodik és nem néz szembe az IT sötétebb oldalaival.

 

Kapcsolódó beszélgetések:
„A kultúra felelősség azokért az információkért, amelyeket létrehoztunk.”
Seres Szilvia beszélgetése Peternák Miklós  művészettörténésszel, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatójával
Seres Szilvia beszélgetése Molnár Dániel (B2MeN/soobrosa) adatgondnokkal
Beszélgetés Szegedy-Maszák Zoltán képzőművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetőjével
Beszélgetés Waliczky Tamás újmédia-művésszel
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Megosztom