„Olvastuk Gibson-t, volt Tetsuo-nk, ezerrel ment az Electronic Body Music, kezdődött a rave.”

Seres Szilvia beszélgetése Molnár Dániel (B2MeN/soobrosa) adatgondnokkal

Mikor kezdtél el számítógéppel foglalkozni?

 1985-86-ban apám munkahelyén Rapcsányi Feri ZX Spectrum-mal csinálta az elszámolásokat, ami akkor engem nagyon megfogott. Bejárogattam buta kis programokat írogatni könyvekből. Arra is emlékszem, hogy elvették a pad alatt olvasott Basic nyelvről szóló könyvemet negyedikben. Aztán az összes legóm eladásával beszálltam egy Commodore 64es számítógépbe a rendszerváltás környékén.

A szocializációmnak ez adott teret akkor. Már elérhetőek voltak könyvek és programok a boltokban, de határterület volt abból a szempontból, hogy senkinek sem voltak skrupulusai azzal kapcsolatban, hogy lemásol vagy nem másol egy programot.

A nyolcvanas évek meghatározó mikroszámítógépes játékai mennyire alakítottak ki szubkulturális sajátosságokat?

Matek suliba jártunk – ez volt ez egyik első hatosztályos gimi. Kontraszelektált brigád volt, ami adott egy olyan teret, ahol az ember órák alatt kalandjátékot tervezhetett kockás füzetbe. Megcsapott minket a médiacsinálás szele, ami nagyon jó érzés volt, mert urai lehettünk a csúcstechnológiának. Voltak szövegszerkesztőink, lézerprintereink, fénymásolóink, és lehetett mindenféle dolgokat variálni. Emiatt mi már nem voltunk benne a szamizdatokban, mert ha nagyon akartál, akkor tudtál csinálni magadnak valami médiumot.

1990-ben Maróy Ákos csinálta a nagyok iskolai újságját, mi pedig a kicsikét, amiben volt egy rovatom, hogy hogyan kell játékhoz örökélet poke-ot készíteni. Igazából adott egy „csináld, ahogy tudod”lelkesítő attitűdöt. Egy 14-15 éves gyereknek akkor ez nagyon nagy élmény volt. A feltört játékok elé készült intróknak pedig volt egy sajátos esztétikája – a vonatkozó szintipop hagyományokra építkező zene és a pörgő-forgó 3D lasztik pixelhangulata.

Létezett folyóirat, ami meghatározó volt számotokra? 

A Commodore Világ 1989-től nyomtatott fórumként működött. Asszinkron interakcióként, egy újság részeként jöttek elő emberek beszélgetései. Volt egy levelező rovata, ahova dicsőség volt bekerülni. Havi lap volt, de viszonylag gyors volt a feedback a lehetőségekhez képest. Korlátozott volt a szakirodalom, de mi nekiálltunk programokat szétszedni, átalakítgatni.

Szegeden mennyire találtatok lehetőségeket a kezdeményezéseiteknek?

 Szegeden volt akkoriban egy Ifjúsági Iroda nevű hely – egy szokásos tinédzsersegítő központ – ahova ha bementél, akkor szereztek neked nyári munkát. Fabulya Edit és Vajda Árpád csinálták, akik szerették ezt a munkát és a gyerekeket is. Tanárok voltak, akik egy szuper közösségi helyet alakítottak ki, ami meglepő módon működött is. Itt találkozhattunk más hasonszőrű fiatalokkal, akik szintén próbáltak aktivizálódni. Volt egy szürreális pillanat, amikor volt iskola újságunk, meg irodalmi újságunk és városi irodalmi újságunk egyszerre, aztán elkezdtük szervezni a Művészeti Hét nevű eseménysorozatot évente középiskolásoknak.

Szegedi Középiskolai Művészeti Hét, 1994. május 30-35.
Forrás: Wikipedia

 

Ekkoriban jelent meg egyszer a helyszínt adó Ifjúsági Házban Sugár János és az Intermédia Tanszék kiállítani 1993-ban. Ez volt az az időszak, amikor felgyorsult az élet. Csináltuk a hackelés-crackelés ügyet, jöttünk-mentünk másoló partykra az országban, Amigán zenét csinátunk – és uraltuk a város iskolapóló-bizniszét.

Az első magyar PC demoscene parti, Szeged, Ságvári Gimnázium földrajz terem, 1991
Forrás: Greg of TSI

Vajda Árpádnak volt jó barátja, Pálnik Tamás, aki a felsőoktatás számára üzemeltetett egy hasonló irodát Universitas Diákcentrum néven. Ő is DTP-ben nyomult és a hipertextről magyarázott és összebarátkoztam vele. Ő mutatott be Györei Péternek, aki akkor jött vissza Kaliforniából, ahol ösztöndíjas volt. Hozott egy maréknyi Mondo 2000 nevű kiadványt – ez volt az ikonikus lapja a cyberpunk világnak – amin eléggé rajta voltunk akkoriban. Olvastuk Gibson-t, volt Tetsuo-nk, ezerrel ment az Electronic Body Music, kezdődött a rave. Ezekben a számokban elképesztő dolgok voltak az agyhullámgéptől elkezdve Timothy Learyn át a vezető filozófusokig. Nagy színes katyvasz volt a számítógépes new age dolgokból.

Hogyan fértél hozzá először hálózathoz?

Nem volt otthon modemem, nem voltam BBS-es és addig nyaggattam a számtech tanáromat – Pasek Bélát, aki jóban volt az egyetemi arcokkal – amíg szerzett nekem egy egyetemi e-mail címet egy nem létező rubrikában – mint áthallgató – és így bemehettem az egyetemre, ahol volt internet. Fogtam magamat és a Mondo 2000-ből kiírtam az összes benne lévő e-mail címet. Mindenhova küldtem e-mailt, hogy itt ülünk a posztszocialista Magyarországon, nyomulunk a számítógépes szcénában, ehhez és ehhez hasonló dolgokat csinálnunk. Az egész hálózat nagyon klassz, küldjetek bármit. Klasszikus, kedvesen megírt tarháló levél volt. A nagyon meglepő viszont az volt, hogy reagáltak rá és küldtek anyagokat.

Kik reagáltak és miket kaptatok?

Random hülye gyerek belekiabált a sötétbe és pozitív visszacsatolásokat kapott. A Mondo 2000 postázta az összes addigi számát. Bruce Sterling dedikált regényt küldött. Belefutottunk olyan arcokba, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot Facebookon például. Rábukkantunk a Fringeware Review című újságra, ami agymanipulációs technológiákkal és konspirációs elméletekkel foglalkozott. Ők Texasból írtak vissza, aztán cikket is kértek. Így fedeztük fel Bill Barker-t és Schwá-t, aki simán megengedte, hogy magyarosítsuk a pólóját. Ez nagy lökést adott.

Tudtam arról írni, hogy mi van itt a szcénában és a BBS-ek körül. A narancs levlistán olyan 50-100 ember lehetett fent. Új Péter, Bodoky Tamás volt még rajta, akik már akkor láttak valamit ebből az egészből. Konkrétan nekem az volt a nagy emocionális flash-em, hogy 18 évesen a Magyar Narancsban az én Hakim Bey fordításom jött le, mert Bodoky lehozta. Ekkor kezdte el ugyanis a Gépnarancs rovatot a Magyar Narancsban. A legkedvesebb filozófusom Hakim Bey, akitől elég sokat fordítottam. (Később meg is kaptam a hivatalos fordítóktól, hogy milyen bénán, amikor 15 év késéssel ők is rábukkantak).

Azon a nyáron Amerikából sok minden visszajött hozzánk. Az érdekesebb cikkeket lefordítottuk magyarra. 1994-ben kiadtunk egy lemezújságot Xanner címmel, amivel pont eltaláltuk az akkori korhangulatot. A terjesztés annyiból állt, hogy lemásoltuk embereknek, akik kérték. Összeálltunk páran, és elneveztük magunkat East Edge-nek. Ezzel egy időben derült ki, hogy lesz Metaforum.

 

Xanner lemezújság nyitóképernyő, 1994
Forrás: Molnár Dániel

A Metaforumon találkoztál Hakim Bey-el először személyesen?

Egyik alkalommal Diana McCarthy félrehívott és mondta, hogy figyelj, most bemutatlak valakinek. És bemutatott Hakim Beynek, aki gépelt kéziratokat nyomott a kezembe, mert úgy hallotta, hogy én vagyok a magyar fordítója. Inspiratív, izgalmas időszak volt. Ott találkoztunk Mészöly Suzyval is a C3 igazgatójával, akivel az első együttműködésünk egy AIDS-ellenes buli lett. Kibéreltük hozzá a Capellat, ahol az Etoy vetített, Palotai pedig zenélt.

T.H.E S.A.F.E.T.Y D.A.N.C.E
A C3, GetUp@9 Records, etoy, valamint a SubRosa Sound System közös rendezvénye az AIDS Világnap alkalmából. Egy nap és egy egész éjszaka címmel ezen a napon valósult meg Nick Crowe web projektje is az ArtAIDS projekt az 1996-os AIDS ViLágnapja alkalmából. Négy országban (Ausztráliában, Magyarországon, az Egyesült Államokban és Kanadában) kamerákat helyeztek el, amelyek a hálózaton keresztül 24 órán át közvetítettek élő képeket. A projekt magyarországi partnere a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ volt.
Forrás: Molnár Dániel

Miben kooperáltatok még Mészöly Suzyval és a C3mal?

Suzy eléggé rajta volt azon, hogy mindenkit mindenkivel összekössön, ami hasznos volt. Neki köszönhető, hogy az Asian Dub Foundation-t a Tilos behozta. Volt például egy roma dub projekt, ahol roma zenész fiataloknak csináltunk egy techno workshopot. Ők népzenében nyomultak, de néztek VIVA-t és MTV-t. Közben én abból éltem, hogy egy kereskedelmi rádiónál voltam rendszergazda, potméter tologató, majd zenei szerkesztő és műsorvezető. Mindenki csinált, amit bírt.

1994-ben fordult át a médiatörvény abba a köztes állapotba, hogy lehetett FM rádiókat csinálni, és pályázhatóak lettek a frekvenciák. 1998-ig csináltam ezt, ami hozzáférést adott egy csomó előjátszó lemezhez, amelyek külföldről jöttek. Nótári Péter (Pita) szerzett még rengeteg promót, illetve már számítógépes rendszerrel készítettük az adást. Külön speciális hangkártyákkal játszottuk az MP2-t. Aránylag csúcstechnológiához fértünk hozzá és ez még jobban erősítette „a médiát-lehet-csinálni” érzést bennünk.

Deeder Zaman (Asian Dub Foundation) és Molnár Dániel a RromaDub projektben, C3, 1997
Forrás: Molnár Dániel

Innen jött a ParaRadio ötlete?

 A szegedi alakuló kommunikáció tanszéken felhúztunk egy kis stúdiót az egyik műsorvezető kollégával, Tüske Ferivel. Aztán bedobtuk Suzynak, hogy csináljunk egy internetrádiót, és ez lett a ParaRadio a C3-ban. 1996-ban már volt Internetto Szeged és Takács Viktorral megcsináltuk az első zenei site-ot, ahol a rádióműsorainkból kihagyott dolgokból Real Media file-okat pakolásztunk fel és friss techno zene szólt az akkori limitált sávszélesség mellett.

Lelkes fiatalok voltunk. 1996-ban még a Szigetnek is csináltunk rádiót. Az akkori Tilos a mi vidéki hátterünkkel egy high society brancs volt és eléggé elitista. Mi webes rádiót akartunk csinálni és ebből lett a ParaRadio. A T.É.K.A. Alapítvány állt mögötte, ami Suzy részéről jó húzás volt. Négyen voltunk benne kurátorok: Simó Gyuri, Csejdy András, Tüske Feri kollegám és én.

Sikerült egy közösségi térhez hasonló dolgot csinálni azzal, hogy elvettük a C3 konyháját. Összeszedtünk régi diákújságírós ismerősöket a D.U.É-ból, összerántottuk a ParaRadio stábját és elindultunk. Suzy – egy igazi outsider volt – akkor már nagyon sokat küzdött a Sorossal és a szcénával is. Nekünk is voltak vele konfliktusaink, mert néha nagyon komoly és határozott elképzelései voltak. A ParaRadio-t elindítottuk, de nem csináltam sokáig. Szeretek infrastuktúrát kialakítani és elindítani, aztán tovább lépek.

 

ParaRadiosok adás közben, 1996, C3
Az első képen: háttal Nótári Péter, Cadik, Palotai
Boldog Ferenc (Happy), Szabó Sándor (Jinx)

Hogyan kerültél bele a MATÁV tartalomfejlesztési projektjeibe?

Szegeden kezdtünk el webet szerkeszteni. Tölgyes László (Dash) volt az, aki még ezzel foglalkozott és a Bölcsészkaron a Prae nevű kiadványt csinálta. Én akkor már ingáztam Pestre és website-okat fusizgattam Pierrot-nak és másoknak. Laci szólt, hogy lenne egy meló, ami a Főzelék nevű MATÁV tartalom projekt volt. Szekfű Balázzsal és Kelemen Gáborral tárgyaltam erről. Valami portálszerűséget szerettek volna és egy 150 oldalas tanulmány mondta meg, hogy ez mi lesz és azt kellett megvalósítani. A Frutta hozta a designt, amit senki nem tudott Antal Gergőn (Alien) kívül megvalósítani. Szerveren nem futhatott a portál, mert azt biztonsági résnek gondolták. Így a saját gépemen hekkeltem össze a szerkesztőségi rendszert, amiben minden módosítás után legeneráltam mindent, és folyamatosan feltöltöttük az új verziót. A közhangulatról annyit, hogy egyik reggel a Simó elkezdett ordítani, hogy ki rakott Quake-t a számítógépére, és hogy képzeli ezt egyáltalán. Majd egy hét múlva elmaradt a szerkesztőségi ülés, mert Simó és Nádori egymást gyakták Q2DM1-en. Ők így barátkoztak a kortárs kultúrával. Két hónapja ment a Főzelék, amikor Szekfű Balázs megkérdezte, hogy átülnék-e a Carnation-be, én pedig elmentem, vettem egy öltönyt, és tanácsadó lettem és bosszúból ráborítottam, amit addig fordítottam a memetikáról.

 

2000-es infografika a Carnation Research-nél
Forrás: Molnár Dániel

Itt kezdtél el e-learninggel foglalkozni először? 

A Carnation lett a ThinkQuest nevű világprogram magyarországi partnere. Ez egy fiataloknak szóló oktatási tananyag-gyártó verseny volt, már akkor 1999-ben. Az itt megkezdett e-learning vonalat folytattam 2001-től a Mimóza Communications-ben, illetve a Coedu-ban Honti Palival, ahol elkezdtük pedzegetni az edutainment irányt. A BBC-nek el tudtunk adni például egy olyan rajzfilmgyártó motort, amit alapvetően migránsok nyelvoktatására használtak. A kevert médiahasználattal az volt a cél, hogy a célcsoporthoz közelebb kerülhessünk. Mivel a Mimóza PR-ügynökségként is próbált mozogni, játékokat is tudtunk csinálni. A UPCity volt az egyik legnagyobb alternatív valóság játék (ARG), konkrét színészekkel és játékosokkal, a valósággal összefonódva.

 

Molnár Dániel
UPCity, alternatív valóság játék, 2006

Az általam ismert egyik legkomplexebb jelenség volt akkoriban, és több ilyen típusú játékot is csináltunk. Volt amikor elmentünk a film noir irányába – a büdzsé ugyanis mindig befolyásolta, hogy milyen médiumot használhatunk egyáltalán – de meg tudtuk venni például Nagy Feró hangját. A legnagyobb játékot igazából nem is csináltuk meg soha rendesen. Ezt az RTL Klub finanszírozta volna, de nem valósult meg. Fullosan meg lett tervezve, de bekerült a fiókba, aztán évekkel később egy limitált verzió kimehetett belőle.

Rejtvénykártya elő- és hátlapterv a ClueTV-ből, 2007
Forrás: Molnár Dániel

A kezdeti tananyag fejlesztéseknél mi volt a módszertanotok?

Engem az érdekelt a leginkább, hogy hogyan élhet a tananyag többféle eszközön, többfajta kontextusban és modalitásban. Bodó Balázs próbálta menedzselni az akkori oktatási szférával, hogy ez hogyan is van módszertanilag – még a MOKK előtt – és kiderült, hogy sehogy. Így visszanyúltunk a gyökerekhez, és elkezdtük nézni az ősöket, azaz azt, hogy a konstruktivista oktatás hogyan működik. Seymour Papert volt a nagy megmondó, illetve Alan Kay is, aki részben számítógépes interfészekkel, számítógépes programozási nyelvek felől és szempontjából a Xerox 70-es évekbeli fénykorából érkezett. Alan Kay a 70-es években kezdett el ezzel foglalkozni. Nagyon erős volt a Squeak nevű projektje, amit az MIT-vel csinált gyerekeknek, létrehozva egy drag-and-drop interfészes programozási környezetet, ahol online multiplayer játékot lehet csinálni. De nem lett áttörés, most a Skool is ezzel nyomul.

A lineáris narratívák eltűntek és a mai történetmesélés újfajta modelljei a játékok lettek. Az oktatásban is lehetne fontos szerepük. Mi miatt maradt el szerinted az áttörés?

Mindenkinek megvolt az elképzelése, ami nagyon tartalomfókuszú volt. A gyerekek számítógépes oktatása már a 80-es évek elején létezett, mégsem jött ki belőle túl sok értelmes dolog. A Squeak itt van a placcon több mint tíz éve, de nem tört át. Valószínűleg azért, mert a mai napig két nagyon különböző dolog a mainstream – hagyományosan kevésbé hatékony és roppant drága oktatás – és az, ahogyan az emberek megtanulnak maguktól dolgokat.

Mi sem az iskolában tanultuk meg a számítógépet használni. A konstruktivista és a konnektivista megközelítés mindenestre hasznos volt, ennek köszönhető, hogy el is kezdtem egy olyan távoktatási kurzust egy angol egyetemmel, ami abszolút a konstruktivista irányvonalat próbálta megvalósítani, miközben a hagyományos keretek között is adott papírt.

Az interface is érdekes a mainstream-ből való kitöréshez, vagy épp ellenkezőleg. 2004-ben már kezdtek megjelenni elég érdekes dolgok például a PlayStation-höz: a SingStar, controller helyett karaoke, és ekkor jelent meg az EyeToy, a Kinect elődje is, a legelső boltban kapható mozgásérzékelő technológia. A Jövő Házával együttműködve próbáltunk létrehozni egy olyan interfészt, ami a múzeum terét egy virtuális térrel kapcsolta össze. Ez azért volt érdekes, mert hangsúlyosan PlayStation 2 alkatrészekből dolgoztunk. Nem volt speciális hardver fejlesztés, hanem piaci forgalomban lévő, megvásárolható eszközöket hackeltünk meg.

 

Felirat: Molnár Dániel előadása Virtuális kiállítótér címmel a Budapest New Technology Meetup 2007 márciusi összejövetelén.

Mennyire voltak izgalmasak az alternatív használati módok?

 Nekünk az alap állapotunk volt. Pénzünk kevésbé, időnyomás viszont sokszor volt. Az alternatív valóságjátékoknál többször előfordult, hogy a büdzsé limitációját a játészabályokba kellett valamiképp beforgatni. Nem tudtunk csinálni 3D animációt, mert drága lett volna és ezért mentünk el a 3D és a kockás papírra írt jegyzetek irányába. Ha ez konzisztens tud lenni azzal a világgal, amit teremtesz, akkor jól működik. Nem voltak korlátaink, mert senki nem mondta meg, hogy mit nem szabad, a lehetőségek azonban limitáltak voltak. Volt egy olyan – lehet, hogy megalapozatlan – megközelítésmódunk is, hogy direkt nem csináltunk csillogó, high gloss dolgokat, legyen inkább kicsit bénácska, hogy inkluzív, megközelíthető maradjon: az art direction kicsit kacsintson ki a fan-art-ra.

Az oktatási vonalon hogyan mentetek tovább?

 A Sulinet átvette a hatalmat és még inkább tartalomfókuszúvá váltak a fejlesztések. Ha volt EU-s pénz, akkor gyorsan hegeszteni kellett valamit. Sikerült annyit elérni, hogy a digitális tábla projektekhez módszertant adjunk arról, hogy hogyan lehet ezeket használni. Akkor Magyarországon az élvonalba tartozó pedagógusokkal próbáltunk módszertant kidolgozni olyan megközelítéssel, ami a kor szellemének is megfelelt.

Milyen projekteket csináltatok még?

2003 körül csinálták a srácok a Shaker nevű online prezentációs szoftvert, ami Flash Forward díjat nyert és létezett mint termék, kivittük a Cebitre is. 2001-ben beütött az undergroundba a bootleg és mashup gyártás. 1996-ban az első Kispál jungle bootlegem nem nagyon hatotta meg a kissé kapatos Lovasit a backstage-ben. Egy 16 éves angol srácnak volt akkoriban egy blogja, a Boom Selection. Ez volt „a hely”, ahol a bootlegek megjelentek. Később aztán lett ennek egy nagyobb fóruma, a GYBO. Aztán jött a médiakeselyű MTV és csináltak belőle egy televíziós műsort, mire az egészből elfogyott a lendület – kábé ez volt a pop vége.

A bootleg és mashup miért volt érdekes számodra?

 A popzene haszonelvű, hozzáférhető, élvezhető és nem szabad komolyan venni. Azért mert népművészet, D-I-Y, visszahozta a rave, a punk szabadságát. Bármi bármivel, promiszkuis, és nem csak újrakombinál, de egy meg egy sokszor több, mint kettő. A póló is ezért jó, mém és Photoshop, másnap már viseled. 

Mivel foglalkozol mostanában?

Most adatokkal dolgozom, ahogy a bullshit nevezi, big data-val. Az igazság az, hogy 3-4 éve vagyunk abban a szituációban, hogy összeértek a dolgok. Megvan a számítási teljesítmény, vannak az adatok elemzésére és feldolgozására alkalmas algoritmusok és a hozzáférhető adatok ténylegesen elérhetőek a laptopon és a felhőben is. Ezért fontos ez a terület. Most mindenki a végtelen zajt próbálja farigcsálni. Gyorsul a ciklus, és a mainstream egyre gyorsabban zabálja fel a „bármit”.

A big data is nagyon gyorsan zajlott le. Túllőttük azonnal, és mindenki adatvizualizációval kezdett hallucinálni. Az Edward Tufte féle adatvizualizáció náciság mondja meg, hogyan működik ez. Az azért elég kérdéses, hogy valójában mit visz át. Elég gyorsan elégették a műfajt.

A matematikai affinitásod és indulásod segíti az adatokkal való foglalkozást?

 A statisztika, a véletlen szerepe a világ folyamataiban fontos és érdekes dolog. Nagyon sokszor csak felületesen kapirgáljuk. A Barabási-féle networkosdi TED előadásra jó, de azért érdemes legalább Philip Ball-lal kezdeni. Mélyebben sok érdekesség van. Az adat eléggé szikár dolog, ekkora valószínűséggel, ennyi.

Az adat önmagában bármit bizonyíthat és nem bizonyíthat, de arra használjuk, hogy egy szubjektív, emberek által kreált valóságban valamit alátámasszunk vele, miközben történeteket mesélünk el. Ez nem kauzalitás, hanem korreláció. Adatokban kereshetünk mintákat, és kontextusteremtő dolgokat rakhatunk hozzájuk. Adatfókuszú terméket fejleszteni adat alapon nagyon izgalmas dolog és engem most ez foglalkoztat. Krich Balázs barátommal sikerült egy adatvizualizációs versenyre egy erre alkalmatlan eszközzel (Tableau) olyan moziajánlót fabrikálni, ami valójában csak egy 33869*41-es adattábla.

The Blockbuster Meter, dashboard az Information is Beautiful moziversenyére, 2012
Forrás: Molnár Dániel

Annyira felgyorsult a világ a digitális technológiának köszönhetően, hogy az állandó adatgenerálás csupán egy gyorsan változó állapot adott pillanatának lenyomata, de mire minta, látható eredmény lesz belőle az elemzés során már rég új adatok öntenek el minket. Van értelme egyáltalán adatokat értelmezni? Befolyásolhatják ezek a jövőnket?

 Pesszimistán mondhatjuk azt, hogy generációnk legnagyobb elméi azon agyalnak, hogy minél több hirdetésre klikkeljenek az emberek. De közben ne feledjük azt se, hogy a Kaggle versenyein francia aktuáriusok oldanak meg tudományos problémákat. A tudomány nem hit, hanem módszer. Ha a katonai finanszírozás már nem szükséges, és megint az amatőrök kezébe kerülhet az adathergelés demokratizálódása, az jó dolog.

A Tyrel projekt után ki is soroltatok a művészeti projektekből?

A Tyrel projekt után mindenki ment a dolgára, Alien (Antal Gergely) profi felnőttfotós lett, Maróy Ákos csinál még mindenféléket. Kicsit köröztünk még a Tilos körül. Én annak örülök, hogy még akkor rá tudtuk beszélni őket a streamingre, mert amikor elment a frekvencia rögtön netes rádió tudtak lenni. 1998-ban voltunk a Tyrellel az Ars Electronican és Ljudmilával összeraktunk egy MP3-válogatást. Pár évig jártunk ide-oda még a Tilos kapcsán is.

Én közben elmentem a popkultúra irányába, elkezdtem írni a Filmvilágnak, még 1998-ban a netes pornóról. Aztán jött a bootleg, a Subbacultcha, a korai bloggolás. 2006 körül a selfie jelenségről írtam a MySpace-n, egyfajta szociodemográfiai mozgatórugóját kutatva a jelenségnek. Ahogy a sávszélesség nő, más a fókusz. Régen a szcéna a kódolásról szólt, most a videótömörítésről. Talán az absztrakcióval van ma a legnagyobb gond. Egy Commodore-t egy 12 éves ember még fejben tudott tartani, tudta hogy mi történik a gépen belül. A PC-kel ez eltűnt. Annyi absztrakciós réteg rakódott rá, hogy ezt már nem lehet fejben tartani. Egy iPad programozásáért komolyan meg kell küzdened.

Mit szólsz a hazai start-up világhoz? 

Sok a zaj, és kevés a jel. A kapitalizmusban még mindig a gondolkodó emberek menekülési mémje a DIY, az összeér-a-hardver-a-szoftver, a-hegessz-magadnak-valamit. Én nem gondolom, hogy ez közgazdaságtanilag racionális lenne, és hogy mostantól mindenki maker lesz. Persze az izgalmas az, ha valami a gépben is és valóságban is van, és egységben érnek valamit. Azért a techno-hívők hada és a második dotkomlufi pukkanás érezhetően a nyakunkban van. Ha ez megtörténik, akkor lehet majd megint újraindulni.

Van kedvenc magyar net művészed?

Nagyon kedvelem Mondik Noémi munkásságát, aki animgifeket csinál paintben. Ő is egy „zárvány”, ehhez képest amikor átküldtem Noémi cuccait Andy Baio-nak, akkor azt mondta, hogy szerelmes lett. A digitális népművészet nagyon fontos. Elképesztően jó a műfaj és bárki csinálhatja, mert ezzel az új médiummal egy test közeli helyzetbe tudnak kerülni. A legviccesebb dolgok még mindig unatkozó médiamunkások tumblijaiból tudnak kikerülni. Random tudnak olyan dolgok felbukkanni, ahol nem a módszer és nem az eszköz számít. Nekem ez a művészet.

 

Kapcsolódó beszélgetések:

„A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé.”
Seres Szilvia beszélgetése Maróy Ákossal

„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”
Seres Szilvia beszélgetése Kangyal András interakció-tervezővel

„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”
Seres Szilvia beszélgetése Sugár János képzőművésszel

„2010-ben, 10 év digitális alkotás után rádöbbentem arra, hogy ha jön egy elektromos vihar, akkor minden lenullázódik, amit eddig építettünk.”
Seres Szilvia beszélgetése Tóth Krisztiánnala CarnationGroup/POSSIBLE CEE vezetőjével, kreatívigazgatójával.

„Ma igaz, hogy többet tud az, aki kevesebbet tud.”
Seres Szilvia beszélgetése Antal „AlieN” Gergővel.

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Megosztom

Written by:

Comments are closed.