Seres Szilvia beszélgetése Klingl Béla animációs rendezővel, a KGB Stúdió alapító vezetőjével.
2011-ben készült egy fotó rólatok a Kecskeméti Animációs Fesztiválon (KAFF), ahol Make animation feliratú egyen polóban vagytok, ami egy gombot és egy azt megnyomni készülő ujjat ábrázol. A számítógépes szoftverek segítségével készült animációkat akkoriban még nem nagyon szerette a zsűri. Hét év telt el, mennyit változott a helyzet?
Forrás: Index
Mindenki rájött, hogy számítógéppel érdemes animációsfilmet csinálni. Ma már a kockáról kockára készülő animációkat is számítógépeken rajzolják. Ez egy lassú átalakulás volt, mert az idősebb generáció igencsak „ördögnek valónak” tekintette a számítógépet, ezért csináltuk a pólókat is 2011-ben. 2009-ben úgyanis a KAFF-on versenyben volt egy rövidfilmünk, amit Bogdán Zoltán (Greco) készített a KGB Stúdióban. A walesi bárdok rajzfilmes adaptációja volt Edward címmel. Hallottuk az egyik zsűritagtól, hogy azért nincs esélye díjra, mert számítógéppel készült és a számítógép megcsinálja magától a filmet, ezért nem kell sok munkát fektetni bele. Az idősebb generáció egyes tagjaitól többször hallotuk azt is, hogy a számítógépes animációban „nincsen lélek”. Én 1990-ben kezdtem a pécsi Funny-film Stúdióban az animációt, ahol papíron rajzoltunk világítóasztalon, fázisoltunk, utána áthúzták cellre, ahol átrajzolták, majd a kifestő lányok kifestették hátul festékkel kockáról kockára. Ennél lélektelenebb munkát nem ismerek, mint a fázisrajzolás és a cellek kifestése, amitől a számítógép megszabadított minket. Azzal sem értek egyet, hogy nincsen benne lélek. Én máig a storyboard-okat és terveket ceruzával szoktam megrajzolni, mert ez esik kézre legjobban.
Mikor találkoztál először az animációs területtel?
7-8 éves koromban a szüleim elvittek a Kecskeméti Animációs Stúdióba, ahol anyukám unokanővére, Kricskovics Zsuzsanna dolgozott. A férje Haui József rajzfilmrendező, aki többek között a Vizipók-csodapókot is rendezte a Bucó, Szetti, Tacsi képregények rajzolása mellett. Kaptam ajándékba celleket a Magyar népmesékből és onnantól kezdve nagyon érdekelt az animáció. Mivel Szekszárdon és környékén nem volt animáció tanulási lehetőség, ezért a Pécsi Művészeti Gimnáziumba mentem grafika szakra. Közben igencsak érdekelni kezdett a számítástechnika is – mivel szüleim hoztak nekem Bécsből egy ZX-Spectrum számítógépet. Itt volt számítástechnikai szakkör, ahol az első órán még voltunk huszan, a másodikon hárman, majd én és a tanár maradtunk. Csináltam például animáció rajzolóprogramot Basic-ben, de lejátszani minél több képkockában már nem sikerült, ezért írnom kellett Z80-Assembler nyelven – a Spectrum gépi kódja – egy animáció tömörítő programot, ami le is játszotta nagyon egyszerűen tömörítve. A gimnázium elvégzése után egyértelmű volt, hogy a korábbi Pannónia Filmstúdió pécsi kihelyezett stúdiójába megyek dolgozni. A rendszerváltás után pár hónappal érkeztem és ekkor már Funny-filmnek hívtak. Így maradtam összesen nyolc évig Pécsett.
Nem akartál tovább tanulni?
Nem akartam. Dolgoztam a pécsi animációs stúdiónak, illetve a Dunántúli Naplónak voltam a tördelő-szerkesztője. Itt már foglalkoztam 3D-vel, mert felraktam a DOS-os 3D Studiot a tördelő számítógépre és csináltam egy animációs kisfilmet a munka mellett. Érdekes volt a tördelőszerkesztői munka, mivel az újság fele még ólomszedésű volt, és a másik felét kezdték kísérletképpen úgynevezett „fényszedéssel” tördelni. Közben elvittek katonának. Két új barátommal a seregben elhatároztuk, hogy lelépünk külföldre. 1991-ben elszöktünk a seregből, amiért akkor nyolc és huszonöt év közötti börtön járt (csoportos külföldre szökés bűntette). Elindultunk pénz és minden nélkül Európába kalandozni télen. Felmentünk Hamburgba, aztán leutaztunk Gibraltárba, valahogy Párizsba kerültünk, ahol találkoztunk utcán élő magyarokkal, akik azt javasolták, hogy lépjünk be az idegenlégióba, mert akkor kapunk napi 50 frank zsoldot és és lesz szállásunk és kajánk. Beléptünk, majd elvittek minket egy hét után Marseille mellé egy alkalmassági vizsgálatra, ahol alkalmatlannak tetettük magunkat és kirúgtak. Másfél hónap után jöttünk haza. Magyarországon eközben köröztek minket mint katona szökevényeket. Pár napot voltunk Győrben majd Budapestre jöttünk, ahol egy haveromnál az Iparművészeti Főiskola kollégiumában laktunk egy hétig, az az bújkáltunk a rendőrség elől. Nekem nagyon megtetszett ezalatt a főiskola, akkor döntöttem el, hogy mégis csak tovább fogok tanulni, ha túl leszünk a hadbíróságon.
Hogy úsztátok meg a szökést?
Feladtuk magunkat, ami korlátlanul enyhítő körülménynek számított később. A laktanyában utána csak úgy hívtak minket, hogy a „Légiósok”. A hadbíróságon egy nagyon jó fej ügyésznek köszönhetően egy év börtönt két évre felfüggesztve kaptunk, és mentesítve lettünk a büntetett előítélethez fűződő hátrányok alól. Így nem lett priuszunk és le is szereltek minket. Közben a pécsi Muff-Busters Amiga csapat tagja lettem, akikkel demokat készítettünk. Egy panel albérletbe összeköltöztünk és megcsináltuk a Fatman című játékot 1992-ben, ami egy testes Superman-ről szól, akinek fegyverei a böfögés és hasonló gusztusos dolgok. Egy angol kiadó jelentette meg. Pénzt is kaptunk érte, ami akkor nekem a Dunántúli Naplós egy éves fizetésemnek felelt meg.
Milyen volt akkoriban az animáció oktatása?
Az Iparművészeti Főiskola animáció szakja nagyjából a Pannónia Film Stúdióval egyidőben született a 70-es években, mert kellett az utánpótlás kinevelése. Ami érdekes volt, hogy nem rendezőket neveltek, hanem „animációs film tervező művészeket”. Imádtam ide járni, főleg a pécsi gimnázium után, ami nekem is és a legtöbb osztálytársamnak is elég szenvedős volt. Jobb szakmai jegye hármasnál szinte senkinek sem volt és mindenki úgy végezte el a gimnáziumot, hogy „szerencsétlen, tehetségtelenek” vagyunk. Amikor az egyetemre kerültem, akkor éppen nagyon mélyponton volt az animáció oktatása, ami annak is köszönhető volt, hogy 1994 és 1999 között haldoklott a Pannónia Film Stúdió, ahol a szakmai óráink nagy része zajlott. Már nem nagyon voltak hagyományos eszközök, és még nem nagyon voltak jó számítógépek. Symbolix célszámítógépek voltak az iskolában, amivel a 80-as években csináltak többek között a Star Trek mozi-filmhez animációkat. Rengeteg dolgot nem tudott, például árnyékvetést, ami ma már nevetségesnek tűnik. Nekem akkor már Amiga gépem volt otthon.
Milyen jövőképed volt?
Animációs filmeket akartam csinálni. Sok feladat volt, amit már akkor is számítógéppel oldottam meg és ennek sokan nem örültek. Volt egy film, amit egérrel rajzoltam, de festett hatású volt, egyszerű. Nem mondtam meg az oktatómnak, hogy számítógéppel csináltam és tetszett neki, amikor kiderült, hogy hogy készült már kevésbé. Előttem László Marcellnak készült egyedül számítógéppel diplomafilmje. Amikor feljöttem Pestre akkor a Human Softnál (későbbi HSGames) kezdtem el dolgozni, ami a rugalmas munkaidő miatt nagyon jól jött az egyetem mellé. A korábbi, pécsi játékfejlesztő csapatunk nagy része ide került. A játékfejlesztés is egy régi álmom volt, ami ezzel megvalósult.
Filmekben dolgoztál ekkor már?
Az egyetem alatt készült Enyedi Ildikó filmje a Simon mágus, amihez a mágus számítógépes képernyőjén megjelenő animációkat készítettem. Egyszer csörgött este a vonalas telefonom – akkor még nem volt mobil – Kangyal Andrásék hívtak, hogy ott vannak a forgatáson, de az operatőr nem tudja felvenni a monitorról az animációkat, mert az 60Hz-en adja a képet, a filmes pedig 24 Hz-el vesz fel, ami miatt csúnyán „csíkoz”. Szereztek egy tévét, de azt meg nem tudták összekötni a PC-vel a forgatáson. Nekem akkor ritkaságszámba menő PC-m volt, mert volt rajta S-videó kimenet, amit tévével össze lehetett kötni. Mondták, hogy menjek ki a forgatásra és vigyem a gépemet is, küldtek értem egy taxit. Így a Simon mágus PC-je az én PC-m volt, viszont a főszereplő, Andorai Péter annyira nem értett a számítógéphez, hogy az egeret sem mozgatni, sem megnyomni nem tudta, ezért elbújtam az asztal alá, a lába közé és onnan irányítottam az egeret a monitorján. Akkor voltam életemben először forgatáson és közben iszonyú lámpalázam volt már ennyi szerepléstől is.
Változott a géppark az egyetemen?
Muszáj volt a technológiának bejönnie. Amikor végeztem, akkor lettek a Symbolix-ok lecserélve 386-os PC-kre, és ekkor jelent meg a 3D Studio Max első verziója. Én még autodidakta módon képeztem magamat, aminek az egyik módja volt a próbálgatás. Az ember leült és nézegette a menüket, hogy melyik, mit csinál. Mivel a suli mellett már dolgoztam a játékfejlesztésben és ott voltak többen, akik 3D-ztek, tőlük is tanultam sokat. Az Arany Sándor által írt Aurum féle 3D Studio könyv magyar nyelvű volt, abból is lehetett tanulni.
Mit csináltál az egyetem elvégzése után?
1999-ben elmentem dolgozni a Deep Works-höz, ahol egy évfolyamtársam, Gauder Áron is dolgozott Bóka Igorral együtt, aki nagyon jól értett a számítógépekhez. Áron volt az igazán tehetséges művész. Én kettejük között voltam. Hárman megalapítottuk a KGB Stúdiót, ami a nevünk (Klingl–Gauder–Bóka) kezdőbetűiből lett a cég neve. Voltak korábban is televíziós munkáim – főcímeket csináltam főleg – a Magyar Televíziónak, amit folytattunk. 2000-ben megtalált minket Pálfi Gyuri a Hukkle-val, ami a diplomafilmje volt. Keresett egy olcsó csapatot, aki megtudja csinálni a sok-sok trükköt és mi tényleg azok voltunk. Az első év arról szólt, hogy piacot szerezzünk magunknak, és ezt így lehetett.
https://www.youtube.com/watch?v=ad5WwmLH_1w
Mennyi filmtrükköt csináltatok a Hukkle-hoz?
Sokat, nyolcvan jelenetet csináltunk. Előtte soha nem csináltunk filmtrükköt és nem voltunk rá felkészülve. A céget úgy csináltuk, hogy vettünk három PC-t, amik össze se voltak kötve egymással. Egy rack-en vittük át az adatokat az egyikből a másikba, ami egy igazi rémálom volt. Hetekig nem aludtunk, hogy megtudjuk csinálni. Renderparkunk sem volt, így a gépek mellett aludtunk, hogyha lefagynak, akkor újra indítsuk őket és menjen tovább a renderelés. Teljes fapad volt a cégben, de megcsináltuk. Jött a premier és mi rendkívül lámpalázasan ültünk be megnézni a filmet, kíváncsiak voltunk például arra a jelenetre, amikor a vadászrepülőgép megáll a levegőben. A közönség felnevetett, mi pedig kezdtünk elsüllyedni a székben, hogy ennyire rossz lett a trükk. De persze nem a trükkön, hanem a tudatosan filmbe nem illő jelenet iróniáján röhögtek.
Milyen visszajelzések voltak?
Több filmes újságban írtak rólunk olyan címmel is, mint például “Izmosodik a magyar ILM” (Industrial Light & Magic). Ha tudták volna, hogy milyen körülmények között csináltuk… Nem volt VFX tanítás még sehol sem volt, szintén autodidakta tudást halmóztunk fel idővel. Akkoriban nagyon sok stúdió alakult. Volt már a Focusfox, a Melon FX. Nagyon sokan csináltak 3D animációs stúdiót, akik általában két évet éltek meg a piacon. Ami bennünk különleges volt az az, hogy nálunk megjelent egy erős művészeti vonal is a technikai tudás mellett.
Mikor kezdtetek el bővülni?
Nem igazán kezdtünk el rögtön bővülni – csak sok évvel később – mert Áronnak másfél év után elege lett a reklámfilmes munkákból, amiknek sokszor volt rövid határideje és emiatt rengeteget éjszakáztunk. 2000-ben kilépett a cégből, fél évvel később Igor is követte és Novák Erik producerrel megalapították a Lichthof-productions-t. Így egyedül vittem tovább a stúdiót. Ezután találták ki a Nyóckert, ami először 5 perces epizódokkal ment a TV2-n Alföldi Róbert Lucifer nevű műsorában. De nem voltak jóban a producerével, így összevesztek és kirúgták őket a TV2-ből. Utána döntöttek úgy, hogy beadnak pályázatot a Mozgókép Közalapítványhoz egy egész estés film elkészítésére. Kaptak is támogatást, de az egész film 80 millió forintból készült, ami miatt Áron kitalált egy nagyon olcsó technikát, amit még senki nem csinált egész estés animációs filmben. Papírkivágásokkal dolgozott, fél 3D volt lineáris mozgásokkal. Nem volt lassuló gyorsuló mozgás, hogy mindent lehessen animálni, amihez nagyon passzolt Áron grafikai stílusa. A kevés pénz miatt új stílust kellett kitalálnia, amivel aztán mindenféle díjat megnyertek. Az Annecy-ban minden évben megrendezésre kerülő Nemzetközi Animációs Fesztiválon és Vásáron 2005-ben nem hitték el a fődíj utáni koccintásnál a stúdiók, hogy mennyiből készült a film. Mindig azt mondták, hogy egy-két nullát lefelejtettünk belőle. Majd a Filmszemlén is díjat kaptak, ahol Erik megköszönte a TV2-nek, hogy kirúgták őket, mert anélkül nem lett volna mozifilm. Mi a modelleket és a 3D-s animációs jeleneteket csináltuk benne.
Milyen fimekben dolgoztatok még?
2008-ban Enyedi Ildikónak Tender Interface című filmjének a pilotját készítettük. Amerikában forgatott jelenteket hozzá a főszereplő Paul Giamattival green-box előtt, amihez meg kellett csinálnunk a XIX. századi Londont háttérnek, ki kellett találnunk egy fantáziavilágot. A munkához Ildikó szerzett egy amerikai VFX Supervisort, Scott E. Andersont, aki el is jött a KGB Stúdiójába és megnézte Áron filmjét, a Nyóckert, végigröhögte. Ő volt a King Kong, a Terminator 2 és a Csillagközi invázió supervisora. Scott vezényelte le a munkát Amerikából, mi pedig mindig küldtük neki a trükköket.
Főleg magyar filmekben dolgoztunk. Hurok, Lajkó, cigány az űrben, Taxidermia, Liza a rókatündér, A Viszkis, Testről és lélekről. Amióta a Vajna féle új rendszer van évente legalább négy filmben dolgozunk. Az új rendezői generációval függ össze, hogy ma már több VFX van a filmekben, gondolkodnak a VFX-ben. Persze VFX-esként a stáblistákban még mindig az aggregátor kezelők után vagyunk. A Hukkle volt az első film, ahol utánuk voltunk és a sorrend 2002 óta sem változott.
Mikor kezdtetek saját filmeket csinálni?
Eleinte a VFX munkák mellett nagyon sok televíziós főcímünk, arculatunk, munkánk volt és nem volt saját rajzfilmünk egyáltalán. Ma már leginkább VFX munkáink vannak és saját rajzfilmeket készítünk a Médiatanács támogatásával. 2005-ben volt egy nyitása a Mozgókép Alapítványnak, amikor tudtunk sikerrel pályázni. 2010-ben indult a MiniMax mellett a MegaMax, melynek az arculati tenderére meghívtak minket, és az egyik grafikus barátom csinált papercraft-alapú terveket, melyekhez a mintákat neten látta, úgyanis nagy népszerűségnek örvend a papercraft kultúra sok más országban. A tender elveszítettük és a fiókban maradtak a figurák. Eltelt egy év és jött 2011-ben a Médiatanács új pályázati rendszere, amikor Erkel András barátom javasolta, hogy írjunk a figurákhoz történetet és adjuk be az első pályázatra. Beadtuk akkor még Kartonka munkacímmel a Boxi-t, alaposan újratervezve a figurákat és mivel kevés volt a konkurencia öt részre meg is kaptuk a támogatást. Ma már tízszeres a pályázók száma. Most egy egész estés verziójára kaptunk támogatást. 15 epizódunk van, ami az M2-n megy, a TV2-vel szerződünk éppen. Azóta is folyamatosan pályázunk és elég jó arányban nyerünk. A támogatásnak minden forrását elköltjük a filmek bérköltségeire, ezért a bérmunkák fontosak a cég fenntartásához. Támogatás nélkül nem rentábilis, annyira kicsi a piac a filmekre is, nélküle nem nagyon lehet labdába rúgni.
Nemzetközi piacokon is próbálkoztok?
Három új generációs stúdióval összeálltunk tavaly és béreltünk egy standot Annecy-ban, ahol a kínai forgalmazók szeme megakadt a Boxi sorozaton. Leszerződtünk velük és egyelőre online fogják adni Kínában. Amennyiben sikeres lesz, a tévében is szeretnék bemutatni, ahol csak olyan filmek mehetnek, amiben van kínai forrás, ezért be akarnak szállni a gyártásába, és 50 részt szeretnének. Idén június 11-től lesz egy magyar stand először úgy, hogy a Médiatanács támogatja és nem kell önrészt beletennünk.
Milyen trendeket látsz?
Eljárok a diploma filmek vetítésére a MOME-ra. Az animáció szakja külföldön is elismert, ami nagy mértékben a rektornak, Fülöp Józsefnek köszönhető. Azt látom, hogy igyekeznek követni a trendeket, ami nem mindig jó, mert jobb ha néha az ember ezek ellen dolgozik. Amikor 5 diplomafilmből 4-ben álnaiv vizuális világ jelenig meg egyszerre, az persze fárasztó tud lenni. Most nagyon divatos az önkifejező műfaj Európában, ahol kevésbé fontos a történet, a kézzel fogható dramaturgia, mert érzésekre és hangulatokra koncentrálnak. Bucsi Réka most nagy sikereket ér el vele. A filmjeit én is nagyon kedvelem.
Hol tart ma a 3D?
Amikor az Iparra jártam, 1995-ben jött ki a Toy Story, az első egész estés számítógépes animációs film. Az egyetemen az operatőri ismereteket tanító tanárunknak ez pánikot is okozott, mert ebben a filmben nem volt operatőr. Volt egy félelem emiatt is az idősebb generációban. Bár a technológiai változás folyamatos, nincsenek benne már nagy ugrások. A szoftverekben újabb és újabb dolgok jelennek meg, egyre több a finomság, de a gépek már nem gyorsulnak úgy, mint tíz éve. Amikor 1999-ben megalapítottuk a KGB-t, akkor a 3D felfutóban volt. Én tíz évet adtam ennek a felfutásának, ami több lett, mert most kezd el beállni a többi animációs technika mellé egyenrangú félként.
A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.
Comments are closed.