Seres Szilvia beszélgetése Weiler Péter képzőművésszel.
Hogy indult a művészeti karriered?
A 70-es évek közepén anyukám elvitt a pécsi Vasarely Múzeumba 6-7 évesen, ahol a színes képek a nagy fehér térben olyan mély benyomást tettek rám, hogy elhatároztam, hogy képzőművész leszek. Éreztem, hogy ez valami nagyon érdekes dolog. A szüleim építészek és mindenféle művészeti könyvvel el voltam bőven látva otthon, amiket rendszeresen nézegettem is. 1995-ben Amerikában az Art Institute of Philadelphia főiskolán tanultam, ahol művészettörténet, divat és technológiai tárgyak is voltak. Nem voltak még olyan választási lehetőségek, mint a gyerekeimnek most, amikor bármit, bárhol választhatnak. Magyarként, teljes ösztöndíjjal kötöttek voltak még a lehetőségek.
Milyen volt a kinti lét?
Philadelphia gyorsan lehozott az amerikai álomról. Nagyon lecsúszott város volt, ami megtanított a magányra, spórolásra, alázatra. Azonban arra a mai napig jól emlékszem, hogy az egyik nap bejött egy tanárunk egy papírdobozzal, amiben egy modem volt. Összedugta a telefonnal és mondta, hogy most megnézzük a cyberspacet, amiről már annyit hallottatok. BBS-eket használtunk, chatelt valakivel, ami nem volt annyira látványos és izgalmas. De az, hogy bedugott egy zsinórt és belépett egy másik világba, az nagyon megfogott. Ugyan számítógépek voltak a suliban, de egyiken sem volt még internet, ahogy e-mail címeket sem használtunk. Az ösztöndíjamat is könyvtárakban elérhető vastag telefonkönyv-szerű katalógusokból néztem ki, az internet nagyon exkluzív dolog volt. Én mindenesetre a spórolt pénzemből vettem egy laptopot, faxot, modemet. Úgy jöttem haza, hogy teljesen fel vagyok szerelve, megvan az irodám és soha többet nem kell vennem semmit. 🙂
Itthon tovább vitted az internetes vonalat?
Megtaláltam 1995-ben az első internet szolgáltatók egyikét az E-net Kft.-t. Mondtam, hogy művész vagyok és szeretnék weboldalt. Nagyon megörültek, mert pont érdekes embereknek akartak honlapokat készíteni ingyen. Kaptam tárhelyet és segítetek elkészíteni az oldalamat, amit kb. egy szövegszerkesztőben kódoltak. Katarzis volt, amikor élesítették és kikerült a szerverre. Hello, a világhálóra kerültem. A barátaim mondogatták, hogy Péter már a világhálón van, mintha ettől hirtelen bármi megváltozott volna, de azért persze büszke voltam.
Mi volt az induló honlapodon?
Egy mini kiállítást csináltam a képeimből. Lehet, hogy ez volt az első magyar online galéria. Nem voltak még normális keresők sem, szóval az talált rá, akinek megadtam a webcímet.
Milyen projekttel mentél tovább?
Elkezdett érdekelni, hogy mi van, ha nemcsak statikus az oldal, hanem mondjuk történetet mesél el. Csináltam egy internetes szappanoperát, amiben a tini Oroszlán Szonja volt a főszereplő. Még nem voltak digitális gépek így analóggal fotóztuk. Volt egy cselekmény képregény-szerűen, állóképekkel, amit lapozgatni lehetett és összeállt egy story. De olyan drága, nehézkes és nagy projekt volt, mintha egy kisfilmet gyártottunk volna. De innen már csak egy karnyújtásra volt az, hogy Friderikusz Sándort – akinek tolmácsoltam és a sajtó ügynöke voltam, illetve Amerikában különböző show műsorokat fordítottam és vettem fel neki kazettákra – rávegyem arra, hogy ő legyen az az első magyar sztár, aki csinál weboldalt és generál rá folyamatosan tartalmakat. Sándor nagyon szereti az újdonságokat és az innovációt, ezért rögtön rákattant, hogy csináljuk meg. Ebből az ötletből született meg a Friderikusz Online 1998-ban.
A Matáv ekkor már tudta, hogy a jövő az internet, és sikerült beszerveznem őket, hogy szponzorálják is a produkciót. Az RTL-en akkor indult az új Friderikusz műsor és összeállt hirtelen egy nagyon jó háromszög, amiben benne volt a Matáv internet szolgáltatóként, Friderikusz tartalmat gyártott és ott volt az RTL, aki a nézettséget hozta. Volt olyan, hogy 3 millió ember nézte a tévéadást és amikor a weboldal címe megjelent a képernyőn, azonnal beindult a tsunami. A konkurencia akkor még csak az INteRNeTTo volt. Az Origo 1998-ban később indult.
Hogyan mértetek?
A Medián csinált a heti log fájlokból auditot és elemzést, hogy kinek mekkora volt a nézettsége, amit publikáltak is az oldalukon. Mindig izgatottan vártuk, hogy mi, vagy az INteRNeTTo vezet-e. Rendszeresen megvertük a nézettségben az akkori vezető weboldalt. Média készítésben is nagy távlatok nyíltak előttem, a Friderikusz Online-on több tartalom fért el és sok nemzetközi sztárral tudtam interjút készíteni. Egy igazi online ügynökség lettünk, ami meggyőzte az embereket, hogy értékes, érdekes tartalmak jöhetnek a neten. Sajnos nem tartott sokáig, félév után Friderikusz kilépett a szerződéséből, mire a műsor megszűnt. A Matáv pedig érthetően műsor nélkül nem tudta tovább szponzorálni az oldalt. Azonban ez a fél év pont elég volt ahhoz, hogy az Origosok felfedezzenek és átvegyenek, hogy ott folytassam a magyar online tartalom építését. Így az Origo alapító csapatának lettem a tagja vezető projekt menedzserként. Nagyon okos emberek – akik sokan ma is az online üzlet területén dolgoznak – egy szobában, együtt gondolkodtak, hogy mi lesz menő és egyben hasznos a magyar interneten.
Simó Gyuri volt a közvetlen főnököm. György Péter tanácsadóként segítette a csapatot, aki egy magasabb szintű, filozofikusabb vezető volt, akinek a gondolatait fordítottuk át a gyakorlati szintre. Én egyensúlyoztam a nagyon elméleti és az operatív feladatok között. Ez volt a magyar online születése, ami egy életre szóló élmény. Rengeteg jó ötletünk volt, amik persze évekig álltak dobozban, mert a programozás elképesztően lassan haladt. Ingoványos időszak volt, nem volt kikövezve semmi, legkevésbé a technológia. Egymást segítve tanultunk és fejlődtünk.
Hogyan kezdődött az együttműködésed Kieselbach Tamással?
18 évesen csináltam egy kiállítást a Blitz Galériában a Falk Miksa utcában. Ez volt a Bungee Jumping című első önálló budapesti tárlatom. Tamás eljött a megnyitóra – akkor ő is 28 volt – gratulált, megismerkedtünk és azóta is barátok vagyunk. Volt később egy online projektem, amibe bevontam, csináltunk egy online aukciót, ami az első online művészeti aukció lett 1998-ban. Tamással az Antik Enteriőrön – ahol neki volt a legnagyobb standja – kitettünk egymás mellé 5 monitort és egy számítógépet. Mindegyiken egy weboldal jelent meg – origo.hu/aukcio címen, a képek ott lógtak a falakon a fizikai térben de párhuzamosan online lehetett licitálni. Ez egy Aha! pillanat volt mindenkinek. Az Origonak és Kieselbachnak is egy etalon projekt, mert kiderült, hogy a neten lehet valódi pénzügyi forgalmat csinálni.
Erre az ötletre jött létre a Habostorta, hogy na jó, akkor csináljunk valamit az interneten közösen. Tamással, Jaksity Györggyel és többek között Geszti Péterrel alakítottuk meg 2000-ben a Habostorta.hu internetes portált. Több ötletünk volt, de nem tudtunk minden területen kitartani. Kevesen voltunk, és a pénzünk is véges volt. Pedig megépítettük az első apróhirdetési oldalt, az első használtató oldalt, ingatlan hirdetésekkel is foglalkoztunk, de túl sok felé szakadtunk szét, így 2003-ra beláttuk, hogy koncentrálnunk kell. Szinte a teljes magyar internet sikertémáit akkor megcsináltuk, de a fókusz onnantól a társkeresés lett. Addigra a Randivonal annyira erős márka lett, hogy az összes energiát és fejlesztést ide összpontosítottuk.
2006 nagyon meghatározó volt, mert új tulajdonos jött, Kieselbachék kiszálltak és Európa egyik legnagyobb tárkeresőjének, a Parshipnek a tulajdonosa vett meg minket. Arra emlékszem, hogy amikor eljöttek megnézni az irodát, akkor nem hittek a szemüknek, hogy mindössze egy pici szobában dolgozunk. Egy nagyon tiszta stratégia mentén kezdtük fejleszteni az oldalt és fizetőssé tettük. A hirdetési piacon a hirdetőnek kell kedvezni, végre az új rendszerben maguk a társkereső emberek kerültek a fókuszba, az ő pénzükből nekik építettük a szolgáltatást. Ez egy óriási paradigma váltás volt, először Magyarországon vezettük be az online előfizetést, mint üzleti modellt. Még bankkártya helyett SMS volt az egyetlen népszerű fizetési csatorna, hálisten azt a korszakot hamar sikerült kinőni.
A társkeresés kapcsán generált adatok alkalmasak voltak arra is, hogy társadalmi jelentőségű elemzéseket csináljunk. Feltettünk néha kérdőíves kutatások keretében olyan kérdéseket is, amiket a sajtóban megoszthattunk. Merre megy az ország? Kire fognak szavazni a szingli emberek? Mindezt, hogy látják a nők és a férfiak?
Az online aukciós térhez nem tértetek vissza soha?
Csináltunk még néhány online aukciót, de akkor már a Vatera elindult és tudtuk, hogy nekik több pénzük és emberük van. Mai fejjel persze azt gondolom, hogy az apróhirdetést sem kellett volna feladnunk, de abban a nagy zajban és lázban olyan sokan mentek tönkre egyik napról a másikra, hogy konzervatív attitűddel kellett vezetnem a céget. A dot-com lufi közepén el kellett döntenünk, hogy sok mindenhez akarunk-e érteni, vagy inkább egy dologra koncentrálunk, viszont abban mi leszünk a legjobbak. És az utóbbi mellett döntöttem.
Folyamatosan képezted magad?
Én képzőművészként csöppentem az online világba, így a grafikai rész és a kreatív marketing érdekelt a legjobban. Az elmúlt 20 évben a UX, UI terület annyira speciális lett, hogy ma már nem tervezek weboldalt, nálam ehhez sokkal jobban értenek a kollégák. Képzőművészként viszont máig a számítógép a legkedveltebb alkotóeszközöm. Amit a fejemben látok és elképzelek, azt pont úgy meg tudom csinálni. Egyedi, hogy kinek milyen eszköz áll a kezére. Van, akinek ecset vagy mondjuk a fényképezőgép.
A képzőművészetben az a szép, hogy hogy mindig lehet kísérletezni és új utakat keresni, azt is meg lehet unni, hogy az alkotás mindig olyan lesz, mint, amilyennek elképzeltem. Mostanában egyre többet hívom a véletlent játékba, és visszatértem az olajhoz, akvarellhez. Olyan médiumhoz, amit nem tudok teljesen uralni, sőt sok esetben a véletlenszűség alakítja a képeket. Van olyan művész, akinek fontos a párbeszéd a közönségével és van, akinek kevésbé. Nekem nagyon fontos. A képek úgy lesznek befejezettek, hogy megnézik őket, sokszor még a címadásban is egy instagram komment segít a leginkább. A social mediaval és az internettel kinyílt egy olyan csatorna, ami közvetlen párbeszédet hozott létre a művész és a közönsége között. Ez persze lehet egy csapda is, mert nem a like-okért csinálom a képeket, nagyon fontos, hogy merjek és akarjak olyan képet is csinálni, amit sem megvenni, sem likeolni nem feltétlenül akarnak majd. Mondok egy példát, készítettem a Fenyő gyilkosságról és Régiposta utcai robbantásról most egy-egy képet. Ezek szerintem fontos alkotások országunk drámai pillanatairól, de nehéz lenne velük egy lakásban élni.
Hogy jött az NFT?
Kriptovalutákkal már nagyon régi a kapcsolatom. Mivel internetes közegben mozogtam, kezdetek óta tudtam róla, de mivel mindig kicsit szektás evangelizációval győzködtek, hogy vegyek, távol tartottam magam tőle. Aki tavaly vett, az most egyetért velem, de amikor én vehettem volna, akkor tényleg hülyeség volt nem venni.
A gyors meggazdagodás helyett a technológia érdekelt jobban. Mit tud adni a kripto a művészetnek? Csináltam Szalai András Kis Magyar Snassz és Neociki című könyve alapján készített 19 új képemből egy pop-up kiállítást 2021. májusában a Kieselbach Galériában. Olyan dolgokat próbáltam megjeleníteni képekben, ami az igazi kis magyar buheráról szólnak. Ekkor jutott eszembe, hogy vajon milyen lehet egy magyar bitcoin bánya. A kripto és művészek közötti kapcsolatot kezdtem el vizsgálni, kutatni. Sok podcastot meghallgattam és kikristályosodott az NFT, mint új lehetőség. Egy másodperc alatt tudtam, hogy ez nekem van kitalálva és elkészítettem a Bitcoin bánya az Alföldöncímű művemet NFT-ként.
Tudtam, hogy versenyt futok az idővel és nagyon gyorsan kitettem (minteltem). A kép március 5-én került fel a nemzetközi Mintable rendszerébe. Kiadtam egy hírlevelet az összes gyűjtőmnek és 1 óra múlva Kacsuk Péter kortárs gyűjtő már hívott is, hogy szeretné megvenni. Az NFT token és a 80×80 cm vászonra nyomtatott kép egyben került 1 Ether-be (akkor kb. 1,4 millió forint).
Idén májusban a belvárosi romos Kincsem Palotában volt a legutóbbi kiállításom Kár lett volna disszidálni címmel. Itt azzal a kérdéssel foglalkoztam, amivel egész életemben: Menni vagy maradni? 20 és 18 éves gyerekeim vannak, nekik már olyan választék adódott külföldi egyetemekből, amikről mi csak álmodtunk. A fiam Hollandiában, a lányom lehet Írországban fog majd tanulni. Ki tudja, hogy hazajönnek-e. Ennek sok szép és fájdalmas aspektusa van, amit jó volt végiggondolni és megmutatni a kétség és bizonyosság határán mozgó művészi folyamat lenyomataként. Ez volt az első kiállítás, ahol NFT-k is ki voltak állítva, ami szintén először történt meg Magyarországon.
Az első európai generatív NFT művészeti konferencia, az NFTDEB egyik alapítója tagja vagy. Ennyire fontosnak tartottad az NFT-t? Mit takar az NFTDEB?
Az NFTDEB egy debreceni konferencia, meetup és hackathon, amit a várossal közösen szervezünk. Idén novemberben másodszer rendezzük meg, sok nemzetközi és magyar művész és helyi intézmény részvételével. Ebben a fázisban, ahol az NFT tart, sokkal fontosabbnak tartom a tudásmegosztást és a networkinget. Senki nem tud sokat, inkább keveset, de ha azt összerakjuk akkor nagy dolgok születhetnek. Szerintem az is nagyon menő, hogy Debrecen az első olyan hazai város, ahol ez stratégiai programmá alakult. Az is öröm, hogy az NFTDEB-en Lukács Vio-val, az egyik legjobb nemzetközi digitális művészeti kurátorral dolgozhatok.
Személy szerint neked miért fontos az NFT?
Művészként fileokat hozok létre, és tudjuk, hogy digitális állományok a végtelenségig sokszorosíthatóak. Én a file-ból mindig egyet nyomtatok, ez lesz az értékesített műalkotás, de most az NFT-vel magát a file-t is eredetivé tehetem. A kép tulajdonosa így az NFT-t is birtokolja. Ez látszólag apróság, de óriási jelentősége van a gyűjtők szemében. Teljesen mindegy, hogy az Ethereum száguld vagy zuhan, a munkáim valódi értékét nem érinti. Az NFT-t technológiai vívmánynak tartom, és nem egy spekulatív kripto instrumentnek.
Hosszabb távon hozhat az NFT fordulatot a műtárgy kereskedelemben?
Már nagyon rövid idő alatt jelentős változást hozott. A digitális alkotók, fotósok, filmesek, grafikusok stb. file alapú munkái most könnyebben kerülnek közgyűjteményekbe. Nincs hátrányos megkülönböztetés mert nem az ősi olaj és vászon a műtárgyaik alkotóeleme. Az internet megváltoztatta a médiát és a kommunikációt, itt az ideje, hogy a művészetben is diszruptív folyamatokat indítson. A változás mindig jó, sokaknak nem tetszik, de ez már nem megállítható folyamat. Az egész életünk digitális, miért maradna ebből ki a művészet? Mi írja le jobban ma a világot és társadalmat, mint a digitális művészet? Mi lenne maibb, frissebb és relevánsabb egy művész számára, mint a legújabb technológiával élni és dolgozni? Nem azt mondom, hogy a hagyományos technológia halódik, sőt lehet, hogy felértékelődik ebben a folyamatban, de a ringbe most végre nehézsúlyú szereplőként lép be a digitális művészet.
A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.
Comments are closed.