„A minőség az egész pályámat végigkísérte.”

Seres Szilvia beszélgetése Liptay Gabriellával, a KPMG Marketing és Kommunikációs Igazgatójával.

Közgazdász-szociológusként végeztél. Miért ezeket a területeket választottad?

A Keresztapám, akit példaképként tiszteltem, egy gyerek számára nagyon attraktív körülmények között dolgozott az akkori MALÉV-nál közgazdászként. Ez bevallom nagyon imponált. Továbbá a gimnáziumi társaságaimban volt néhány idősebb fiú is, akik közgázosok lettek, és valahogy így „keveredtem” a Közgáz-ra. Tulajdonképp fogalmam sem volt, hogy mire jelentkezem. Jól ment a matek, a történelem, volt egy vágyam, hogy majd olyan leszek, aki sokat utazik, elképzel dolgokat, és azokat behozza az országba. Mint akkoriban sokan, azt gondoltam, hogy a Közgázról egyenes út vezet ezekre a helyekre. Ehhez képest az első félévben döbbenten álltam, figyeltem, és azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen, hogy is kerülök én ide, mit keresek én itt, mit fogok én itt csinálni 4-5 évig?

Az első olyan komolyabb szituáció volt ez az életemben, amikor valami nem úgy történt, ahogy elképzeltem. Kétségbe voltam esve. Bolyongtam az egyetem épp akkor átépítés alatt álló épületében, amikor egy ízben, másodévesként a harmadik emeletre keveredve, egy teljesen eldugott helyen – akkoriban a Szociológia Tanszék szó szerint a periférián volt – ki volt írva, hogy Szociológia Tanszék. Álltam az ajtó előtt, nézegettem a „faliújságot” és gondolkodtam, hogy ez vajon milyen hely lehet. Amikor is egyszer csak sürgős léptekkel arra jött egy bozontos „Beethoven”-i haj, kerek, barátságos arc, aki kinyitotta az ajtót.

Andorka Rudolf volt az, aki akkor még óraadó tanár volt a Központi Statisztikai Hivatalból, vagy talán már félidős munkatárs, aki később az egyetem rektora is lett. Behívott és – bármennyire sietett – elkezdtünk beszélgetni, azt mondta, hogy ha keresgélek, akkor jó helyen járok, mert indul itt egy másodszak. Leültünk, elővette táskájából a később legendássá vált bicskáját, majd szintén a táskájából az almákat (ez is legenda volt), ezeket megpucolta, felvágta, evett és megkínált. Elmondtam neki, hogy nem tudom pontosan, hogy mi is a szociológia ma és itthon, de ha olyan, mint a pszichológia, akkor biztosan jobban érdekel, mint a közgazdaságtan. Végül bejutottam a három nappal később zajló felvételire, beadtam a beugró munkát, felvettek.

Hankiss Elemér és Liptay Gabriella, Ericsson Szakmai Nap, 2000-es évek

A történet vége aztán az lett, hogy az első munkahelyem is ez a tanszék lett, Andorka Rudolf pedig életem első főnöke, aki addigra tanszékvezető lett a Szociológia Tanszéken. Lelkesedésből és rajongásból és a megtisztelő hívásra ottmaradtam tehát a szociológia másodszak elvégzését követően az egyetemen, mint tudományos segédmunkatárs. Az évfolyamunkból egyébként hármunkat marasztalt „Rudi” a tanszékre. Tóth István Györgyöt, aki azóta a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. társ-vezérigazgatója, és Bodnár Juditot, aki ma a Közép-európai Egyetem (CEU) egyetemi tanára és engem. Igazából itt kezdődött el a pályám. Andorka Rudolffal közvetlenül is dolgoztam együtt „A Társadalmi Beilleszkedési Zavarok” kutatási programban – Elekes Zsuzsanna közvetlen főnököm vezetésével – lettem egyfajta „kutatási adminisztrátora” a programnak. A tudományos munka során persze sok mindenkivel dolgoztam együtt a tanszékről és a szakmában, ez tehát jóval többet jelentett mint elsőre hangzik. A társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdő – öngyilkossági kísérlet, kábítószerhasználat, bűnöző és alkoholproblémával élő emberek életmódját – viselkedését vizsgáltuk szociológiai, társadalmi aspektusból. Andorka mestertől mindannyian nagyon sokat tanultunk, az órák és a szakmai közeg nagyon vonzó volt minden tekintetben. Részt vehettem az első nagy hazai kábítószer kutatásban is. Erős személyiségnek mondtak, de azért néha fel kellett mosni magunkat a különböző terepmunkák után. A szociológia menő dolog volt, rengeteget tanultunk, főleg széles körű módszertani (matematikai és statisztikai, játékelméleti) alapokat. Fantasztikus tanáraim, később kollégáim voltak: például Csontos László, Bertalan László, Lengyel György, Ladányi János és a többiek.

Hogy érezted magad a Szociológia Tanszéken?

Nagyon erős volt a közeg, amiben roppant jól éreztem magam, inspirált is az a miliő, de ugyanakkor azt is éreztem – még az egyetem alatt is –, hogy nem lesz belőlem igazán tehetséges kutató, szociológus, nem vagyok ehhez elegendően mély és kitartó. Nem láttam magam 40-50 évesen a „könyvtárban”, vagy a diákok előtt a katedrán. Andorka Rudolf hívását mégis elfogadtam, mert a közgazdasági tárgyakkal még kevésbé volt „viszonyom”, és valahogy egyre jobban elhittem, hogy talán mégis ez lesz a pályám. Közben férjhez mentem és megszületett az első gyermekünk. Ahogy mondtam, szerintem nem voltam igazán elmélyült és elszánt kutató, túl sok minden érdekelt. Amikor a kutatások egyre sűrűbbé, komplexebbé, mélyebbé váltak, de ugyanakkor egy-egy területre koncentrálva évekig ugyanazt a témát járták körbe – azt éreztem, hogy nem érdekel ez engem ennyire, ilyen mélyen, ilyen hosszan. A külső környezet persze nem ezt látta. Megszületett három év múlva a második gyermekünk is. Részben otthon voltam a gyerekekkel, miközben zajlott körülöttem a tudományos élet és a rendszerváltás. Két szoptatás közben – hős anyaként – bejártam a tanszéki értekezletekre, a lányom igaz „tanszéki baba” volt. Hol úgy éreztem, hogy ez menni fog, hol „elfelé” kacsingattam.

Hogyan jutottál el innen a marketing és a kommunikáció területére?

A tanszéki munka mellett mindannyian egyéb, részben kapcsolódó munkákat is vállaltunk – főképp alternatív kereseti forrásként.  Volt ebben egyszerű kódolási munka, interjú készítés, terepmunka. A rendszerváltás környékén pedig épp volt egy érdekesebb média/tartalomelemzési munka, amelynek során az akkori híradókat kellett rögzítenem, ugyanis Szekfű András Fischer Györggyel együtt a média kiegyensúlyozottságát kutatták. Ezt a munkát Szekfű Andrástól kaptam, akit egy korábbi munkám révén ismertem meg. Elkezdtem bejárni hozzájuk külsősként, ugyanis akkor Valkó Emőkével közösen gründoltak egy kis médiakutató és tanácsadó céget (a Gallup, a Median, a Szonda Ipsos is ekkortájt alakultak), de ők megmaradtak kisebb, kevésbé ismert néven – és egy másik cég, a Szezám Reklám Kft. társ cégeként. Ez utóbbi lényegében egy reklámügynökség volt.

Szezám Reklámügynökség

Akkoriban egy csodálatos irodát béreltek egy villában, nagy kerttel Farkasréten. Tetszett a nyugalom és a másfajta nyüzsgés, több volt a szervezés, a környezet talán inspiratívabb, hétköznapibb és néha ebben a környezetben arra gondoltam, hogy milyen jó lenne/lehetne itt dolgozni, többet, talán állandóan. Nem telt el három hét, amikor egyszer csak felhívott András, hogy menjek be egyik nap hozzájuk, mert lenne egy munkával kapcsolatos ötlete. Bementem és  ez a relatíve kicsi, és az akkor még ismeretlen cég, illetve  András és Emőke, valamint a kihívást jelentő munkák sokszínűsége el tudott csábítani a nagy Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológiai Tanszékének tudományos munkatársi státuszából. Mindenki azt mondta, hogy „Gabi, te nem vagy normális!” A szüleim végképp nem értették, hogy mi zajlik. Édesapám a kémia tudományok doktora, világ életében egyetemi közegben dolgozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). A Közgázt ugyan „lenézte”, ahogy az a BME-ről szokás volt, de a tudományos munka elfogadható volt számára. Nem úgy ez az ismeretelen Szezám Kft. Andorka Rudolffal sem volt túl hosszú a beszélgetésem, mert mindenki azt gondolta, ő főképp, hogy jó-jó, a Gabinak a „gyerekek” picit elvették az eszét, megváltoztatták, majd kinövi az állapotot és visszajön.

A csapat, Szezám Reklámügynökség
Szezám Reklámügynökség

Amikor Szekfű Andrással egyeztettünk, akkor mondtam neki, hogy rendben, átjövök az egyetemről hozzájuk dolgozni, de nekem 3 és 4 között mindig haza kell mennem, mert kicsik a gyerekeim, nem tudok tovább maradni, és majd este bepótlom és dolgozom tovább, ha valami elmaradna. Utólag András azt mesélte, hogy nem kapott levegőt, belesüppedt a székébe, hogy itt vagyunk a kapitalizmus hajnalán, ő a tulajdonosok egyike felkínál egy ilyen lehetőséget egy fiatal még tapasztalatlan munkatársnak, és még én szabok feltételeket. Emőke volt a villámhárító. Sok mai cég vehetne példát kettőjük akkori összhangjáról, pedig nekik senki nem tanította, ösztönösen jól és konszenzusosan vezették akkor e céget. András tehát akkor annyira megdöbbent, hogy azt mondta, hogy rendben, dolgozzak otthon és este, ha így esik jól, majd kialakítjuk a rendszert. Ugyanakkor – mesélte később – az is megfordult a fejében, hogy valószínűleg ez a nő sokkal többet fog beletenni 7 óra alatt is a kalapba, mint sokan mások. Emőke volt a cég lelke, András az izomzata. Engem pedig nagyon vonzott ez az egész. Imponált András érdeklődési köre és a média furcsa kialakuló félben lévő világa és a tömérdek ötlet, ami akkoriban megfordult e cégnél. Valkó Emőke pedig egy nyugodt erőként kiegyensúlyozó elem volt a cég menedzselésében. A feladatok nagy rész bizalomra épült, András nagyon komolyan vette az akvizíciót, az az engem, tanított és nagyon sok mindent bízott rám, ami nagyon meglepő és megtisztelő volt.

Bolla Ákos, Liptay Gabriella és gyerekeik

Milyen volt a munka a Szezámban?

Andrásnak és Emőkének együtt is elképesztő tehetségük volt ahhoz, hogy meglássák az emberek szemében a csillogást. Olyan kollégákkal, külsős munkatársakkal  dolgozhattam ott együtt, mint például  Réz András, Tímár Péter, Kangyal András, Fatér Barna, vagy belül Bánki Anita, Danks Emese. Nagyon jó alumnivá vált később ez a  közeg.  Andrásnak volt naponta öt+ ötlete és ehhez képest volt tíz embere. Az ötleteket legtöbbször persze nem tudtuk készpénzre váltani. Volt azonban néhány olyan ötlet és projekt, ami nagyon jól fizetett és gyakorlatilag ez kereszt finanszírozta a vállalkozás egyéb területeit. Sok olyan előremutató dologba mentünk bele, ami megcsillantotta a jövőbeli irányokat: ez tehát egyfajta félkreatív környezet volt ez, ahol a főképp a külsősök voltak a kreatívok, mi pedig egyfajta account-okként működtünk (butik ügynökségi modell). Ezt a működést balanszírozta Emőke nagyon jó ügyfélkapcsolati készségekkel és kapcsolati rendszerrel, ahonnan a valós üzletek is jöttek.

Szezám Reklámügynökség: Liptay Gabriella, Berkes Emese, Valkó Emőke, Hetényi Lia

Mennyire tudtad hasznosítani a szociológiai tapasztalataidat?

A munkám során egyre inkább a szociológiai módszertanokat használtam, viszont a terep sokkal „izgalmasabb/sokrétűbb”, és valójában nekem kevésbé volt megterhelő, mint a korábbi kutatásaim terepmunkái. András invesztált belénk, több nemzetközi ügynökségi network tagjai voltunk, beiskolázott, nemzetközi manager/menedzsment programokon vettünk rész például Antwerpenben. Rengeteg energiát és bizalmat tettek az emberekbe. Mindent megtanultunk náluk, ami egy klasszik reklámügynökségnél fontos volt, illetve András személyes ambíciója volt, hogy vonzódjunk a média/telekom/infokom világok felé. Ő maga az elsők között volt, aki kimondta a honlap és internet szavakat (én legalábbis az ő környékén hallottam először). Emlékszem, hogy órákat kellett feljelentkezésre várni, a tudás azonban, hogy mit, miért csinálunk, az akkor még nem volt teljesen világos. Andrásnak viszont volt néhány nagyon erős álma, de a stáb, aki akkor dolgozott neki inkább a klasszikus eszköztárra volt fogékonyabb, és abban szerzett képességeket. A fia, Szekfű (Karafiáth) Balázs azt gondolom, hogy apai vonalról kapta tehát ezt a kezdő csomagot – talán épp azért is, mert mi, András munkatársai végtelenül ügyetlenek voltunk eleinte – amivel később Balázs megalapította a Carnation-t a 90-es évek második felében. András mindkét fia, Balázs és Ádám is részt vettek a családi vállalkozásban, Ádám volt anno a futár, Balázs talán nyári munkán dolgozott.

Liptay Gabriella

Kik voltak az első ügyfeleitek telekommunikációs részről?

Ügyfelünk volt például a Recognita, az Integra, a Synergon, az Antenna Hungária és az Ericsson. 1994 és 1997 között András elkezdett olyan ügyfeleket adni nekem  is, akik gyakorlatilag az informatika és telekommunikáció voltak aktívak. A Szezám modell a nagyobb ügyfelek esetében „kihelyezett Iroda”-ként működött, ezen ügyfelekkel masszív együttműködésben voltunk. Kvázi kiajánlottuk embereket. Egy ilyen környezettel bíró időszakban egyszer csak András felhívott telefonon – én épp talán az akkori MUOSZ-ban voltam helyette valami egyeztetésen – hogy ülök-e, mert újabb ötlete van, ami a következő: szociológusként rám bízza a következő nagy ügyfelet, az Ericssont, mert kommunikációs auditot fogok végezni náluk – persze vele együtt, ne izguljak. Azt mondta, hogy az Ericsson egy jó cég, és pont olyan emberekre van szüksége mint én. A feladat meglepett, mert még soha nem csináltam kommunikációs auditot (érdekesség, hogy a KPMG-nek, ahol jelenleg dolgozom az egyik fő tevékenysége az audit, persze nem a kommunikációs).

Liptay Gabriella, rendezvényszervezés közben

Sikerült?

Beledobott a mélyvízbe. Módszertani szempontból segített, de összességében magamra voltam hagyva, bár ő is interjúzott, de mégsem láttam a feladat végét. Megcsináltuk az auditot és egy komoly, további megbízás lett belőle. Felsővezetői interjúkat csináltunk, ami arról szólt, hogy hogy kellene egy technológiai világcégnek Magyarországon kommunikálnia ahhoz, hogy az emberek világában jobban benne lehessen és közelebb kerüljön hozzájuk. Az Ericssonról azt kell tudni, hogy akkor egy vezetékes és mobil hálózati cég volt, ami tehát az akkor nagy elannal épülő telefonos kommunikáció mögött állt a háttérben. Az Ericsson akkoriban nem elsősorban a fancy mobiltelefonok világáról szólt, hanem inkább egy nagyon komoly technológiáról.

Az audit után az körvonalazódott, hogy  – mivel a cég láthatósága csekély volt és alacsonyabb színvonalú volt a kommunikáció, mint maguk a termékek/szolgáltatások, rendbe kell rakni ezt az anomáliát. Emlékszem, hogy az Ericsson Hungária körúti irodájába még a kis Polskimmal jártam, amit eleinte dugdostam, mert mindenki ott és akkor már olyan menő volt, hogy fehér Opel Astrákat vezettek, én pedig a kicsit hippi, inkább szociológus mint marketinges, kétgyerekes családanya, farmerban. Furcsa lehettem ebben a „rendszerben”.  Egyrészt a vezérigazgató hozott és vitt a kollégákhoz, bemutatott, bizalmat szavazott és kaptam egy számítógépet, illetve három kolléganő dolgozott „nekem” a PR osztályon. Nekik is bemutatott, külsősként én lettem a főnökük. El lehet képzelni mennyire vettek komolyan, és mit gondoltak az egészről, nos őket és a munkáikat kellett ráncba szednem.  Három hónapig szerintem hozzám se szóltak. Előttem pedig másfél év alatt öt kommunikációs vezető bukott meg, a vezérigazgató velük bizalmatlan volt. Nos így kezdtem el ott dolgozni, sokkoló volt. Amikor kinyitottam az otthagyott fájlokat – a korábbi távozók örökségét – azokban az volt benne, hogy „Nem nyert!”.  Valaki meghagyta ugyan a fájlokat, de kitörölte a tartalmakat. Ez várt engem akkor ott.  Idővel azonban megtört a jég és csináltunk együtt kimagaslóan sikeres dolgokat is, megismertem és megértettem a céget. Az Ericsson már akkor sokkal előrébb járt informatikai megoldásokban, mint a legtöbb magyar cég.

Sakovics Lídia, Ericsson juniális

Meddig tartott a kihelyezett irodai munka?

Egy évig. Fodor István, az akkori vezérigazgató ugyanis többször felvetette, hogy nem szeretnék-e odamenni „rendesen” dolgozni az Ericssonba. Mások vágytak volna erre, de én még mindig azt gondoltam magamról, hogy szociológus vagyok, aki épp kikacsingat a marketing világába. Aztán egy nap behívott az irodájába, leültetett, és azt mondta most már sokadszorra, hogy tényleg szeretné, ha ott dolgoznék velük, mert sikeresnek tűnik az eddigi együttműködés, vannak/jönnek az eredmények és az elmúlt időszakban ilyet ő egyik kommunikációs vezető mellett sem tapasztalt. Ez nagyon megérintett, visszamentem a Szezámba és mondtam Andrásnak, hogy meginogtam, lehet, hogy megpróbálnám a váltást. András nagyon fair volt, elengedett és utána még dolgozott is a Szezám az Ericssonnak egy ideig, ami benne is volt az én feltételeimben.

Réz András, Liptay Gabriella, Ericsson Galéria megnyitó, 2000-es évek

Milyen volt az Ericssonnál dolgozni a mobilkommunikáció hajnalán?

Szépségekkel teljes, csodálatos időszak volt, szakmailag nagyon erős hét év, állandó tanulással és borzalmas mértékű nyomás alatt egy szuper csapattal. A mai napig nagyon sokat köszönhetek a cégnek, személyesen Fodor Istvánnak. Ő látta meg bennem a lehetőséget, hogy multinacionális környezetben is jó lehetek. Mindig volt bennem megfelelni vágyás, ami egy multinál jól jött (ő biztos tudta ezt, én akkor még nem tudtam). Ez egyfajta struktúrát jelentett magamnak, hogy ha megígértem valamit, akkor az ott volt mindig. Emiatt nem is lehetett könnyű velem együtt dolgozni. Mindig nagyon szerettem az új megoldásokat és egy nagyon robogó piacon voltunk nagy súllyal jelen, ami szárnyakat adott (sokunknak). Talán vezetővé is váltam ezalatt az időszak alatt. Fodor Istvánból pedig a PR osztály segítségével az év menedzsere lett, a cég nemzeti minőségi díjat kapott, rengeteg „legjobb” kitüntetést nyertünk. A cég kommunikációs tevékenysége pedig szárnyalt. Nagyon beletalált e svéd cégnek a kultúrája az akkori személyes és szakmai ízlésünkbe. A saját akkori csapatommal a mai napig azóta is évente kétszer találkozunk, sőt van egy olyan kolléganőm is, akit nemrég a KPMG-s csapatomba is elhívtam dolgozni.

Fodor István és Liptay Gabriella egy Ericsson-Westel Repülős napon

Ma az Ericsson egyik legjelentősebb infokommunikációs és kutatás-fejlesztési központja Magyarországon található. Ezt akkor kezdtétek el építeni?

Nagyon komoly és óriás méretű kutatás-fejlesztési részleg volt akkoriban kiépülőben az Ericssonnál, és már akkor erős munkaadói márkaépítés csináltunk – persze akkor még nem tudtuk, hogy ez az – mert például rövid idő alatt 200 főről 500-ra kellett növelni a cég fejlesztői létszámát. Diákokat akviráltunk, laborokat csináltunk az egyetemeken, díjakat alapítottunk, mert ezt csinálták a svédek, és/vagy mert István víziójában és az akkori kutatás-fejlesztési igazgató, Boda Miklós napirendjén, egyaránt ezek a „tételek” szerepeltek. Egyfolytában gyúrtuk, hogy mi jó a cégnek, mi az ügyfeleknek, amiből elkezdett látszódni mások számára is, hogy az Ericsson különleges.

Ekkor kezdtek el az informatikai és szakmai újságírók is itthon is keresettek, sikeresek, hova tovább ismertek lenni, lett mondanivalójuk. Az akkori újságírók még emlékezhetnek a fantasztikus szakmai rendezvényeinkre is.

Liptay Gabriella, Bolla Ákos, Ericsson juniálisok

Kikkel dolgoztatok együtt?

1998-1999-ben olyan emberekkel dolgoztunk együtt a rendezvények területén, mint például Hankiss Elemér,  Korniss Péter, Szabó Magda, Kányádi Sándor, Náray Tamás, Alföldi Róbert, Sólyom András, Gőz László, Dés László, Réz András, Presser Gábor, az Amadinda, Márta István vagy a Bartók Vonósnégyes. Eseményeinket izgalmas, érdekes, originális, különleges  helyszíneken rendeztük. A felsorolt együttműködők egy része akkoriban még közel sem volt ilyen széles körben ismert. Sok embert felfedeztünk, és nagyon minőségi kultúrát, minőségi kreativitást hoztunk be egy olyan céghez, ahol ez alapérték volt. Már akkor használtuk helyszínként például a Gellért fürdőt, a Kiscelli Múzeumot, vagy kimentünk egy vidéki filmstúdióba, vagy egy képzőművészeti galériába. Ez akkor még nagyon új volt. A szakmában is elkezdtek azt hiszem látszódni az eredményeink.

Korniss Péter és Liptay Gabriella

Az Ericsson dolgozott együtt a Westellel?

Mint stratégiai partnerek sokat tartottunk közös eseményeket, sajtótájékoztatókat, különleges zártkörű jazz bulikat Michael Beckerrel, Oregonnal, Joe Lovanoval, akik azelőtt még sosem jártak Budapesten. A súlycsoport alapján az Ericsson volt a nagy világcég, míg az amerikai tőkével bíró Westel egy cég volt itthon. Ámde látványra és vonzerőre a Westel volt a cég, közismert, közkedvelt, nagy, robosztus, a piacvezető és formáló óriás. Furcsa helyzet volt és hihetetlen időszak. A Westel világa érezhetően nagyon más volt, nagyon erőteljes. Az Ericssonnál szerényebb „svédesebb” volt a cégkultúra.

Sugár András és Liptay Gabriella

Mégis váltottál.

A Westel–T-Mobile márkaváltás kapcsán 2004-ben kértek fel a cég kommunikációs igazgatóhelyettesi posztjára. G. Németh György hívott, hogy menjek át hozzájuk. Másnap Winkler János is megkeresett, majd jött Sugár András, aki már úgy hallotta, hogy igent mondtam. Emlékszem, hogy a Matáv épületében találkoztam vele is. Kellett ugyanis a Westelhez valaki, aki  – én utólag úgy látom – kompromisszumképes volt, aki értette, ismerte valamelyest a Westelt, a világukat, és a telekommunikációt sem aznap kezdte, és aki dolgozott már nemzetközi környezetben. Talán kevés ilyen szakember volt akkoriban Magyarországon, talán másért, de kiválasztottak.

Az Andrással való beszélgetés után nem volt apelláta, visszamentem Óbudára – ott volt akkoriban az Ericsson székháza – és útközben eldöntöttem, hogy váltok. Megpróbálom a Westelt, megpróbálom az ország akkor legnagyobb márkaváltását segíteni. Fodor István, akkori elnök, és Staffan Persson, akkori vezérigazgató marasztaltak. Megint nem értette senki, hogy mit csinálok, de érdekelt a kihívás, így a vezető pozíciómból beültem egy helyettesi pozícióba. Ez 2003 decemberében volt  és 2004 májusában zajlott a nagy Westel-T-Mobile márkaváltás, úgyhogy  egy igazi repülőrajttal érkeztem bele a Westel/T-Mobile érába.

Liptay Gabriella, KPMG UnConference esemény, 2018

Milyen volt a Westel világa?

Erről könyvek születtek. Leírhatatlanul más volt, különlegesen más, mint addig nekem bármi. Az Ericsson gondoskodó, génjeiben is meglévő hozzáállása, és a számomra épp ezért könnyű döntéshozás itt teljesen megváltozott, mert a Westel nagyon-nagyon kompetitív volt. A T-Mobile aztán később a T-Home márka bevezetésével és a Magyar Telekom új márkastruktúrájával rengeteg munka volt és sosem lett lazább. 2005-2006-tól aztán helyettesből a T-Mobile márkáért felelős kommunikációs terület vezetőjeként folytattam a munkát, majd a lakossági szolgáltatási üzletág kommunikációs ágazatának vezetője lettem. Nagyon nehéz volt a sok szervezeti egységgel való együttműködés, az integrálás, és a munka maga. De élveztük, élveztem a kihívásokat is. Majdnem nyolc évig, 2011-ig maradtam a cégnél, ami nagyon hosszú idő volt más kommunikációs vezetők életciklusához viszonyítva. Amikor eljöttem, a kommunikációs szervezetben 55-en vagy 60-an voltunk, a marketingen pedig körülbelül 200 fő dolgozott. El lehet képzelni, hogy mekkora apparátus munkálkodott a kommunikációs roadmap-eken. Szinte el se hiszem, annyira komplex volt az akkor. Egy igazi, hatékony gépezet. Soha meg nem alkuvó módon ment előre a cég, kérlelhetetlenül.

Milyen ügynökségekkel tudtál együttműködni?

Olyan trendformáló ügynökséggel is dolgoztunk együtt mint például a Kirowski (ma Isobar). De az akkor legnagyobbak és legjobbak az Akció, Saatchi, McCann, MediaEdge (ma Wavemaker) stb. felváltva dolgozta, volt olyan időszak, hogy tíz ügynökség dolgozott egyszerre, amiből idővel kettővel köthettem szerződést a németek kérésére. Olyan mikroklímában voltam, amiben mindig arra vágytam, hogy még trendibbek legyünk, miközben mások szerint persze nyilvánvalóan azok voltunk.

Az ügynökségek naponta jöttek újabb és újabb ötletekkel, de a Westel /T-Mobile olyan cég olyan volt, hogy maga szerette alakítani a kommunikációs zajt és megmondani, hogy merre is menjünk. Non-stop brainstorming-ban voltuk a T-ben, minden nap valami újat „kellett” kitalálni, ami annyira sajátom lett, hogy azóta is így élem a mindennapjaimat és ez kellő rezgésszámon tart. Ezt ott megtanultam, nem lehet megalkudni az „ami majdnem jó, az nem elég jó”. Nem mindent tudtam úgy csinálni, ahogy szakmailag a legjobb lett volna, időnként elfogadtam olyan döntéseket magunk felett, ami szerintem nem volt perdöntő. Szerintem ezzel utat mutattam magunknak a hosszú távú tervezéshez. Ennél fogva azonban talán több rólam nyilatkozó mondhatja, hogy nem voltam elég kemény néhány ponton. Azt gondolom azonban, hogy nagyon megtanultam diplomata lenni, és valószínűleg ezért tudtam ilyen sokáig ott dolgozni ,és hosszú távon alakítani, formálni a T brandeket. Büszke vagyok arra, hogy sok új dolgot vezettünk be közösen a kollégáimmal, szintet léptünk sok-sok esetben és a magyarországi nívót magasra emeltük vizualitásban, megközelítésekben, ügyfélkiszolgálásban és sok minden másban is.

A telekommunikációs világ inkább férfiak által reprezentált világ, mennyire boldogultál benne?

Az Ericsson ugyan alapvetően férfias környezet volt, de egy-két női vezető is felbukkant, például a HR vezetők és én is. A menedzsmentben férfi dominancia volt ugyan, de sem előnyt, sem hátrányt nem élveztem abból, hogy fiatalon és nőként kerültem bele ebbe a történetbe. Lehet, hogy azért sem érzékeltem ebből semmit, mert közben én nagyon anyuka is voltam, viszonylag kicsik voltak még a gyerekeim. Sokszor amikor beültem a kocsiba hazafelé, akkor már az óvodában voltam gondolatban, vagy egy kiránduláson. Megtanultam ily módon az óriási váltásokat gyorsan kezelni. Amikor végeztem a munkával, akkor lezártam, és jött az otthoni életem, persze ha kellett, akkor újra visszakapcsoltam este a munka üzemmódba. A gyerekeim azért nyilván – ennek ellenére  – volt, hogy nélkülöztek belőlem. Tudták, hogy imádom, amit csinálok, ahogy azt is teljes elannal csináltam, ami otthon volt, a magánéletemben. Persze ez számukra is számos előnnyel járt, például Kapcsolat koncertekre jöttek velem, reklámfilm forgatáson vehettek részt, ami azért menő volt számukra, még akkor is, ha néha cikinek gondolták azt, ahogy mi, a szülők  élünk és gondolkozunk. A férjem építész, se ő, se én, nem úsztuk meg soha erős kritika nélkül.

Az utóbbi 5-6 évben jöttem rá azonban arra, hogy bármennyire is szerencsém volt, és nem érzékeltem diszkriminációt női vezetőként az elmúlt húsz évben, a fiatalabb generációnak vissza kell adnom a tapasztalataimból. Így lettem például az Egyenlítő Alapítványban (vezető menedzsernők közössége) alapító kurátor Heal Edina mellett, ahol aktív, edukációs tevékenységet folytattunk, de emiatt is vagyok aktív a Skool kurátorai között, számos más civil funkcióm mellett.

Barabási-Albert László Behálózva – a hálózatok új tudománya című könyvének egy márkakiterjesztés kapcsán fontos partnere volt a T.  Hogyan ismertétek meg egymást? Miért álltál a könyv megjelenése mellé?

Bárkivel is dolgoztam együtt az Ericssonban vagy a T-nél, akikkel szakmailag egymásra tudtunk hangolódni, ott nem volt kérdés, hogy az adott területen különleges, nagyon élen járó, az adott márkához jól kapcsolható asszociatív dolgokkal, márkakiterjesztésekkel is foglalkozzunk. Ez kölcsönzött előnyöket, így tudtuk kötni a márkánkhoz, ami alapesetben nem jellemezte az adott márkapozíciót.

Az Ericsson egy valamelyest félreértett márka volt a hazai terepen a mobiltelefonok miatt, ezért a hálózatos részen például nagyon jól jöttek a „művészek” és a minőségi szereplők, mert azt a nívót hozták, vagy az arra való törekvést, amit a cég elmondani kívánt magáról. Amikor a T-ben érezni lehetett, hogy az informatika és a telekommunikáció merre megy és egyre közeledik a „két ágazat”, akkor jól jött egy-egy előremutató és originális dolog, ami ráadásul ez esetben épp a hálózatokról szól.

Barabási-Albert Lászlót egy mobil- társadalom-kutatási konferencián ismertem meg Nyíri Kristóf kommendálásában. A könyve nagyon illeszkedett az akkori gondolkodáshoz és így létrejött az együttműködés. Laci elmondása alapján a könyv megjelenése – és ezen belül az én személyes hitem és szerepem, ha lehetek ilyen szerénytelen, mert ő mondta  – a hazai pályafutásának egy fontos elindítója volt. Mi már akkor hittünk benne.

Tanácsadási üzletág, Menedzser-fórum, KPMG, 2018

Már a Szezám Reklámügynökségnél belém ivódott –  amikor Szekfű András azzal foglalkozott, hogy honlapokat csináljon úttörő módon elsőként –  hogy ott ahol vagyok, ott olyan dolgokat csináljunk, ami nem most van, hanem majd lesz. Ehhez jól jött Laci gondolkodása, aztán a barátsága, és az a sok minden, amiben azóta is gondolatokkal támogatjuk egymást. Legközelebb a BarabásiLab: Rejtett mintázatok Ludwig Múzeumi kiállítása kapcsán, aminek megvalósulásához Laci kérésére személyes segítséget adok, és amihez a KPMG is örömmel csatlakozik. Míg a BarabásiLab célja, hogy megjelenítse a dolgok és jelenségek közötti gyakran láthatatlan összefüggéseket, amelyek összekapcsolják a természetet, a társadalmat, a nyelvet és a kultúrát, addig a KPMG az adatok összekapcsolásával teremt üzleti értéket.

Barabási-Albert László, Liptay Gabriella, Fehér Katalin, Media Hungary, 2018

A multik után mennyire volt egyszerű a váltás?

A T különböző színe változásai közepette valójában már 2008-ban megkerestek a Libritől. Balogh Ákossal (a Libri Csoport egyik tulajdonosa) régóta ismerjük egymást, tudtuk, hogy egyszer majd fogunk együtt dolgozni. Az időpont volt a kérdéses. 2008-ban nekem ez még korai lett volna, akkor még volt három szép munkás évem a T-ben. A T után azonban egy kis Inviteles párhuzamos kitérővel ez meg is valósult,  és néhány évet együtt okoskodhattunk Ákossal a Libri csoport kialakításán. Jó időszak volt. Más szempontból innen datálom a „nagykorúságomat” a munkaerőpiacon. Akkor határoztam ugyanis el jónéhány dolgot: 1. több lábon állok, 2. hagyok időt másra is a munkahét során, civil vagy kulturális dolgokra, ügyekre, dedikáltan, 3. 4 napos munkahétben dolgozom, illetve csak olyan dolgokba fogok bele, aminek hosszabb távon is hatása van, ami jobbat tesz, köthető a kultúrához, vagy amivel teljes mértékben azonosulni tudok. A Libritől kezdve tehát szisztematikusan tartottam 1-1.5 napot arra, hogy a korábban is meglévő non-profit, illetve kulturális segítő projektjeimbe egyre több energiát tudjak beletenni.

Milyen kulturális küldetésekben veszel részt?

Kurátorként évek óta aktív szerepet vállalok az Egyenlítő és a Skool Alapítványokban ahogy korábban már említettem,  a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) munkájában  több mint 15 éve vagyok aktív szereplő, illetve a Ludwig Múzeum baráti körének elnökségét is segítem. Részt vettem továbbá a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kommunikációs felépítésében, működését és az Art Capital művészeti program kialakítását támogattam, a debreceni Csokonai Színház kommunikációját most is segítem, a Saatchi & Saatchi budapesti irodájában inspirációs reggeli-sorozatot vezetek. Továbbá több kulturális és innovációs projekt résztvevője, alakítója, mentora vagyok: ilyen például az ArtMarket Budapest, korábban a Magyar Állami Operaház üzleti Klub, Highlights of Hungary kurátor, vagy a TEDxDanubia programjainak mecénási szerepe. Amit nagyon szerettem volna egyszer megcsinálni, az lényegében az Ars Electronica Festival hazai verziója (kultúra és informatika metszete), de ki tudja, lehet, hogy a Ludwig Múzeum ezt most a BarabásiLab kiállítással beteljesíti.

Miért fontosak számodra a kulturális projektek?

Meghatározó volt a szülői környezet, ahonnan jövök. A nagyszüleim tanárok, zenetanárok voltak, a szüleim műszaki értelmiségiek. Könyvekre, utazásra, zenére nem volt kérdés soha, hogy sokat költ a család. Zenei általános iskolába jártam, zongorázni tanultam 13 évig. Az operába bérletünk volt, bár szívesebben lógtam volna helyette szombatonként a Moszkvatéren a barátaimmal, de utólag talán így sem maradtam ki semmiből, sőt. Úgy nőttem fel, hogy nyaranta amikor a nagyszüleimnél voltam, akkor minden nap a nagypapámmal a Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben című műsort hallgattuk. A nagyapámnak volt egy óriási kockás füzete, amibe beleírta a tippjeit. Amikor 4+1 találata volt, akkor megjutalmazta magát egy-egy savanyú cukorral, vagy valami aprósággal. Nekem ez a tudást, a minőséget jelentette. A papámtól, aki vegyész, nem lehet még ma sem (88 éves) olyat kérdezni a zeneirodalomból, amit történetekkel ne tudna színesen elmesélni, vagy nincs olyan zenemű, amit ne ismerne fel.

Liptay Gabriella, KPMG CEO Outlook, KIOSZK, 2019

Az elmúlt években mivel foglalkoztál még?

2014 őszén Csejtei B. Ildikóval közösen megalapítottuk az Independent Media Education Center-t (IMEC), ahol gyakorlati PR és reklám képzéseket indítottunk a szakma hazai legjobbjainak bevonásával. Az utóbbi években e programban nem vagyok aktív, de örülök, hogy anno belefogtunk Ildi alapötlete nyomán. Az elmúlt 6-8 évben főképp a kultúra, a turizmus, a kreatív ipar illetve az oktatás területén dolgoztam vezető pozíciókban például a Libri csoport marketingvezetőjeként, a Design Terminál befektetői mediációs vezetőjeként, vagy például az újjáalakult Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs igazgatójaként, valamint több kulturális projekt szakmai támogatójaként.

Hogyan jött a KPMG az életedbe?

Ebben a projekt kavalkádban egy szakmai kiránduláson ismerkedtem össze az egyik KPMG-s Partnerrel, akit éppen, akkor egy nemzetközi kitérőt követően a hazai piacon üzletágak kiépítésével bízták meg. Az egyik szektor a TMT (Telekom, Média, Technológia) volt. Ebben a munkában kérte a segítségemet. Elindult a kapcsolat, egy évig dolgoztam külsősként, majd szorosabban kezdtem el együtt dolgozni a céggel az akkori vezérigazgató Robert Stöllinger kérésére.

A KPMG-ben 3,5 éve az üzletfejlesztési folyamatban is részt tudtam venni, illetve picit több, mint három éve építjük a társaság marketing és kommunikációs igazgatójaként az intenzívebb marketing- és kommunikációs tevékenységet kollégáimmal az érvényesebb, láthatóbb és figyelemre méltóbb jelenlétért, illetve toborozzuk a tehetségeket. A munkáltatói és pozicionálási kérdések mindig is a kedvenceim voltak. A KPMG-nek akkor is, és most is olyan vezetői vannak, akik hisznek a kommunikáció erejében és az invesztícióban, öröm velük a munka. De persze soha semmi nem áll meg, túl vagyunk egy vezérigazgató váltáson, október óta Rózsai Rezső vezeti a céget, az ő személyes márkáját is együtt építjük, ami most a COVID időszakban különösen komplex. Nagyon a helyén van a vezetés, a cég jól reagál a helyzetre, és bár a korábbi kollégáim más feladatokat kaptak, én továbbra is kihívásnak érzem a munkát a KPMG-nél, egyszóval egyáltalán nem unatkozunk.

Liptay Gabriella

Mennyire fontos számodra a nyitottság?

A kíváncsiság hajt, érdekel, hogy ki-mit gondol a világról, a szakmáról, a jövőről, de nagyon sokszor a különböző kulturális események csak egyszerűen kikapcsolnak. Talán a szociológus vénám miatt is, szeretek kívülről ránézni a dolgokra, ami sokszor segít.  A pályámon ösztönösen, mindig a határterületeket kerestem, és mára a világ is eléggé „hibriddé” vált. A döntéseim  –  visszatekintve – főképp  a lehetőségekre adott válaszok voltak, kihívások, amiket a minőség az egész pályámon végig kísért. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy fantasztikus „mestereim” ,példaképeim, főnökeim voltak, külföldiek és magyarok, nálam néha fiatalabbak és eleinte sokkal idősebbek, bölcsebbek.

Ha az ember minden reggel – mondjuk 20 éven át  – azokat a cikkeket olvassa elsőként, amelyek az informatika és a jövő világával foglalkoznak, akkor az előbb-utóbb a részévé válik. Talán ennyi idő után értem a kontextust, mert nagyon korán belekerültem ebbe a környezetbe, szektorba, és ezt a tudást mindig kihívás volt beépíteni a kommunikációba.

 

A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.

Megosztom

Comments are closed.