„A vevőm sikere az én sikerem.”

Seres Szilvia beszélgetése Bojár Gábor magyar vállalkozóval, a Graphisoft szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology alapítójával.

Örökölt valamit édesapja üzleti érzékéből?

Csak utólag tudtam meg, hogy volt neki. 1952-ben maszek fotósként egyedül ment fotózni a Helsinki Olimpiára.  Senki sem sejtette, hogy 16 magyar aranyérem lesz. A fotók eladásával teremtette meg a család anyagi alapjait. Az általános iskola második osztályában én is csináltam egy üzletet. Egyik srácnak voltak üveggolyói, a másiknak dobókockái, cseréltek volna, de nem találták meg egymást. Felismerve a lehetőséget lebonyolítottam a tranzakciót, aminek a végén lett egy dobókockám és egy üveggolyóm is. Amikor mindez kiderült, behívták az apámat az iskolába, hogy ilyen burzsoá csökevényt nem tűrnek, kaptam egy intőt és majdnem kirúgtak. Így az maradt meg bennem, hogy az üzlet nem szép és pozitív dolog, eszem ágában sem volt üzletembernek készülni. Jóval később derült ki számomra is, hogy alapvetően üzletembernek való vagyok, annak a pozitív értelmében. Eredetileg tudós szerettem volna lenni, mert a tudománynak van tisztelete a társadalomban. Az üzletemberségnek nincs, de azt gondoltam, hogy azért dolgozom majd, hogy legyen.

Mikor találkozott először számítógéppel?

Fizikusnak készültem és mellékesen meg kellett tanulnunk programozni is, amire a komoly tudományos munka mellett csupán egy kisegítő dologként tekintettem. Úgy éreztem, hogy  kicsit olyan, mint az írónak a gépírás. Egy írónak jó, ha tud gépírni. Egy fizikusnak jó, ha tud programozni. Az évfolyamon harmincan voltunk de csak ötnek jutott valóban tudományos állás, amiben nem voltam benne. A további huszonöt – velem együtt – elment programozónak, erre akkor is nagy igény volt. A Geofizikai Intézetben kaptam programozói állást, de még nem adtam fel a tudományos ambícióimat. Viszont közben megkedveltem a programozást is. Azt szerettem meg benne, hogy elképzelek valamit, amit megvalósítok, és mindez a végén működik, az az láttam benne az alkotás folyamatát. De volt egy különbség köztem és a többi programozó között. Míg a kollégáim annak örültek, hogy a szoftver kódja milyen szépen van megírva, én annak, ha használták.

A társaság részvényeit 1998-ban a frankfurti tőzsdére, 2000-ben pedig a Budapesti Értéktőzsdére vezették be. Bojár Gábor a frankfurti tőzsde előtti téren, 1989

Mi volt az első komolyabb szakmai sikere?

Az első a Geofizikai Intézetben egy abszolút üzleti siker volt, bár ekkor még nem úgy hívtam. A csoportunk egy nagy MINSzK-32-es számítógépen dolgozott, ahol lyukszalagra és  lyukkártyákra programoztunk. A geofizikusok a terepen dolgoztak, ahol minden este valaki egy jegyzőkönyvbe beírta a mérési eredményeket, amit letisztáztak, majd felküldték Budapestre, amiből csináltunk lyukkártyát, ellenőriztük, hogy jó-e, majd lefuttattuk a számítógépen, ami pár perc volt csupán. Viszont amíg visszakerült a geológusok kezébe az eredmény eltelt két hét és azóta már máshol mértek, úgyhogy a korábbi mérés eredményét már nem tudták használni a következő mérések kitűzésénél. Pedig ez fontos lett volna.

Ekkoriban jelentek meg a kis hordozható, programozható asztali- és zsebszámítógépek, amiknek a teljesítménye jóval a MINSzK-32 alatt volt. Az elsők 100 programlépést tudtak és tíz memóriájuk volt, tehát nem kilobájtokról hanem bájtokról beszélünk. Azonban ezeken a gépeken így is meg lehetett csinálni a feldolgozás körülbelül 70-80 %-át. A maradék 20-30 %-ról viszont a geofizikusok szívesen lemondtak, ha cserében ezt a mérés után már másnap látják és ennek alapján tudják kitűzni a következő mérés helyszínét. Ez tulajdonképpen üzleti felismerés volt.

Miért volt ez üzleti felismerés?

Mi a geofizikusoknak fejlesztettük a szoftvert, ők voltak a „vevőink”. A vevő szempontjainak, prioritásainak a megértése, hogy mitől lesz sikeres és boldog, ez az üzlet lényege. Ebben voltam mindig is jó.

Arra pedig, hogy „főnök” típusú ember vagyok tulajdonképpen a főnököm jött rá. Nem mondtam le a tudományos karrierről, és kérni szerettem volna tudományos szabadságot disszertáció írásra, amire a főnököm azt mondta, hogy „Gábor, te soha nem leszel jó tudós, mert nem tudsz valamiben igazán elmélyedni, mint egy tudós, hanem sok mindent megértsz gyorsan és felületesen. Ezt úgy hívják, hogy menedzser.” Ezt akkor kritikának vettem, csak később értettem meg, hogy ez nem kritika, hanem elismerés volt. Arra is ő vezetett rá, hogy miért jobb a magántulajdon, mint az állami. Ugyanis éppen azért, mert ezeket az értékeket felismerte bennem, féltékeny is volt, és nem hagyott érvényesülni. Féltette az állását.  Rájöttem ebből a kapitalizmus lényegére. A magántulajdonos nem veszti el attól a tulajdonát, ha magánál jobb embereket vesz fel, mert szétválik a tulajdon és a pozíció. A tulajdonos érdekelt abban, hogy a legjobb embereket vegye fel. Annak, akinek csak pozíciója van, annak ez nem érdeke. A normál emberi önzést a magántulajdon jobb, produktívabb irányba tereli. Ez volt az a pont, amikor elkezdtem arról álmodozni, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy saját cégem. Ekkorra már megértettem az üzleti mentalitást, a vevővel való empátia fontosságát, és azt, hogy mindez egy magántulajdonú cégben miért tud sokkal jobban érvényesülni.

Milyen ötletei voltak saját első cégre?

A hetvenes években három évente egyszer lehetett Nyugatra utazni. 1973-ban a nászutunkon voltunk Franciaországban, három év múlva Görögországban, és 1980-ra terveztük a spanyolországi nyaralásunkat. Volt egy Trabantunk és sátrunk, egy campingbe készültünk, de történt egy olajárrobbanás. Amit kifizettünk volna Spanyolországig benzinköltségként, abból már két New Yorki repülőjegy is kitelt. Amikor ezt jeleztem a feleségemnek, akkor mondta, hogy ha ez így van, akkor menjünk inkább New Yorkba. Barátunk barátjának a rokonától kaptunk kölcsön egy lakást egy hónapra, véletlenül éppen abban a háztömbben, ahol most a lányom él az unokáimmal.

A három évenkénti nyugati utazásokhoz az is hozzátartozott, hogy bevásároltunk minden olyasmit, amit itthon nem lehetett kapni. Nálunk hiánygazdaság volt, egy csomó mindent nem lehetett kapni, például eldobható papírpelenkát sem. A feleségem négy hónapos terhes volt és nem akarta otthon mosni a pelenkákat, és a Patyolat sem  vette be ezeket. Ezért egy nagy adag papírpelenkát akartunk venni otthonra. Erre kinti barátaink azt mondták, hogy nem értik, hiszen a pelenkaszerviz – ami elviszi a koszosat és hoz tisztát – Amerikában is olcsóbb, mint az eldobható pelenka. Magyarországon ennek még olcsóbbnak kellene lennie, hiszen a munkaerő olcsóbb. Mondtuk, hogy nálunk nincs ilyen pelenkaszervíz. Erre azt javasolták, hogy vegyünk egy ipari mosógépet és nyissunk egy pelenkaszervizt. Az ötlet annyira megtetszett, hogy lehet egy saját cégem, hogy majdnem megvettük azt az ipari mosógépet, de szerencsére egy barátom elvitt egy nagy IBM számítógépközpontba, ahol rájöttem, hogy a számítógépeket jobban szeretem. Lemondtam a pelenkaszerviz ötletéről és maradtam programozó, eldöntve, hogy akkor mégse lesz magáncégem. Viszont hazafele úton a repülőn minden megváltozott. Amikor ugyanis Varsóban átszálltunk a Malév gépre, kaptunk magyar újságot is, amiben egy cikket láttam „Maszek matematikusok” címmel. Kiderült, hogy három matematikus összeállt és csinált egy magáncéget programozásra.

Hazajöttünk és azonnal beszéltem egy ügyvéd barátommal a lehetőségről. Elmondta, hogy már érdeklődött a pártközpontban, és kiderült, hogy ez az első tapogatódzás a magánvállalkozások engedélyezése felé. Rögtön megszületett az első magáncégem programozásra. Ez még nem a Graphisoft volt, azt megelőzte egy kudarc az első céggel, amit a Geofizikai Intézetes kollégáimmal csináltuk. Itt nagyon sok hibát követtem el, el is váltunk korábbi kollégáimtól és ebből tanulva egy idősebb barátomtól kapott kis pénzzel elindulva született meg 1982-ben a Graphisoft.

 

A Geofizikai Intézetben a kis gépekkel lettek sikeresek. Elkezdtek ezekre programokat írni?

Megtanultunk ezekre programozni és viszonylag komplex programokat sűrítettünk bele ezekbe a kicsi gépekbe. Amikor jöttek később a PC-k, addigra már tudtunk olcsó, kis számítógépre programozni. Ez a tudásunk ugyan kényszerből lett, de amikor a személyi számítógépek átvették a vezető szerepet, ez a tudásunk felértékelődött. A Geofizikai Intézetben 3 dimenziós modellezést csináltunk ilyen kis gépeken, ezt akartuk eladni. Először azoknak adtuk el, akik hagyományosan megvették a háromdimenziós modellezést, mint például a Paksi Atomerőmű, ahol a bonyolult csőhálózatukat modelleztük 3D-ben. Itthon könnyű volt ezt eladni, mert itthon csak ilyen kis gépekhez lehetett hozzájutni. De amikor nyugatra is el akartuk adni tudásunkat, ott meg kellett, hogy találjuk kinek fontos az, hogy mi ilyen olcsó számítógépeken tudunk 3D-t.

Háromdimenziós terepmodell asztali kalkulátoron

Mérő László mesélte egy beszélgetésünkben, hogy nem szeret nagy siker történeteket tanítani, mint például az Apple, a Prezi vagy a Graphisoft, mert azt az egyet nem tudja megtanítani, hogy hogyan kell jókor, jó helyen lenni. Tényleg csak ennyi lenne?

Igaza van Mérő Lacinak, jókor, jó helyen voltunk. Volt egy speciális tudásunk, ami nagyon jókor jött és Magyarországon voltunk amikor elindult a rendszerváltás és eufória volt, amiben nagyon könnyű volt megtalálni a legjobb embereket. Az egyetemről kijött legtehetségesebb diákoknak azt tudtuk mondani, hogy van egy magáncégünk, ami világszerte értékesíthet. Amerikában a Szilícium-völgyben ez mindennapos, tehát nem különleges előny, de itthon az volt. Egy startup vállalkozás számára Amerikában a tehetségek megszerzése a legnagyobb kihívás, mert egy tehetséges fiatal, vagy biztonságra vágyik és elmegy egy nagy céghez (Google, Facebook, Apple), vagy pedig vállalja a kockázatot és csinál egy sajátot. De elmenni egy másik induló céghez, ami nem az övé, az nem vonzó.

Még egyszer voltunk jókor és jó helyen, mégpedig 1989-ben, amikor megnyitottuk az amerikai irodánkat. Pont ekkor omlott le a berlini fal, amiben Magyarországnak fontos szerepe volt. Ezért az, hogy van egy magyar cég a Szilícium-völgyben érdekes sztori lett, elképesztő mennyiségű ingyen publicitást kaptunk. Ehhez is szerencse kellett. De a szerencse mellett kell a kitartás is, az is, hogy az ember elviselje a kudarcokat. Utóbbiból nagyon sok volt az életemben, de ha egy pofon ért, akkor abból mindig fel tudtam állni, és azt tudtam mondani magamnak, hogy ebből tanultam. Soha nem keseredtem el a kudarctól.

Fejlesztői látogatás Kaliforniában: Balla Mihály, Szabó László, Zaccommer Lajos, Várkonyi Viktor, Gellért Balázs, Babits Attila, Horváth Gábor, Misley Miklós, Mészáros Attila, Végh Miklós

A világpiacon való megjelenést miért tartotta fontosnak?

A magyar piacról sokáig sokkal könnyebben megéltünk volna, tehát nem a piac mérete miatt mentünk nagyon hamar a világpiacra. Ez elsősorban hiúsági kérdés volt. Mint egy sportoló, aki nem csak a hazai ligában szeretne jó lenni, hanem a nemzetköziben is, a világbajnokságon és az olimpián is szeretne nyerni. De persze az is igaz, hogy ez tartósabb sikert jelent.

Mennyire volt egyszerű a szoftver eladás Nyugaton?

Itthon akkor csak olcsó kis teljesítményű számítógépek voltak, és nekünk az volt a nagy előnyünk, hogy ilyen gépeken olyan feladatokat tudtunk elvégezni, amihez a nyugati versenytársak komoly számítási kapacitást vettek igénybe. Ugyanakkor Nyugaton ez nem mindenkinek volt fontos. Akinek sok pénze van, az megveszi a drága gépet, és nem érdekli az olcsó.

Ezt a vevői mentalitást később saját magamon is megtapasztaltam. Amikor már jól ment a cég és először kaptunk komoly, majdnem nyugati szintű jövedelmet, akkor olyan autót vehettünk magamnak és a feleségemnek, amilyenre csak vágytunk. Az én listámon ott volt a Jaguar, a Lexus és a Mercedes, a feleségem listáján pedig –  aki inkább egy kis kocsit akart magának szerepelt a Volkswagen Polo, a Punto és a Mini. Nekem Jaguart vettünk, a feleségemnek egy Punto-t. Az én kocsim mai árakon 30 millió volt, a feleségemé 8 millió. Később kiderült, hogy a Punto sokkal praktikusabb volt, de én 30 milliót akartam elkölteni. Így voltak ezzel azok a nyugati cégek is, akiknek el akartuk adni a csőhálózat tervezőnket. Nekik meg volt az a sok százezer dollár, amit erre szoktak költeni, és a 10 000 dolláros verzió, amit mi tudtunk, nem érdekelte őket.

Nagyon sok kudarc és rosszul sikerült próbálkozás után találtuk meg az építészeket. A háromdimenziós modellezés nekik is fontos volt, de nekik az is, hogy olcsó gépeken fusson, mert nekik nincs annyi tőkéjük, mint a 3D hagyományos felhasználóinak, az autó-, vagy repülőgépgyáraknak, vagy a Paksi Atomerőműhöz hasonló hatalmas beruházások tervezőinek.  A  nyerő üzleti koncepció az, hogy először átgondoljuk, hogy mit tudunk jobban másnál, majd megtalálni, hogy ez kinek lehet fontos. Nem az a fontos, hogy van egy zseniális ötletem, amire még senki sem gondolt, mert azok általában nem működnek, hiszen ez csak később, a piacon derül ki. És ilyenkor a legtöbb vállalkozó másokban, a körülményekben keresi a hibát és duzzogva feladja, ahelyett, hogy tanulva a kudarcból finomítsa, módosítsa az eredeti ötletet.

A genovai toronyház az első (legalább részben) ArchiCAD-del tervezett irodaépület

A rendszerváltás előtt hogyan tudtak nyugaton terjeszkedni?

A 80-as években  lassan megindult a liberalizáció Magyarországon. Amikor megkaptam az első meghívást Bécsbe 1983-ban, hogy mutassuk be a programot, akkor nem volt még útlevelem, és csak három évente lehetett igényelni. Kihallgatást kértem a Belügyminisztériumban az Útlevél Osztályon, ahol fogadott egy őrnagy, akinek megmutattam a meghívólevelet és kérdeztem, hogy kaphatnék-e egy egynapos kiutazó vízumot. Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy természetesen Bojár elvtárs. Hozzon két fényképet és egy hét múlva meglesz az útlevél. Elkezdtem hálálkodni, de azt mondta, hogy mi leszünk hálásak Önnek, ha kemény valutát hoz az országnak, és sok sikert kívánt. Ekkor éreztem, hogy itt valami komolyan megváltozik.

Saját irodát nyitni külföldön persze nem volt még könnyű, ahhoz kellett egy fedőszerv, de azt is megoldottuk. Volt egy barátomnak egy barátja,  ő nyitotta 1988-ban a müncheni irodát, amit Graphisoft GmbH-nek hívtak, és mi rajta keresztül bonyolítottuk az üzleteket. Ezen keresztül tudtuk megnyitni az irodánkat San Franciscoban is. És volt egy megállapodásunk a barátom barátjával, hogy amint megvehetjük az irodát,  megvesszük. Ez meg is történt idővel.

Az Apple kapcsolat is egy szerencsés véletlen volt?

1983-ban állítottuk ki először egy vásáron a programunkat Münchenben egy kis Hewlett Packard asztali kalkulátoron, ahhoz jutottunk hozzá. Az Apple egyik embere mászkált a vásáron és meglátta a nagyon látványos 3D-s programunkat a 64Kb-os asztali kalkulátoron. Tudta, hogy nemsokára kijön az első 128Kb-os Macintosh ezért megbízott minket, hogy tegyük át a programunkat Apple-re.  Megvenni nem akarták a programot, csak ezzel akarták bemutatni a Macintosh-t. Ezért támogattak minket géppel, marketing lehetőséggel és némi pénzzel is.

A Graphisoft első standja az SSG-vel a müncheni Systems vásáron, 1983

Meghívtak a Hannoveri Vásárra 1984-ben, ahol a Macintosh első európai bemutatója volt. Steve Jobs is meglátogatta a vásárt. Jelezték, hogy majd jön, de ehhez képest inkognitóban megnézte előző nap a vásárt és kiszúrta a látványos 3D programunkat, hogy majd másnap a sajtóbejáráson hozzánk jön a sajtó képviselőivel. Egész este tréningeltek minket másnapra az Apple emberei, hogy ha jön Jobs, akkor nekünk 5 percünk lesz, mert fél órás prezentációra nincs ideje. Jobs-ot azonban érdekelték a részletek, így meglett a fél órás prezentáció. Jobs azt mondta az Apple-ös kollégáknak, hogy ezeket a fiúkat támogatni kell, mert nagyon tehetségesek, és ez az Apple-nek jó lesz. Meg is kaptuk a támogatást, ezért áll itt a szobra a Graphisoft Parkban.

Tari István Gábor munkaközben

Ugyanakkor Jobs gyengéit is láttuk. Nagyon érdekelte a technológiai rész  –    ami nekünk jó volt  –    de akkor ott a vásáron inkább a sajtó kellett volna, hogy érdekelje. Össze tudtuk hasonlítani egy évvel később, amikor már John Sculley volt az Apple vezetője, hogy milyen az, amikor a technológia szerelmese jön a sajtóval, és milyen az, amikor olyan valaki, akit a piac érdekel. Sculley is kiszúrt minket, de őt egyáltalán nem érdekelték a program részletei. A kollégám Tari István Gábor 150 kiló volt. Sculley arra jött rá, hogy ha odaáll mellé a maga 50 kilójával, az jópofa lesz, ami majd megragadja  a német tévénézők figyelmét egy korsó sör mellett nézve az esti híradót. Neki a marketinghez volt érzéke, Jobsnak a technológiához, ahhoz, hogy merre megy a világ. Jobs nagyon karizmatikus ember volt, jól meg tudott mozgatni tehetséges embereket és szenzációs termékeket csináltak, de a marketing érzéke nem volt igazán jó, annak ellenére, hogy vezetése alatt készült a Macintosh bevezetésére a híres „1984” című kiváló reklámfilm, amit ma is tanítanak marketing iskolákban. De ez csak a piacnak egy nagyon kis részét, a pionírokat tudta meggyőzni, akik minden újat megvesznek. Hogy a piac túlnyomó többségének hosszabb távon mi kell, és nekik mit kell üzenni, azt már nem ő találta ki. Ebben Sculley volt jobb. Kár, hogy nem sokkal később ő is távozott a cégtől és utána már lejtőre került az Apple.

Kafka György az Apple elnökének, John Sculley-nak (középen) mutatja az ArchiCAD-et, jobb szélen: Bojár Gábor

Az Aquincumi Technológiai Intézet felsőoktatási magánvállalkozásával hasonló modellt követett mint a Graphisoft esetében?

A szoftver történetünkhez hasonlóan szerettem volna a felsőoktatásban is egy kis részterületet kiválasztani, amiben a legjobbak lehetünk.  Elsősorban amerikai diákokat céloztunk meg, akik a legjobb amerikai egyetemeken tanulnak és onnan mennek kötelező egy féléves külföldi képzésre. Azok jönnek hozzánk, akiknek a számítógép-tudomány a fő tárgyuk és azon belül fogékonyak arra, amit mi kínálunk. Jelenleg a  Harvardtól,  a Yale-től az MIT-ig vagy ötven amerikai elitegyetem küldi a diákjait az Aquincumi Technológiai Intézetbe egy egy szemeszterre.

A képzéseinken a tudományt ötvözzük a vállalkozói ismeretekkel. A Graphisoftnál ez hiányzott nekem a legjobban a programozókból. Nem az, hogy üzletemberek legyenek, annak elég voltam én is. Az viszont fontos, hogy megértsék az üzleti világot, mert ekkor fognak jó szoftvert csinálni. Tudniuk kell, hogy a szoftvert miért, és kinek fogjuk eladni, és miért fogják szeretni. Azt neveljük beléjük, hogy ne arra legyenek büszkék, hogy a program milyen szépen van megírva, hanem arra, hogy a vevők használják a programot. Az érdekelje őket, hogy milyen szép házakat terveztek vele. A vevőm sikere az én sikerem. Az építészeink által tervezett házakban érezzék magukat is egy kicsit szerzőnek, és arra legyenek büszkék, hogy azzal az eszközzel tervezték ezeket a házakat, amit ők írtak.

Most ezt próbáljuk belenevelni a diákokba is, hogy ne csak azt érezzék, hogy mitől lesz jó egy program, hanem hogy mitől lehet azt jól eladni, hogy mitől fogják szeretni a vevők, hogyan fogják használni. Ez nem üzleti iskola, hanem az üzleti mentalitást ágyazzuk bele a tudományos oktatásba. Míg az üzleti iskola üzletembereket nevel, addig én olyan programozókat akarok nevelni, akik értik az üzletet is és ettől jobb programokat fognak írni, és jobban fognak beilleszkedni a cégbe, ami majd alkalmazza őket. A tudományos és az üzleti ismeretek ilyen ötvözete nagyon nagy érték.

A 2009-ben alapított Aquincumi Technológiai Intézet (AIT-Budapest, Aquincum Institute of Technology), forrás: Graphisoft Park 

Elmondanék egy másik hazai sikertörténetet, ami jól illusztrálja az üzleti és tudományos ismeretek kombinációjának értékét. Lám István, a Tresorit nevű cég alapítója, eljött hozzám és elmesélte, hogy cége, a felhőben titkosított információ tárolását kínálja bankoknak, és más olyan cégeknek, ahol nagyon fontos az adatok bizalmasságának megőrzése. István tíz éves kora óta titkosírással foglalkozik, ez volt gyerekkori hobbija és ebből csinálta diplomamunkáját is. Ehhez volt szakértelme, ezt akarta eladni. 2011-ben több éves tudományos kutatómunka után egy diáktársával alapította meg a céget. Ezzel a technológiával még a Tresorit se fér hozzá az adatokhoz, mert a kulcs a vevőnél van, tehát kizárólag a vevője tud az adatokhoz hozzáférni. 2013 és 2014 között 10 000 dollárt ajánlottak annak a hackernek, aki feltöri a Tresorit titkosítását. Ezt az összeget 50 000 dollárra emelték, azonban így sem törték fel a mai napig sem.

A Dropbox, a Google is csinál adattárolást felhőben mondtam neki nem mennék velük szembe. Mire azt válaszolta, hogy ők nem tárolnak titkosított információt. De bármikor csinálhatnának ilyet is, ha ez egy jó üzlet – jegyeztem meg. Mi a biztosíték arra, hogyha ez egy jó üzletnek bizonyul, akkor a Google nem csap le rá?  – tettem fel neki a kérdést. Erre tízből kilencen azt mondanák, hogy olyan jó titkosítást tud, amit a Google se tud, tehát a technológiájára lenne büszke. De István nem ezt válaszolta, hanem azt, hogy a Google üzleti modelljébe ez nem fér bele, hiszen ők abból csinálnak nagyon sok pénzt, hogy a vevőikről mindent tudnak. Lehet, hogy megígérnék a banknak, hogy a maga a szolgáltatást kínáló Google sem fér hozzá információhoz, de ezt a bankok soha nem fogják elhinni a Google-nek, hiszen a bankok is pontosan tudják, hogy a Google abból él, hogy minden információhoz hozzáfér, többet tud rólad, mint te magad. A bank tehát inkább tőlem veszi meg ezt a szolgáltatást, mert ha én  azt ígérem, hogy én se férek hozzá az általam tárolt információhoz, akkor azt be is tartom, hiszen én ebből élek. István tudott a vevő fejével gondolkodni, ami nekem nagyon imponált. Tudtam, hogy ez a srác sikeres lesz: tud valamit, és tudja, hogy azt miért, és kinek kell eladni.

Említette a Tresoritot. Mit tart még magyar sikertörténetnek?

Hat magyar sikertörténetet ismerek, amelyekben az a közös, hogy egyikében sincs állami pénz: Graphisoft, Prezi, LogMeIn, Ustream, Tresorit, Colorfront. És mindegyik kis cégként célozta meg a világpiacot. Nekünk magyaroknak előnyünk is lehet, hogy a hazai piac nagyon kicsi, így viszonylag kis cégméretben már a világpiacra kényszerülünk. Ez nagy előny lehet az világhálón, ahol a legkisebb cég is az egész világon jelen van honlapjával. Az amerikai kis cégek nem dolgoznak a világpiacra, hiszen ott van nekik a hatalmas amerikai piac. Ők csak akkor fordulnak a világpiac felé, amikor már nagyra nőnek, de akkor már nem könnyű a szoftverüket a sokszínű világ, sokszínű igényeihez igazítani. Abban, hogy kis cégek hogyan tudnak már startup fázisban dolgozni a világpiacra, abban mi magyarok jobbak lehetünk, hiszen nekünk ez mindig kényszer volt. Így lehet a kényszerből előny, amit a Graphisoft sokszor bemutatott.

2011-ben indult az első szemeszter az Aquincumi Technológiai Intézetben. Itt lettek sikertörténetek?

A legkedvesebb egy a Washington University-ről érkezett fiúé, aki programozó akart lenni, de azt is elhatározta előre, hogy sokat akar keresni. Rájött, hogy sokat úgy tud keresni, ha egy startup céghez megy programozónak, amiből majd nagy siker lesz, és részesülhet a kapott cégrészén keresztül belőle. A startupok részvényekkel vonzzák magukhoz a fiatalokat, másképp nehéz nekik.

Azért jött el a kurzusomra, hogy megértse, hogy mitől lesz sikeres egy startup. Elment több interjúra, és az egyiknél azt mondta, hogy na ez olyan, mint amilyet Gábor mondott, ilyen a jó vállalkozó. Két éves volt a cég, kapott egy ezreléknyi cégrészt. A céget újabb két év múlva egy milliárd dollárért adták el a Twitternek és így kapott egy millió dollárt. Hálás volt nekem, meghívott egy New Yorki vacsorára. De vannak más történetek is természetesen. Például itt tanuló magyar diákok amerikai kollégákkal céget alapítottak, ami sikeres lett. A magyar diákok számára a kapcsolatépítés is egy nagyon fontos érték, amit itt adhatunk.

BME-s diákok részt vesznek a képzésben?

Igen, számukra ingyenes az a képzés, amiért az amerikaiak tizenhatezer dollár tandíjat fizenek fél évre. De ennek ellenére kevés magyar jön. Az amerikai diákoknak ugyanis a félév külföld kötelező része az oktatásuknak, viszont a magyar diákok ezt pluszként vállalják a terhelésük mellett. Ez egy strapa nekik, ami nélkül is kapnak állást.  Csak a legambiciózusabbak vállalják ezt be, és közülük is csak azok, akik megértik ennek az értékét, és elég jól tudnak angolul. Amerikai diákokkal tanulnak együtt, akiknek anyanyelve az angol.

Dizájn oktatás is szerepel a képzési palettán.

Azt is Steve Jobs-tól tanultuk, hogy egy számítógépnek szépnek kell lennie, ahogy egy szoftvernek is szépnek kell lennie. Az Apple csinált először olyan gépet, amit szeretni lehetett, és ezt a dizájnnal érték el. Amikor Jobs-ot kirúgták az Apple-től a technológiai előnye is hamar elveszett. Jobs 1996-ban tért vissza, amikor az Apple korábbi újdonságát, a grafikus felhasználói interfészt már mindenki csinálta, egyetlen hiteles előnye maradt, a design. 1998-ban megjelent az iMac, az Apple egybeépített asztali számítógépe,  ami minden addigi gépnél szebb volt. Jobs belőtte, hogy mi az, amit a piac még elhisz nekik, hogy abban a legjobbak, és ez a design volt. Az ArchiCAD-ben is az a poén, hogy szép, és a felhasználók szeretik, tehát lehet hozzá egy érzelmi kötődést társítani. Az életünk teli van érzelemmel és ettől szép.

Miért haragszik a negyedik ipari forradalom elnevezésre?

Azért haragszom, mert teljesen félremagyarázza, hogy miről szól a ma zajló változás. A Google az, aki felfedezte, hogy ma miről szól a számítástechnika. Nagyon rossz a számítógép elnevezése is, mert ez elsősorban nem a számítás automatizálásáról szól, hanem az információhoz való hozzáférésről. Ezért sokkal találóbb francia nevén ordinateur, azaz rendező, tehát az információ rendezése. Ezért szerintem nem az ipari forradalmakhoz, hanem inkább az emberiség sorsát sokkal jobban meghatározó két másik, sokkal korábbi „forradalomhoz” kell hasonlítani.

Az első informatikai forradalomnak lehet nevezni a beszéd felfedezését, amikor az ember bonyolult információt tudott cserélni társaival, ami képessé tette az ősembert szerszámok és fegyverek létrehozására. Az információcsere képessége erősebbé tette az embert bármely más állatnál. Utána jött az információ tárolásának a képessége az írás. Ott születtek a birodalmak és civilizációk, ahol ismerték az írást. A birodalmak lehettek rosszak és lehettek jók, de az írás, az információ tárolásának képessége hozta létre őket. Ugyanakkor az információ tárolásának képessége megteremtette a saját kihívását is, hiszen olyan mennyiségű információ gyűlt össze, amit már nem lehetett feldolgozni. És most van egy újabb forradalom, az információ feldolgozásának képessége, a megtalálása és szintetizálása annak, amit keresek. Ugyanakkora változást fog okozni az emberiség történetében mint az előző kettő. A változás elején vagyunk, látunk bizonyos hatásokat, amire felhívjuk a figyelmet, de összességében hasonló léptékű változást hozhat, mint amikor a törzsi társadalmakból civilizációk születtek. Hova vezethet ez? Nem tudjuk. Sokan sokat írnak arról, hogy például a mesterséges intelligencia kikerülhet az ember ellenőrzése alól és maga alá gyűrheti az embert. Olyanok kezébe is elképesztő hatalmat adhat, amit rosszra is lehet használni, ennek is látszanak már jelei. Lehet, hogy az IT forradalom tragédiához vezet. Egyetlen reményünk, hogy nagyon sok minden történt már az emberiség életében, ami akár az emberiség elpusztulásához is vezethetett volna, de az embernek – az evolúció e csodálatos alkotásának – mindeddig sikerült legyőznie a maga teremtette kihívásokat.

 

A beszélgetésben megjelenő képek forrása Bojár Gábor: Graphi-sztori – Egy magyar mini-multi története című könyve.

A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.

Megosztom

Comments are closed.