Seres Szilvia beszélgetése Dobó Mátyással, az Invitech stratégiai és üzleti támogatások igazgatóhelyettesével.
Több mint húsz éve dolgozol digitális területen. Mindig is ez érdekelt?
1994 és 1997 között a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol már volt a könyvtárban egy lepukkant számítógép, amin egy-két ember már levelezett. Akkor még ezt az egészet csak egy geek dolognak tartottam, nem állt hozzám közel, de játszani sokat játszottam. Emlékszem, hogy a Defender of the Crown volt az egyik kedvenc stratégiai játékom. A gimnázium után is az offline világ érdekelt jobban. Mivel a szüleim és a nagymamám is építész, ezért az Építészmérnöki Karra szerettem volna jelentkezni. Azonban nem voltam jó tanuló, ma talán ADHD-sként azonosítanának. Nagyon nehezen tudtam koncentrálni annak ellenére, hogy mindent nagyon gyorsan átláttam. Nem vettek fel az egyetemre, és akkor jött egy alternatív vonal, ami a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar lett és a programozás.
Milyen volt a Kandó akkoriban?
1998-ban tényleg papucsos, nyúzott pólós oktatók voltak. Assembly-ben kezdtem el programozni, ami után következtek a magasabb szintű nyelvek. De közben rájöttem, hogy nem érdekel a kód. Nem akartam egész nap egy gép előtt ülni. Átmentem társadalomtudományi vonalra, ahol szociológiával kezdtem el foglalkozni. A társadalom és egyén kérdése egész életemben foglalkoztatott. Közben azért megmaradt az informatika iránti érdeklődésem, rengeteg időt töltöttem a gépteremben netezéssel. Emlékszem, hogy letöltöttem a NASA oldalát, ahol egy 100×50 pixeles, nagyon pici videóban láttam egy rakéta kilövést. Fantasztikus volt, hogy egy amerikai szerverről nézhettem mindezt, ami már előrevetítette, hogy a web egy nagyon fontos dolog lesz.
Mikortól lett otthoni neted?
2000-től lett betárcsázós netünk otthon. Az egyik egyetemi évfolyamtársam édesapja a Matáv egyik fontos beszállítója volt, és lett egy számuk, amit megkaptam, és amivel nagyon sokat neteztem esténként. De nem a programozás része vonzott leginkább, hanem a felületek, a webdesign és ergonómia. Az érdekelt, hogy hogyan lehet a weben prezentálni, megmutatni tartalmakat. Grafikai elemekkel kezdtem el foglalkozni, majd weboldal építéssel. A netezéssel elsősorban a weboldalak vizuális kereteit fedeztem fel, aminek az lett a végeredménye, hogy magamnak és megrendelésre is elkezdtem készíteni website-okat az egyetem mellett. Jó pár ügyfelem lett különböző iparágakból. Sok meló volt vele és rengeteg varázslat is, mert akkoriban még nem alakultak ki a szabványok, és a böngészőkben a tartalmak a legkülönbözőbb módon jelentek meg.
Az egyik legismertebb ősblogot, a Doransky-t te indítottad. Miért lett fontos a blog számodra?
A szociológia iránti érdeklődésem és a digitalizációval való munkakapcsolatom úgy ért össze a 2000-es évek közepén, hogy rátaláltam amerikai és magyar szakemberekre, akik elkezdtek blogot írni. Nagyon tetszettek, és menőnek találtam ezek íróit. Ilyen volt a Plastik (Sasvári József), a szanalmas.hu (Szántó Gábor), a Subbacultcha, illetve az amerikai színtér technológiai blogokat író szakértői, akiket nagyon sokan követtek a 2005-ös webes boom előtt. A legtöbben az internet víziójáról írtak, illetve arról, hogy a web elképesztő változást hoz, aminek még csak az elején vagyunk. Ennek a különböző innovatív kísérleteit dokumentálták tulajdonképpen a szakmai blogjaikban. Magyarországon ezekről akkoriban még senki sem publikált, így indítottam 2003-ban a Doransky nevű blogomat.
Mennyien olvastak?
Az első évben senki, de én élveztem, hogy írok, hogy blogger vagyok. Voltak páran, akik idővel rám találtak, és a blogom kezdett olvasottá válni. Egy olyan felület lett, ahol az internet innovatív, technológiai újdonságait gyűjtöttem, ami egy piaci rés volt akkoriban. Ennek kapcsán az egyik olvasóm, Pécsi „Pollner” Ferenc beajánlott Miskolczi Csabának a Blogter-hez. Ekkorra már meg voltak a kompetenciám ahhoz, hogy hogyan kell webes dolgokat építeni, illetve ráláttam a területre. Csaba IT és TV-s piacról jött és nagyon kellett neki valaki a fejlesztőkön kívül, aki segíteni tudja abban, hogy közösségi média vonalon csináljon fejlesztéseket. Csabának meg volt az üzleti, befektetői cége, nekem a szakmai rész, amiből létrejött a Blogter 2005-ben.
Mi volt a Blogter lényege?
Egy olyan hír felületet hoztunk létre, ami összegyűjtötte a blogokon keletkezett tartalmakat, így egyszerre volt publikálási platform és olvasási felület. Innovatív ötlet volt, az Index pedig ugyanezt a modellt csinálta meg végül a blog.hu-n. A blogok és hírtartalmak erős integrálásának ötletét – ahogy ezt a szerkesztőségi rendszerükbe belerakták végül – mi hónapokkal azelőtt prezentáltuk, hogy elindult a blog.hu, akkoriban volt pénze az Indexnek felvásárlásokra, szóval Új Péter és a csapat megnézte, mi reménykedtünk, hogy megveszik tőlünk az ötletet, de végül a már futó saját fejlesztésükkel indították el. Utólag azt kell mondjam, szerencsére, mert a mi rendszerünk technológiailag nem volt elég jó állapotban. A publikáló technológiánk a 0-ról indult – saját fejlesztés volt – és egyszerűen nem tudtuk olyan minőségi szintre felhozni, mint az akkor már elérhető jobb minőségű open source megoldások.
Mekkora háború volt a blog felületek között?
Valójában három csapat érzett arra rá nagyjából egy időben jól, hogy ez mekkora durranás lesz, de az Indexnek volt meg az erőforrása ahhoz, hogy realizálja. A blog.hu a mai napig a magyar internet egyik legnagyobb látogatottságú kezdeményezése, ami mindig benne van a top tízben. A Blogter mint kísérlet és inspiráció szerintem fontos volt és rövid ideig erősen konkuráltunk is a blog.hu-val, amikor bekerültünk az Origo-ba mint blogszolgáltató. Simó György kezdte nyomni az Origonál, hogy blog kell, mert fontos lesz. A Telekomban azonban nem akarta mindenki a közösségi média bevonását. A telekommunikációs szektor már akkor nagyon félt attól, hogy bárki, bármit megoszthasson egy általuk menedzselt felületen. Akkor ezt még nem értettem, ma már azért jobban látom a mögöttes és teljesen érthető okokat.
Ennek ellenére valahogy mégis bekönyörögtünk magunkat az Origo jobb hasábjának az aljára, illetve az iWiW kilépő oldalára, ami éppen akkor robbant fel. Egy ideig a blog.hu-val mentünk fej-fej mellett és lehetett volna két konkuráló platform a piacon, de valamiért az Origo nem támogatta a platformunkat és lemaradtunk. A blog.hu elment nagyon, miközben mi nézegettük a szolgáltatásaink analitikáját és rátaláltunk pár érdekes blogra, aminek hatalmas forgalma volt. Volt köztük olyan, ahol semmilyen szöveg nem volt, csupán vicces videokat ágyaztak be különböző felületekről. Gyorsan rájöttünk, hogy ha a blog nagy dolog volt, akkor a videó még nagyobb lesz.
Rögtön elkezdtetek ebbe az irányba menni?
2007 áprilisában jött egy hír valamelyik hírlevélben, hogy el fog indulni a YouTube. Akkor még senki sem tudta, hogy mi ez, de én nagyon nyomtam, hogy ebbe az irányba menjünk tovább. Miskolczy Csaba is nagyon mellette volt, TV-s múltjából fakadóan érezte, hogy ez neki való pálya lesz. A vezető fejlesztőnkkel beszélgettünk róla és a YouTube indulásával majdnem egyidőben 2007 közepén elindultunk a Videobombbal, ami ma Indavideoként üzemel. A Videobombbal olyan területre találtunk rá, amivel akkor még tényleg senki sem foglalkozott Magyarországon. Óriási durranás lett. Körülbelül fél év alatt 0-ról napi 200.000 egyedi látogatója lett, mire az Index azt mondta, hogy megveszi. Ezt már nem lehetett beérni saját fejlesztéssel, így meg is vették 2007-ben. Aztán jött a válság 2008-ban. Még volt egy-két jó projekt, pl. az első hazai startup konferenciát megszerveztük, de miután eladtuk a termékeket, ott maradtunk igazi projekt nélkül rengeteg befektetési pénzzel a videós platform nemzetközi bevezetésére, de én inkább úgy döntöttem, hogy ott hagyom a Blogteret.
Mivel kezdtél el foglalkozni?
Saját céget csináltunk az egyik fejlesztő sráccal, Zumpf Tamással, Simó György és Straub Elek támogatásával. Megkeresett minket egy kapcsolaton keresztül az RTL, hogy szeretnék az RTL saját tartalmait megjeleníteni online, amit végül mi csináltunk meg több céggel együtt RTL Most néven Kolosy Péter irányítása alatt. Az RTL Most az egyik leglátogatottabb magyar video streaming szolgáltatás lett. Nagyon rövid idő alatt több százezres látogatottságot ért el. Az internet penetráció már magas volt és az a szerencse is a termék mellé állt, hogy akkor indultak az olyan zenei vetélkedők, mint például az X-Faktor, amik elképesztően beindították a látogatottságát, hiszen az emberek vissza akarták nézni a produkciókat péntek éjszaka és szombat délelőtt.
Mikor jöttek be a mobil fejlesztések az életedbe?
2008-ban egy konferencián magyaráztam éppen a közösségi médiáról, amikor odajött hozzám Krasznai Zoltán, hogy klassz dolog ez az internet, de láttam-e már az első iPhone-t, amit meg is mutatott rögtön. Megnéztem és abban a pillanatban tudtam, hogy ez lesz a következő állomás. Láttuk, hogy az App Store nagyon nagyra fog nőni és elkezdtünk alkalmazásokat fejleszteni különböző téma kategóriákban, amivel pár év alatt több milliós letöltést generáltunk úgy, hogy némely kategóriákban egy dollárért árultuk a referencia alkalmazásokat.
Én a marketing, bevezetési és arculat részéhez értettem, Zoli csinálta a kódolást. Idővel azért rájöttünk, hogy kellenének fejlesztők a csapatba, ezért kitaláltuk, hogy kellene egy fejlesztői workshopot csinálnunk, amit iPhone vs Androidnak neveztünk el, behúzva ezzel mind a két fejlesztői tábort. Nagyon meglepődtünk, amikor az első workshopunkra 2009-ben 430 ember jött el, ezzel megalapozva a későbbi SMART Konferenciát. Olyan nagy cégek jöttek mint például mint a Telekom, a Nokia, Motorola hogy akkor ők szeretnék szponzorálni a rendezvényt. A SMART 10 év alatt 1000 fős rendezvénnyé nőtte ki magát. Idén lesz tíz éves és már az IVSZ főszervezi a rendezvényt.
Pár évig magyarországi B2B szereplőknek is építettünk szolgáltatásokat, például a K&H Bank mobilszolgáltatást is részben mi alakítottuk ki. A vállalkozásos korszakban azonban eléggé elfáradtam, bár jól ment. Magánéleti okok és a terheltség miatt kiégtem, és amikor ezt kimondtam magamnak, akkor két hónapra rá bejelentkezett a Telekom, hogy mi lenne ha átmennék hozzájuk, és ott csinálnék egy termékfejlesztési területet. Az akkori lakossági termékek marketingjéért felelős igazgatóval, Megyeri Tiborral megtaláltuk a közös hangot, így kerültem aTelekomba.
Milyen gyorsan jött a konkurencia a konferenciátokra?
Mindig az volt az érzésünk, hogy csináltunk valamit, és utána jön valaki, aki látta, hogy mi hogy csináljuk,és megcsinálja hasonlón, vagy kicsit jobban. A HWSW elindította például a máig sikeres mobilfejlesztő rendezvényét, ami miatt elkezdtünk elmozdulni üzlet és technológia határterületére, amivel mi lettünk „az üzleti konferencia”, ami ma már egy technológiai, innovációs konferencia.
A Telekomnál mivel foglalkoztál?
Az első években lakossági témákkal, én feleltem a TV GO, a televíziós mobil platform elindításáért. Később létrehoztunk egy Design Hub-ot is, ami a design ügynöksége lett az egész Deutsche Telekom csoportnak, ami miatt elkezdtem foglalkozni a service design-al. 5-6 évet töltöttem a Telekomban, ahol igazgatói szintre jutottam. Christopher Mattheisennek dolgoztam üzletfejlesztési igazgatóként két évet az utolsó időben. Mindig kerestem, hogy mi az, ami újdonság és innovatív. Ott is látszódott, hogy nagyon nehéz megkülönböztetni a látszólagos innovációt a valódi lehetőségektől. Mobilfizetés, smarthome, meg egy csomó minden volt, ami bár innovatívnak tűnt, nem a cégre passzolt. Lehetett behozni azonban új lehetőségeket az eSIM–től kezdve az adatvagyon hasznosításáig. Az IoT alapozásánál ott voltam még és az eSIM elindítását is elkezdtük. Azt láttam, hogy egyre több eszközünk van végfelhasználói oldalon, ami kommunikál, azonban ennek a megreformálásához kell például az eSIM.
Mennyire könnyű az innováció egy ilyen nagyvállalatnál?
Az innováció akkor működik, ha egy kis csapat magas felhatalmazással gyorsan tud haladni, amit nagyon nehéz megteremteni egy nagyvállalatnál. Viszont vannak olyan lehetőségek, amik máshol nincsenek. Az egyik kedvenc témám a telefonokon zajló hatalmas mértékű mobil fizetés volt, és az, hogy miért nem tudjuk ezt bekötni a Telekom fizetési csatornáiba. Elkezdtünk csinálni és az emberek a mobilszámlájukon keresztül kezdtek el fizetni alkalmazásokat, szolgáltatásokat, ami szép növekedést generált. Ez például egy nagyon természetesnek tűnő dolog, de nem olyan egyszerű megcsinálni. Végfelhasználói innovációt nagy vállalattól, ami telekommunikációval és infrastruktúrával foglalkozik nehéz elvárni. De ugyanakkor infrastruktúra innovációt, ami lehetővé teszi más szolgáltatások növekedését, lehet csinálni. Ezért kezdtem el foglalkozni például az adatvagyon esetében azzal, hogy tudjuk a felhasználást biztosítani olyan szervezeteknek, cégeknek akik számára ez lehet innovációs potenciál.
A Kitchen Budapest hozzád tartozott? Hogyan alakult a profilja?
A menedzsmentjéért feleltem 2015 második felétől. Az indulásakor ez egy technológia és média határ területre fókuszáló szervezet volt, egy köztes területre lőtték be, aminek a példája az amerikai MIT Media Lab volt és olyan sikeres projekteket inspirált, mint a Prezi. Az első, alapító generáció elvándorlása után Winkler Zsolt alatt start-up-ok inkubálása lett az egyik fő fókusza. Amikor átvettem a menedzselését, a meggyengült támogatottságát kellett a szervezetben visszaépíteni, elkezdtem átgondolni, hogy mit lehetne vele csinálni. Akkoriban sokat jártam Berlinben, Tel-Avivban különböző vállalati inkubációs laborokban. A leginspirálóbb a Cisco berlini inkubációs lab-je volt. Ez volt az első olyan intézmény, ahol azt láttam, hogy van egy cég, aki teljesen tudatosan egy olyan innovációs folyamatot hozott létre, amiben nem saját magának, hanem a számára fontos termékkategóriákban a piacon működő startupokkal és tehetséges fiatalokkal együttműködve a fontos ügyfelei felé fejleszt prototípusokat, új szolgáltatásokat.
Ebbe az irányba szerettem volna elmozdítani a KIBU-t, amivel egy olyan kezdeményezés lett, ami felszívja a piac tehetségeit és bevonja olyan típusú projektekbe, amelyek a cég vállalati partnerei számára fontosak lehetnek. Ezt elkezdtük pilotolni és láthatóan érdekelte a cégeket. A KIBU 2017 óta a T-Systems innovációs laborjaként működik, amiben már nem vettem részt, de annak nagyon örülök, hogy sikerült átalakítani és így végül megmaradhatott.
Milyen vízióval indultál neki az adatvagyon hasznosításnak?
Bár óriási mennyiségű adat gyűjtésre van lehetőség, de az, hogy hogyan kell ezt tárolni és hogyan lehet jól használni, már nem triviális, ehhez nagyon erős víziók kellenek. Nekem az volt a elképzelésem, hogy a Telekom adatvagyona egy erős építő elem lehet, ha a Telekom kilép az adatvagyon-gazdálkodás piacára és más cégeknek az adatait is aggregálva létrehoz egy ezzel foglalkozó céget, ami hirdetési, programmatic marketing piacra is jó lett volna. De ez egy nagyon újfajta gondolkodásmódot igényel, aminek az esetében a Telekomnak egy fizikai infrastruktúra szolgáltató képétől kellett el lépnie a digitális infrastruktúra felé, aminek az adat az alapja. Ez pedig bár óriási lehetőség, nem egyszerű dolog.
Dolgoztál kis cégnél és nagyvállalati környezetben is az elmúlt évtizedekben. Melyikről mi a tapasztalatod?
A személyiségemnek vannak olyan elemei, ami miatt jól tudtam dolgozni nagyvállalati és kis céges környezetben is. A külső felmérések alapján rendkívül adaptív vagyok, ami előny a váltásnál, de probléma lehet máshol, például a magánéletben. Sokszor sokkal gyorsabban váltok, mint ahogy az emberek le tudnak követni. Látom a változást, amit a többiek még nem feltétlenül érzékelnek úgy, ahogy én, ez pedig ritmus problémákhoz vezet. Ez a tulajdonságom ugyanakkor könnyebbé tette a nagyvállalati létet is, mert pár hónap alapján a rendelkezésre álló információkból le tudtam szűrni, hogy mi az, ami fontos, ami számít, és mi az, ami nem.
A Telekom után mi jött?
Újra strukturálás a cégemnél, az Endless-nél és a konferenciánál is. Aztán jött az Invitel felkérés, ahol IoT-t csináltam és a hálózat fejlesztését menedzseltem egy kis csapattal Bőthe Csaba vezetése alatt, amit nagyon élveztem. Ez már nem olyan könnyű menet, mint ami a webnél volt, de óriási lehetőség van benne. A digitális világban mindent meg tudsz mérni. Az IoT-ben pont abba szerettem bele, hogy a digitálisban teljesen természetes mérhetőséget viszi bele a fizikai világ minden egyes szeletébe, hiszen ha mindenbe tudsz tenni olcsón szenzort, akkor rengeteg visszacsatolást kaphatsz.
A „mindenről visszacsatolás” jó lesz nekünk?
A szakmai karrierem jelentős része emberi viselkedés befolyásolásával zajlott botcsinálta pszichológusként digitális eszközökön keresztül, ami mára hatalmas iparággá vált, több ezer, profi szakemberrel. A mérés és visszacsatolás a digitális világban óriási hatékonyság növekedést eredményezett.
A nem digitális világban pedig a mérés azért fontos, mert az ami most van, ahogy működünk, a hatékonyság jelenlegi szintje nem fenntartható. És hát látjuk, hogy csak előre tudunk menekülni, hatékonyabbá kell válni a világnak.
A hatékonyságot méréssel, tanulással, költségcsökkentéssel lehet elérni, utóbbit pedig akkor tudsz csökkenteni, ha érted hogy mi történik, ehhez pedig mérni kell. A tanulás és a mérés fontos, és ehhez kapcsolódik a szenzorok világa. Ezzel létre lehet hozni egy olyan világot, ami nagyon kontrollált és ami az egyén szabadságát valóban veszélyeztetheti, de a határ az egyén és társadalom egyensúlyában mindig is volt, mindig is billegett. Amikor megbillen az egyik irányba, akkor jön egy gyors visszahúzás a másik irányból. Az okostelefonoknál is volt billenés, de jött a szabályozás, ami visszahúzta. Most jön az IoT, a kínaik pedig megcsinálják a teljes társadalmi digitális kontrollt, amire jön a megbillenés. De ez nem technológiai kérdés, mert nem az a kérdés, hogy a szenzor jó-e nekünk, hanem az, hogy a társadalom, hogy tud valamiféle egyensúlyt fenntartani.
Gyászol a magyar startup közösség: meghalt Miskolczy Csaba
A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.
Comments are closed.