Seres Szilvia beszélgetése Szabó Gál András üzletemberrel, a Budapest–Bamako-rally kitalálójával.
Mivel foglalkoztál az internetes fejlesztéseid előtt?
Online telefonos társkereséssel foglalkoztunk, ami tulajdonképpen egy interaktív ősmédium volt. Felhívhattál egy számot, meghallgathattad valakinek a profil információját, ha pedig szimpatikus volt, akkor egy gomb megnyomásával hagyhattál neki üzenetet. Minden csak hangban működött, képet nem lehetett látni. Ma ezt már el kell mesélnem, mert nagyon sok fiatalnak ez egy kimaradt történet. Amikor elkezdett terjedni az internet és láttuk, hogy képeket lehet feltenni bemutatkozó szövegekkel, akkor tudtuk, hogy ez lesz a természetes folytatása ennek a médiumnak és adaptáltuk is az internetre. Elkezdtük korán internetre fejleszteni, de akkoriban még a legnagyobb problémánk az volt, hogy nem mindenkinek volt, illetve akinek volt és használta, az is félve írta be a kreditkártyája számát fizetéskor. Ezért az elején az internetet leginkább csak a randi vonalaink promotálására használtuk, de már 1996-ban voltak chat vonalaink és chat site-jaink.
Informatikai végzettséged van?
1992-ben a City University of New York reklám és marketing szakán végeztem. Ugyan marketing végzettségű vagyok, de 1982-83 óta programoztam autodidakta tanulással. A 90-es években website-okat tanultam meg építeni, így technikailag átláttam a problémákat és a lehetséges megoldásokat. Egy csomó mindent nem tudtam megcsinálni, de körbe vettem magam okos programozókkal.
A marketing mi miatt vonzott?
Mindig is érdekelt, hogy egy termék, hogy tud más más lenni, hogy tudjuk meggyőzni a fogyasztót, hogy az a jobb. Magyarországon amikor engem már ezek a kérdések izgattak még a főműsoridőben a tévében Dexion Salgó polcot hirdettek. Amikor kimentem Amerikába tanulni, akkor úgy éreztem, hogy ami a filmekben, az itt is. Olyan helyen tanulhattam, ahol értettek ehhez és hagyománya is volt. Ott maradtam, mert lenyűgözött a piac mérete, a sokszínűsége és az újdonságra való fogékonyságuk. Azt szoktam mondani, hogy nem csak két nyelvű, hanem két kultúrájú is vagyok. Jól ismerem az amerikai kultúrát, ami nagyon sokat számít.
A rádiózás hobbi neked? Sokan Villám Géza néven ismerhetnek a kereskedelmi rádiókból.
Mindig a hobbim volt. Gyerekkoromban úttörő rádiós voltam, tíz évesen a nagy álmom egy magnó és egy mikrofon volt. A médiagyártás és kreativitás mindig is része volt az életemnek. Amerikában is rádióztam, amikor pedig hazajöttem akkor elmentem a Danubius Rádióba, ahol adtam egy demot, ami alapján kaptam lehetőséget. Most is szeretek alkotni és vicces dolgokat csinálni. A kreativitás szokott kihúzni a depressziós hangulatomból, ha van olyan.
Mikor alapitottad az első internetes cégedet?
1996-ban New Yorkban alapítottam meg a Netscape-es videólejátszást elsőként megvalósító MultiMedia Directet, majd rá egy évre a Date.com nevű internetes társkereső oldalt, illetve Budapesten a Webreklám Kft.-t. Itt zajlott a kreatív munkák nagy része, Amerikában a marketing feladatokat menedzseltük. Volt abban egy felemelő érzés, hogy ott voltunk az emberiség történetének az egyik legfontosabb változásánál, ami a digitalizációval elkezdődött. Ha visszanézünk az utóbbi 25 évre, akkor végbement egy radikális paradigmaváltás. Filmeket már senki sem néz celluloidon, a VHS magnók eltűntek, a mai gyerekek nem tudják, hogy mi az az üzenetrögzítő. Az internetes társkeresés ma már egy olyan alapfunkciója lett az emberiségnek, amit 25 évvel ezelőtt még elképzelni sem tudtunk.
Milyen problémákkal találkoztatok a korai fejlesztéseknél?
A hitelkártya és az internet felhasználói probléma mellett volt egy társadalmi is, de úgy éreztem, hogy ki kell tartanunk és a problémákra megoldást kell találnunk. Volt például egy nagyon korai próbálkozásunk, a webreklam.hu – magyarországi legelső netes bannerfelületet értékesítő ügynöksége volt – ami 5-6 évvel megelőzte magát. Nem saját tartalmat fejlesztettünk, hanem mások tartalmait adtuk el egy automatizált rendszerrel 1998-99-ben.
Azonban túl gyorsak voltunk, a piac sem értette akkor még, hogy mi történik. A hirdetők a Matávnál vettek felületet és nem értették, hogy miért jelenjen meg a hirdetésük mondjuk a kedvencfilmjeim.hu-n. Mi egy B kategóriás hálózatot állítottunk össze, ahol nagyon nagy forgalom volt, de nem a bluechip internet site-okon. Nehezen tudtunk eladni és így a hirdető partnereink felület site-jai is sokkal kevesebb bevételhez jutottak, mint ahogy azt ígértük, mert a hálózat gyenge volt, pedig a technológia és az ötlet jó volt mögötte. Láttam benne fantáziát, de több évvel voltunk a piac előtt és nekem nem volt türelmem.
Máskor is előre szaladtál?
A date.com-al is előre szaladtunk. De ott akkor úgy gondolkodtunk, hogy visszahozza az árát és profitot is termelt valamennyit. A nagy áttörés 1999-ben jött amikor elkezdtünk komolyan PR-al is foglalkozni. Ekkor már nem csak tradicionális reklámot vettünk, hanem elkezdtük az embereket arra „nevelni”, hogy ez egy jó dolog. Nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy esküvőkre menjünk, hogy boldog kapcsolatokat mutassunk be, amelyek a társkereső portálunkon születtek. Nászajándékokat küldözgettünk a történetek használatáért. 2001-ben adtam el az érdekeltségeimet, mert átmentem az online szerencsejáték, illetve hirdetési területre. A 2000-es években pedig internet forgalom arbitrázzsal foglalkoztam.
Ez mit jelentett pontosan?
Forgalmat vásároltam bizonyos célcsoportokra és országokra másodszintű hálózatokon keresztül, amit újra csomagoltam és eladtam. A piaci rések azonban egy idő múlva megtelnek, mindig előre kell haladni. Ez egy állandó nyomást jelentett, mindig volt egy felfutás és egy lefutás, és megint keresni kellett az újabb pozíciókat.
A mobil fejlesztések nem érdekeltek?
A mobil dologról egy kicsit lecsúsztam, soha nem gondoltam, hogy az emberek a mobiljaikat ennyire aktívan fogják használni, talán azért mert nagyok az ujjaim és nekem kényelmetlen. Ma már látom az egésznek a negatív hatását is. Sok szempontból egy két lábon járó ellentmondás vagyok, mert egyik oldalon a keblemre szorítottam a digitális változást, de ugyanakkor abszolút luddita is vagyok. Én voltam az „utolsó” ember, akinek mobilinternete lett 2010-ben.
A technológia, az okostelefonok elbutítják az emberiséget. Ma egy 13 éves gyerek nem tud a kezébe venni egy térképet, mert térkép analfabéta, azonban abban a pillanatban, ahogy elfogy a térereje nem tud eljutni A-ból B-be. Az emberek elveszítik a szükségét annak, hogy gondolkodjanak, hogy egyedül oldjanak meg problémákat. El fog jönni az az idő, amikor a mesterséges intelligencia annyira jelen lesz az életünkben, hogy természetes intelligenciára már nem is lesz szükség. De más probléma is van, ma 18-25-30 közötti pasik órákat, napokat, éveket és életeket töltenek videójáték és pornófilmek előtt. Felnőtt egy generáció, aki pornófilmből ismer nőt. Egy 13 éves fiúnak ma már nincsenek titkok. Nem lettem prűd idősebb koromra, de egyre több minden aggaszt, leginkább az, hogy ma a technológia sokszor nem létező problémákat old meg. Például miért jöjjön ki a papírtörlő a gépből, amikor ki tudjuk venni? Közben meg viszont itt van a rengeteg műanyag, amit naponta felélünk. Ki tudunk-e tenyészteni egy olyan bogarat ami műanyagot eszik? Ez egy áttörő technológiai fejlődés lenne és egy megoldásra váró, valós probléma. Minden forradalomnak meg van a konszolidációja, vagy ellenforradalma. A digitális bennszülötteknek a digitális kultúra nem akkor eufória, mint amilyen nekünk volt.
Az internet forgalom arbitrázs után mi jött az életedben?
2013-14-ben jött a Dotodo, ami egy futárcég applikáció volt. Alapjait tekintve az Uber tematikáját vitte tovább, de egy fokkal továbbfejlesztve, ugyanis ez egy városi logisztikai app volt, aminek az volt a lényege, hogy megadtad, hogy milyen csomagod van, hogy honna-hova akarod vinni, és futárok licitálhattak rá, hogy menyiért viszik el. Ez volt az első olyan internetes cégem, ahova külső tőkét vontam be. Kivittük Kanadába, ott lett volna a tőzsdei bevezetése is. Az előkörös befektetők a bányaszektorból jöttek. Azonban mire az első kör fejlesztéseivel elkészültünk – létrehoztunk egy teszt piacot Los Angelesben 3 hét alatt 2000 futárt behúzva a rendszerbe – addigra a bányaipar és a nyersanyag szektor egy 180 fokos fordulatot vett és a befektetők inkább arra koncentráltak, nem finanszírozták tovább. Amikor nem jött forrás, akkor eladtuk a működő rendszert egy kamionos cégnek, akik tovább fejlesztették.
Ezt mennyire éled meg kudarcként?
Projektekbe, munkákba beletudom tenni a szívem, a lelkem, aztán szív fájdalom nélkül el tudom engedni, ha az élet úgy hozza. A leghosszabb projektemre – 15 éve viszem – ha valaki azt mondaná, hogy holnap megveszi, akkor azt mondom, hogy vigye, csak legyenek meg a feltételek hozzá, és itt nem feltétlenül a pénzről beszélek. Ilyen például a Budapest–Bamako-rally.
Ez hogy indult?
2003-ban voltam életemben először Afrikában, amikor bányászati koncessziókat keresve Guinea-ba mentem. Lezuhant a légitársaság egyetlen gépe, ami miatt sofőrrel mentem tovább Maliba, kis falvakon keresztül, sárban és mocsárban. Ez egy elképesztő meghatározó élmény volt, amiről azonnal azt gondoltam, hogy másokkal is meg kell osztanom. Olyan volt, mintha egy National Geographic filmben lennék. Olyan helyeket láthattam, amit turistaként soha. Ebből lett a Budapest–Bamako-rally 2005-ben, ami jótékonysági célokat is szolgál Maliban, ugyanis a csapatok ajándékokat, adományokat gyűjtenek a helyieknek.
Korábban évente volt, de most a köztes években 2016 óta Mexikóba szervezek egy versenyt, ami Los Angelesből megy le a Baja félszigeten, ami szintén egy csodálatos hely. Különleges az ökoszisztémája és van egy 5-600 km sugarú kör, ahol szinte alig él ember. Annyira gyönyörű ez a bolygó, hogy nem szabad elmenni mellette csukott szemmel, és nem szabad ezeket az élményeket megvonni magunktól. A másik, hogy ha kint vagyok a terepen, akkor annyi problémával kell megküzdenem, amire a városban nem lenne esélyem. Általában olyan emberekkel utazok akik rendszergazdák, programozók, kreatív emberek és olyan löketet tud adni nekem az, ahogyan ők gondolkodnak egy probléma megoldásáról, hogy ezek az utazások mini lifehack fesztiválok lettek az életemben.
A Dotodo után mi jött?
Elkezdtem kriptovalutákkal és bitcoin bányászattal foglalkozni. Ezek egy olyan csodálatos új világot teremtettek számomra, mint amilyen 1996-ban volt, amikor az első internetes cégemet csináltam. Ma óriás gorillák vannak a piacon: az Amazon, a Facebook, a Google, az Apple mindent dominál és leszabályoz. A kriptovalutáknál az volt az érdekes, hogy senki nem tudott róla eltekintve a geek elittől és a pénzügyi szubkultúrától. Fiatal hackerek, programozók és néhány elvetemült üzletember értett hozzá és ez nagyon szexi volt. Nem egy mammut ellen kellett fellépni, vagy kitalálni gyorsan valamit, hanem a bányászathoz hardvert kellett biztosítani, amit vagy mi, vagy kínai sufni cégek gyártották, akiket időnként fel sem lehetett hívni. 2016-ban olyan eufórikus érzésem volt, mintha 1996-ban lennék.
A libertariánus politikai nézetembe ez ugyanúgy passzolt, ahogyan az internet 1996-ban; csináljunk egy olyan hálózatot, amit bárki bárhonnan el tud érni, nincsenek határok, országok, szabadság van. Ugyanezt éreztem a kriptovautákban és azt, hogy a blockchain mint technológia megtudja az összes dolgot változtatni, ami az interneten ma rossz. Ugyan a kriptovaluták most egy krízis perióduson mennek át, de el fog jönni az idő, amikor újra megerősödnek.
A te „ellenforradalmad” most az elvonulás?
Az utóbbi időben elkezdtem járni olyan helyekre, ahol nincs net, nincs térerő és nagyon boldognak éreztem magamat. Először Mexikóba mentem, ahol találtam egy lakatlan szigetet. Annyira jó érzés volt az elzártság, a befelé fordulás és a természet alázattal nézése, hogy ezt a fajta harmóniát kezdtem el keresni, mert boldogságot és feltöltődést ad. Most nem foglalkozom technológiai fejlesztésekkel, de sokan megkeresnek projektekkel.
Elhatároztam, hogy nyugdíjas éveimben kalandtúrákkal szeretnék foglalkozni, ami a világ legszebb helyeire viszi el az embereket, amihez három alaptábort szeretnék építeni, egyet a Galápagos-szigeteken, egyet Grönlandon, egyet pedig Mexikóban a Kaliforniai-öbölben.
A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.
Comments are closed.