„A tudásnak minden kis grammja értékes.”

Seres Szilvia beszélgetése Előd Ágnes szobrászművésszel, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusával.

Körösényi Tamás szobrász osztályába jártál a Képzőművészeti Egyetemen. Mennyire volt meghatározó a légkör?

Szellemileg nagyon inspirált, az osztályban munkaverseny volt, egymást húztuk. Körösényi a „Virágozzék minden virág” elvet vallotta, ami annyit jelentett, hogyha valaki előállt egy vizuálisan és konceptuálisan is jól indokolható művel, akkor nem voltak műfaji skrupulusai, és minket is erre nevelt. A szoftveres rész is az osztályon keresztül  jött be az életembe. 1998-ban több Adobe csomagot vett az iskola. Nem volt azonban annyi gép, amin futtatni lehetett volna, ezért ebből kaptam én is egyet, aminek a feltétele az volt, hogy csináljak vele valamilyen művet, különben visszaveszik. Nem csak, hogy csináltam, de ki is állítottam rögtön. .

Mit szólt a 3D-s érdeklődésedhez a mester?

Körösényi látta, hogy nagyon belemerültem. 1999-től ő lett a Szobrász Tanszék vezetője. Kérte, hogy gondoljam át, hogy a 3D-t hogyan lenne érdemes tanítani a saját tapasztalataim alapján, hogy mi az a 3D tudás, amiről úgy gondolom, hogy szobrászként szükségem lenne rá. Fel is állítottunk rá egy programot, oktatót is szereztünk hozzá, de sajnos nem valósult meg. Amikor elkezdtem a 3D-t, vettem egy csomó tankönyvet – akkor még voltak szoftver tanuláshoz kiadott könyvek – de rájöttem, hogy ezek építészeknek szólnak leginkább. Kerestem a tanfolyamokat is, de akkor nem volt olyan, ami művészeknek lenne. Emiatt a tapasztalat miatt is olyan embert akartunk oktatónak, aki művész. 2001-ben amikor elkezdtem a doktorit, próbáltunk indítani 3D kurzust. Nagyon vágytam rá, de mivel nem lett, ezért autodidakta módon idővel magamtól kitanultam.

Olyannyira, hogy ma már oktatod is az egyetemen. Vannak módszertani problémák?

2001 óta tanítok különböző minőségben. Tanársegédként kezdtem a Körösényi osztályban. Amire itt szükség van a Képzőn, az szintjét tekintve vegyes és ez módszertani problémákat hoz. Nagyon speciálissá teszi az oktatandó 3D-s anyagot, hogy vannak interaktív igényei is a hallgatóknak. Nálunk nincs olyan, mint a Mesharray Digital Media School-nál például, hogy van kezdő, haladó tanfolyam, amibe azt kell beleraknod, amit az Autodesk mond, mert a végén egy Autodesk vizsga van. Nálunk vegyes a tudástranszfer, ami jó, mert így a saját igényeiket elégíted ki tanítás közben, ami a leginkább motíválja őket. Ezek a programok alkalmasok arra, hogy vizualizációt tudjunk velük csinálni, de az interaktivításhoz már haladó tudás szükséges. Ezzel szemben a mintázáshoz nem, mert az egy teljesen kezdő szint. Így a mintázás sikerélménye után szoktunk belecsapni a lecsóba, ami után jön a nagy döbbenet, a 3D Studio Max. A kurzus során én természetesen csak ajtókat tudok a számukra kinyitni, hogy ki mennyi energiát fektet abba, hogy át is jusson azokon, már rajtuk múlik.

Ez összefügg a piaci igényekkel?

Nem, az az annyi az összefüggés, hogyha a diák a saját művészeti portfólióját jól megcsinálja, akkor jobban fogják szeretni. Mostanára eljutottunk oda, hogy már a művészt is keresik bennük, bár ezt még anyagilag kevésbé honorálják. Vannak hallgatóink, aki karakteres, textúrázó, concept artist munkakörbe kerültek olyan vezető cégeknél, mint a Digic Pictures vagy a Gameloft. Ha valaki jó művész és generalista, az óriási előny lehetne elméletileg, ami vezető pozíciót is jelenthet. Efelé törekszünk.

Viszi őket is az ipar? A szobrászokat már elvitte a filmes látványipar.

Elvitte, ami baj, nem azért, mert elvitte, hanem azért, mert nem ők a főnökök. A művészeti vezetők az ideérkező nemzetközi produkciókban többnyire külföldiek. Az ő terveik alapján kiviteleznek a magyar szobrászok. Például Péli Barna saját csapattal ment el filmes díszlet-munkák irányába, ami alapvetően egy szakmunkás dolog, holott sokkal többre képesek még álmukban is, mint az, akinek a terveit megvalósítják. Mindenki elment persze, de diplomás Körösényi osztályosként dolgoznak szakmunkásként, ami rossz. Bár örülhetünk neki, hogy kihelyezett gyártás van, és így megtudják keresni a művészeti munkásságukhoz az anyagi hátteret.

Mennyire kell ma generalistának lenni?

Amikor mi jártunk a főiskolára, akkor egy grafikus azzal, hogy értett a Photoshophoz már eltudott helyezkedni, akkor 200.000 Ft-os fizetéssel. Ahogy demokratizálódott a műfaj már a Photoshop önmagában kevés volt. Ugyanez lezajlott később a vágószoftverekkel, mert megérkeztek az utómunka szoftverek. Mindeközben különböző tanulási görbék vannak. Gyors tanulási görbéjű a Google SketchUp, míg a másik véglet a 3D Studio Max. Ahhoz, hogy valaki eredményes tudjon lenni, minél többhöz kell értenie. Már csak azért is, mert így fel tudja majd mérni, hogy adott hardver-lehetőségekhez milyen szoftvert tud optimálisan használni.

Mivel foglalkozol most a saját művészeti praxisodban?

Drónos szobrokat csinálok. 2001 óta szerettem volna olyan lebegő fényszobrot, ami alakváltoztatásra is képes. Olvastam a Nature-t buzgón, keresve a technológiát hozzá. Körösényi meg is kérdezte mindig, hogy „Na, mi volt a héten a Nature-ben?”. Komolyan vettem a kérdést és szemelvényeket is összeállítottam neki rendszeresen, amit nagyon élvezetett. Akkor még nem létezett a szükséges technológia, de megvártam, amíg lett.

Még most is nagyon kevés olyan cég, illetve tanszék van, aki drón technológiához hozzáfér. Kerestem, hogy ki foglalkozik ilyennel és Fuchs Péter adta a tippet 2015-ben, hogy ne külföldön keresgéljek, hanem hívjam fel Vásárhelyi Gábort (CollMot Robotics Ltd.), aki az ELTE TTK Biológiai Fizika Tanszékének a kutatója. Az ő vezető kutatójuk Vicsek Tamás professzor, aki az úgynevezett collective motion kutatási terület nemzetközi tekintélyű megalapozója, biológiai fizika és a komplex alakzatok természetben történő kialakulásának neves kutatója. Gábor mondta, hogy a sokszáz drónos projektem egyelőre még elképzelhetetlen, mert nincs ekkora flottájuk. A drónok számán kívül egyéb fejlesztések is szükségesek voltak ahhoz, hogy meg tudjuk csinálni, amire jelenleg képes a rendszer. Sebesség és követési távolság szempontjából bizonyos alakzatokkal várni kell, amíg a navigációs chipből kijön egy újabb generáció.

Nekik akkor mennyi drónjuk volt?

Négy darabból állt az induló flottájuk, amivel rögtön repültünk is egy konceptuális művet, amire nagyon büszke vagyok, mert egy új technológia művészeti felhasználásánál általában nem autonóm művek jönnek létre először. A tanszékük a Lágymányosi campuson van, ahol a sarkon található Körösényi Tamás egyik köztéri szobra (Gondolat, mint téri út). Ennek az előzménye a Jár az agyam című szobra, ami úgy keletkezett, hogy először csinált hozzá egy videót. Ezt onnan tudom, mert mi csináltuk vele. A fejére szerelt egy zöld zseblámpát az Epreskertben a lesötétített Parthenon-fríz teremben. Azt kérte tőlünk, hogy vegyük fel, ahogy mozgatja a fejét. A fénypont később Premierben kapott egy szellemképes farkincát (Szabó Ádám vágta). Majd Körösényi ugyanazt a görbét megcsinálta egy nagyméretű drót szobor formájában. A Plasztika dreams-en volt kiállítva 2002-ben, ahol mi is kiállítottunk a mester mellett. Ennek egy későbbi, nagyobb változata, a Gondolat, mint téri út, ami a Lágymányosi campusnál lett elhelyezve.

Kérdeztem Gáboréktól, hogy hol csináljuk majd a próbarepülést, és mondták, hogy itt a mezőn, Körösényi szobra mellett. Az első drón szobrom címe így 2016-ban Hommage a Tamas Körösényi lett, mert a drónok ennek a szobornak a görbéit repülték végig. Ma már 30 drónból áll a flottájuk. Nagyon nagy szerencse, hogy sikerült a világon az egyetlen önszervezeződő módon rajban repülő drónokkal foglalkozó csapatot megtalálnom. Nekik és nekünk is van egy spin-off cégünk és ezek működnek együtt egymással.

Akkor most reptetsz?

Próbálok terméket is készíteni és műveket is. Az Andersen Festival-nak szerettünk volna egy Andersen portrét reptetni, de sajnos nem rendelték meg. Nyertem viszont egy pályázatot az NKA-nál, aminek köszönhetően szeptemberben lesz egy kiállításom az Óbudai Galériában, illetve az Arany János évre szeretnék repülni egy portrét. Az a tervünk, hogy a Margitszigeten tartunk nyilvános repüléseket, amit majd az egész város láthat.

Jelenleg robotkaros technológia művészeti alkalmazásával is foglalkozol egy egyetemi EFOP alprojekt keretében. Mi a cél a projekttel?

Most elérkezett oda a demokratizálódása, hogy kis pénzből is hozzá lehet nyúlni már ehhez a technológiához. A futamidő első felében a non-invazív illetve szubtraktív, a második felében az additív eljárásokkal foglalkozunk. Tavaly márciusban kezdtük és együtt működünk az Óbudai Egyetemen belül a Bejczy Antal iRobottechnikai Központtal (BARK). Nagyon izgalmas, mert nekik vannak olyan robotjaik is, ami nekünk soha sem lesz. A projekthez egy régebbi robotot bérlünk, amit programozunk. Minden ipari robot – a CNC-től a nyomatékvezérelt robotkarig – úgy működik, hogy nekem elég OBJ-ben mintáznom. Ez átalakítódik egy görbék által alkotott felületté. Ha például egy szobrot akarok legyártatni akkor elviszem az esztergályoshoz, mert CNC-ztetni akarom, akkor ő egy obj-t, egy format leíró file-t fog kapni, amit én mintáztam. Neki abból kell generálni egy pályát, ami mentén a görbe, a megmunkáló marófej végigfut. Ezt még mindig nem érti a robot, ő csak annyit ért, hogy x fokkal fordítsd el ezt, vagy azt az ízületedet. Ezt a pályát át kell fordítani robotnyelvre célszoftverekkel, aminek megvan a saját menete. Együtt dolgozom Langh Róberttel, Lepsényi Imrével, Labancz Istvánnal és Páll Zoltánnal. A projekt végén műveket fogunk létrehozni, de lehet, hogy lesz belőle szabadalom is, amire egyelőre nincs forrásunk, de megpróbáljuk azért megcélozni.

Ma is olvasod a Nature-t?

Én mindig nézem a technológiai újdonságokat. Egyszerűen arról van szó, hogyha valaki művész, akkor egyszersmind felsőértelmiségi is, de csak akkor nevezheted magadat annak, ha kellően széles látókörű vagy. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a szépirodalom és a művészeti szakszövegek mellett mást is kell olvasni, mert a tudásnak minden kis grammja értékes.

A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.