„A 3D betonnyomtatás és az animált homlokzatok a jövő új faktúrái…”

Seres Szilvia beszélgetése Baróthy Anna hybrid designerrel, a S39 Hybrid Design Manufacture alapítójával és műterem vezetőjével.

Középiskolába Pécsett jártál szilikon szakra. Hogyan kerültél Budapestre?

A kalandvágy és az önállóságra való törekvés révén kerültem a fővárosba, ahol az Iparművészeti Főiskolán egyből másodikos lettem. A szilikát szak mellett a tanár szakot is elkezdtem. Tetszett, hogy lesz egy anyagismeretem lineárisan, ami a piacon majd alapot jelenthet. Ez idő alatt azonban a szilikátipar Magyarországon teljesen átalakult. A korábban sikeres üveg és kerámia gyárak közül sokan tönkrementek, a szobrászokat pedig a díszítő szobrászat helyett a filmipar kezdte eltartani, ami elég ingoványos talajt eredményezett. Harmadéves koromban már tudtam, hogy üvegtervezés szakirányon fogok végezni, ahol viszont a magánszektor a 2000-es években beindult és már lehetett látni, hogy az akkor még népszerűbb kerámia alapanyaghoz képest az üvegben, és főleg a síküvegfeldolgozásban mennyi új technológiai potenciál van. Felfedeztem – talán a családi háttérből is adódóan, édesapám vállalkozó – hogy az iskolán kívül vannak olyan cégek, akiknél specifikus megmunkálógépek vannak, amelyek az egyetemen egyáltalán nincsenek. Próba szerencse alapon megkerestem ezeket a cégeket, akik mind nagyon segítőkészek voltak. Sokat dolgozhattam így például a Rákosy Glassal, a Strauss Műkőüzemmel. A piaci szereplők felfedezése révén pedig egy új horizont nyílt meg számomra, az addig némi szorongással kezelt perspektívákhoz képest, ami annyi tett, hogy gyári tervezőként majd tervezhetek egy üzemben, vagy tanítok valahol rajztanárként mondjuk, és esetleg mellette fusizhatok az egyéni szobraimmal. Ennek elkerülése mindennél nagyobb motívációt adott. Ahogy teltek az egyetemi évek egyre inkább tudatosult bennem, hogy mit NEM akarok.

Baróthy Anna: S39 Hybrid Design Manufacture, Kerékgyártó András: Ply design, Pataki Dávid: PD Design, Bergovecz László: A FészekRészek , FÉR Furniture, 2017-es Designhét a Magyar Design szervezésében

Az egyetemi minta” elkerülése volt az első lökés a vállalkozás alapítás felé?

Az egyetem alatt néhány társammal megnyertük a Richter Gedeon – Magyarország egyik legfontosabb gyógyszeripari vállalata – egyik nyilvános pályázatát, amit ajándéktárgyak készítésére írtak ki. 2001-ben a Richter 1000 darab ajándéktárgyat szeretett volna, amelyre darabonként 15.000 Ft-ot szánt. Ez már akkor is jelentősebb összeg volt és megalapozta a vállalkozát, amihez megcsináltuk az Arcus Műhely Bt-t. Szerencsére nem kértek 1000, csak 500 ajándéktárgyat, amit végül sikeresen kiviteleztem Horváth Zsófival és Kelner Krisztiánnal a félévi kipakolások mellett is. Meghatározó élményemmé vált, hogy ezt így is lehet csinálni.

A diploma után mi történt?

Nem volt ötletem, hogy hogyan tovább, meg voltam szeppenve. Jött a szeptember és ott álltam, hogy most akkor csinálni kéne valamit, de mit? És főleg hogyan? Találtam valami álláshirdetést és elmentem a Westendbe dolgozni egy design boltba. Gondoltam, legalább megtanulom, hogy kell designt eladni, persze kiderült, hogy ez nem a Westendben dől el. Ekkor jött egy lehetőség – miután a diplomamunkámat beválogatták egy müncheni nemzetközi kiállításba – hogy 8 hónap után végre ott hagyhassam ezt az akkor már kifejezetten zsákutcának tűnő helyzetet. Közben nyertem a Nemzeti Kulturális Alapnál is katalógus készítésre némi forrást. Már ezzel együtt mentünk ki Münchenbe Szentirmai Zsuzsival (Laookon Design).

Miután visszajöttem elképesztő elszántsággal kezdtem házalni a kis katalógussal a hazai építész irodák között. Volt tanáraim ajánlásával kereshettem meg igazán nagyszerű irodákat és építészeket, mint az Építész Stúdió és Cságoly Ferenc, Zoboki Gábor, Major György, Turányi Gábor, Fejérdi Péter. Rajtuk kívül még sok más nagyon jó szakemberhez is bejutottam. Nagyon lelkes és elszánt voltam. Tudtam, valamit tennem kell, hogy történjen valami, egy akármilyen kis lehetőség abba az irányba, hogy valahogy mégis csak azt csinálhassam amit szeretek, de nem úgy, ahogy eddig ezt másoktól láttam. Tervezőként szerettem volna a saját utamat járni, abból megélni és mindezt egy olyan közegben, amiben jól érzem magam.

Minden erőmet és figyelmemet arra fordítottam, hogy megtaláljam és kialakítsam ehhez a feltételeket. Közben már tisztán láttam, hogy nem szeretek imitálni dolgokat, hanem egy az egyes méretben szeretnék leginkább tervezni és megvalósítani. Az anyag és technológiai érdeklődésemből adódóan így leginkább az építészeti közeg látszott reális piaci területnek. Úgy láttam, hogy az építészeti beruházások képesek megfinanszírozni nagy léptékű művészeti beavatkozásokat. Dolgozni akartam, lehetőleg azonnal, mindegy, hogy minek hívják azt amit csinálok, mert engem az alkotás folyamata és az ebből születő dolog élményösszhatása izgat és mozgat. Hamar jöttek is a lehetőségek. Először Fejérdi Péternek csináltam egy kápolnába üveget Bujdosó Ildivel. Aztán Major Györggyel dolgoztam együtt a Mária utcában, majd jöttek az Építész Stúdiósok. Velük egy nagy munkát csináltunk a szombathelyi Városi Sportcsarnokhoz. Zobóki Gáborral a MÜPA Művészetek Palotája VIP termén dolgoztunk együtt.

Hogy lett az Arcus Műhelyből Szövetség’39?

Kelner Krisztián nem csak cégtársam, hanem a párom is volt 2008-ig. Amikor úgy döntöttöttünk, hogy elvállnak az útjaink, kiszálltam a közös cégből és megcsináltam a Szövetség’39 Kft-t. Az induló kreatív vállalkozásommal egy saját világot kezdtem el felépíteni, amiben Bozsó Melinda és Kolozsvári Csenge segítettek a kezdetekben. Emögé mindig is egy nagyon személyes teret képzeltem, ami a szabadságot és átjárhatóságot biztosította. A név választás egy amolyan dac volt. A kreatív szférában mindig volt egy számomra megkérdőjelezhető túlfűtött identitás. Azt éreztem, hogy sokan nem azért választják a művész szakmát, mert valóban egy erre vonatkozó küldetés van bennük, hanem azért mert nagyon tetszetős ez az image. Az akkori cégnév gyakorlatlag egy talált név lett. „Szövi”, így hívtuk magunk között. Így ez a kicsit forradalmi név minden fellengzést nélkülözött, csupán funkcióhoz volt köthető, egész egyszerűen a posta címünk volt.

Szövetség ’39 – S39 Hybrid Design Manufacture, Budapest, Szövetség u. 39., s39.hu Forrás: Baróthy Anna

Mennyire működtetek közösségi jeleggel?

A közösségi jelleg ebben az időszakban számomra fontos küldetést jelentett. Szerettem volna azt, hogy ez ne én, hanem inkább mi legyünk. Arra törekedtem, hogy megosszam magam, hogy közösséget és szellemiséget építsek. Bizonyára ebben az is benne volt, hogy ne legyek, legyünk egyedül ebben a nagy ismeretlenben. Kerestem a hasonszőrűeket, azokat, akik előre néznek és új utakat keresnek. Az elején ez úgy tudott működni, hogy a Next Lab-bel (Szakál tesvérek, Maróy Ákos) együtt tartottuk fent a helyet a Szövetség utca 39-ben. Aztán változott a design közeg, elindult a startup őrület és elkezdtek jönni azok a visszajelzések a piacról, hogy szuper a brand, de miért van ilyen fura nevetek? Ez a hosszú kísérletező korszak azzal zárult le végleg, hogy 2015-ben S39 Hybrid Design Manufacture-ra változtattam a cég nevét, a spontán cégműködést pedig egy professzionális kreatív cég megteremtése váltotta fel. A hybrid design már a névben is mutatja a metszetben való gondolkodásunkat.

A Next Lab-eseket hogyan ismerted meg?

A Re:orient projekt környékén. Már az egyetemi évek alatt alakult egy baráti és szellemi közeg, akik függetlenül a szakmai végzettségünktől az újmediális eseményeket figyeltük és rendszer szintjén kerestük az újat. 2006-ban a Velencei Biennale kiállító művészei voltunk mi is többek között Szakál Tamással, Somlai-Fischer Szabolccsal, Szemerey Samuval. A Re:orientes csapat zömében építész és digitalis médiaművész közegében a szélessávú anyagismeretem kifejezetten értéknek számított, de mindenkinek volt valamilyen specialitása, szenzibiltása a zenére, a programozásra, vagy a mozgóképre. Ez a közeg kezdettől fogva egy oázist jelentett. Mire elvégeztem az Ipart egyértelmű volt, hogy a saját szűk szakmámban megtapasztalt belterjesség, a múltba figyelés, a gyakran kicsinyes szakmai konfliktusok nem motiválnak az odatartozásra. Egyszerűen nem volt komfortos. A kísérleti vonal viszont nagyon jól összekötött minket a másik közegben és egy elsajátítható, reményteljes modellt mutatott.

Kelner Krisztián és Szakál Tamás installáció építés közben, 10. építészeti biennálé, 2006: Cities. Architecture and Society, Re:orient csoport a magyar pavilonban

A Re:orient installáció módszertani üzenete volt, hogy olcsó dolgok is jelenthetnek kreatív megoldásokat az építészetben, amihez több ezer kínai játékot vásároltatok a józsefvárosi piacon. A Biennale-n és későbbi projektjeitekben is megjelent a digitális technológia. Mennyire tartod fontosnak?

Egyre jobban érdekelt, hogy a nagyon kézzelfogható anyagokat hogyan tudom organikusan összeegyezteti a digitális korszakkal, amiben a barátaim és tevékenységük elképesztően izgalmas ingert jelentett számomra. Rácsodálkoztam a másfajta hatására. Ahogy a dolgokat csináljuk abban egyszerre alkalmazunk jó és rossz rutinokat. Vannak az anyag megmunkálásra vonatkozó hagyományos gesztusok és tapaszatlatok, amit fontos tiszteletben tartani és a miértjeit tudatosítani. Más gesztus kőből kifaragni egy szöveget kézzel, és más homokfújással, vagy CNC marással. Mást üzenek a különböző módokkal, de mindegyiknek megvan a maga konceptuális és technológiai helye. Ezek pedig nem egymás konkurensei a végeredmény szempontjából.

Egy darabig ment ennek az organikus vonalnak az építése Tamásékkal közösen, de aztán ők a projekt alapú munka bizonytalanságait megunva elmentek nagyon szoftveres irányba. Somlai-Fischer Szabolcsék Kitchen Budapest majd Prezi berobbanó sikere nagy bizodalmat és jó iránymutatást adott. Idővel rá tudtam látni, hogy az integrált, élményalapú, technológiát is használó helyspecifikus installáció vált a csapatom főtevékenységévé. Félig szobrászként, félig designerként építészekkel szocializálódva, átjárva a területek között ide érkeztünk. Sehol nem vagyok, de mégis mindenhol ott lehetek, aminek a szabadságát nagyon élvezem.

A 2008-as gazdasági válság mennyire törte meg a lendületeteket?

Mi is többféle módon próbáltunk túlélési útvonalakat találni. Elkezdtünk termékekben gondolkodni. Befektetési tőke és a speciális tudás nélkül azért nem egyszerű ez se. Mára lett 3-4 termékünk, amiket különböző készenléti állapotban fejlesztünk.

2014-ben Rákosy Eszterrel közösen létrehoztuk a LUMINARI Glass laminált üveg termékcsaládunkat. Sokrétű felhasználást tesz lehetővé a falburkolattól az ajtón és térelválasztón át egészen a bútor léptékű alkalmazásig. Jelenleg a nemzetközi piacra vitel előtt áll.

MUKI_PIX, helyspecifikus világító járdaburkolat, Monor, 2012 Fotó: Holler Ákos

Másik termékünk a MUKI_PIX, ami egy helyspecifikus világító burkolat, vagy mondhatjuk, hogy egy terülő művészeti rendszer, ami beton térburkolati elemek formájában terjeszkedik a városok járdáin és terein. Nappal a felületeket részletgazdagsága, sötétedés után pedig az üvegből kialakított, piktogramszerű formák mögül kiszűrődő fény teszi izgalmassá. Nagyon várjuk egy tavaly beadott prototípus pályázat eredményét, aminek éppen a validálása zajlik. Szeretnénk átállni a nagytételű gyártására, ha a pályázatunk pozitív elbírálást kap.

Harmadik termékünk a CALTROPe bioépítészeti struktúra, ami egy telepíthető modulrendszer és ami organikus, természetközpontú módon válaszol a vízszintemelkedéssel járó területvesztés okozta kihívásra a trópusi éghajlatokon. A koncepciót győztesként választották a Jacques Rougerie Alapítvány innovációs építészeti pályázatán 2013-ban. 2014-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács díját terv kategóriában. A részben betonból, részben helyi anyagokból álló, speciális betonkeverékből épülő áttört gátszerkezet trópusi és szubtrópusi folyódeltákban alkalmazható. A partvonalra párhuzamosan telepített betonelemekbe mangrove facsemetéket ültethetnek, amelyek a növekedésükkel egy időben hatékony védelmi vonalat alkotnak beépülve a környezetbe. A részben mesterséges, részben élő növényekből álló gátrendszer idővel így segíti a védett területek hordalékkal való feltöltését. A Caltrope-pal jelenleg nemzetközi pályázatokat keresünk és különböző konferenciákon és versenyeken népszerűsítjük az ötletet.

Caltrope – the green lace
Kísérleti bioépítészeti struktúra, 2013

A BETON kurzus és workshop az oktatási projektetek. Ezt miért indítottátok?

A tudásmegosztás mindig érdekelt, ezért kezdtem el Pécsett a doktori képzést is. Kifejezetten bántott az az élmény az egyetemen, hogy a minket tanító tanárok nagy része nem avatott be minket abba, hogy tulajdonképpen miből él, és hogyan keresi a pénzét, vagyis abba, hogy hogyan álljunk meg a lábunkon. Elhatároztam, hogyha fiatalokkal fogok együttműködni valaha is, akkor én megmutatom majd nekik, hogy éppen, hogy csinálom azt, ahol épp tartok.

Beton – Gondolkodj keményen!, Sziget Fesztivál Fotó: Bognár Benedek

A BETONworkshop és kurzussal szerettem volna, hogy a hozzánk jelentkező diákok gyakorlatban lássák, hogy hogyan épül fel egy projekt az ötlettől a megvalósításig, hogy valós életszerű szituációkat éljenek át már az egyetemi éveik alatt. Egy ideig nagyon lelkesített a Hello Wood féle nyári táborok példája, de egy idő után rájöttem, hogy a BETON-nak máshogy kell működnie az anyag természete, nehézkessége miatt. Emelett szólt, hogy egyre leterheltebbé váltam a futó projektjeink mellett – ami a csapat fenntartását finanszírozza –, beinduló termékfejlesztésekkel. Ezzel a programmal építjük a Kifolyót, a Gellért téren lévő urban wellness helyszínt, és idén májusban szertenénk átadni a városnak a véglegesített terepet a Magyar Wellness Világnap programjait szervező hazai csapattal karöltve, akik megkerestek minket más cégekkel együtt. Szeretnénk idén kimaxolni a helyszínt.

KIFOLYÓ projekt, Fotó: Bognár Benedek

Angliában például nagy cégek dolgoznak együtt kicsi design stúdiókkal. Nálunk mennyire van kultúrája az ilyen együttműködéseknek?

Nálunk nincs, de lehet igényt találni rá, ha képes vagy a másik oldalon egy olyan megtérülést mutatni a cégek felé, ami révén érdekeltté válhatnak a projekted kapcsán. Többek között a Hello Wood az, aki példaértékűen ötvözte a szakcégeket, az oktatást és az üzleti szemléletet egy brand alatt. A marketing ma már az egyik legfontosabb tényező a hazai cégekkel való együttműködésben is.

Mi is nagyon sok segítséget kaptunk a piaci szereplőktől a BETON kapcsán. Rengeteg nagy cég támogat minket anyagokkal, gépekkel, szaktudással. Egy brüsszeli képviselő lánnyal beszélgettünk egy betonos eseményen, aki egy előadás után elmesélte, hogy külföldön a cégek azért, amit csinálunk sok pénzt fizetnek, hát nálunk ez pont fordítva van, mi házalunk vele, de még így is élvezzük. Annak a kultúrája hogy cégek design szempontból érdekeltek legyenek és ez rutinjukká váljon, ahhoz kell még idő és a megtérülés felmutatása.

Fotó: Angyal Levente
Betonkeverő autóból utcai diszkógömb, PLACCC Fesztivál, 2009

A startup világ lehetőségei hidegen hagytak?

Volt egy olyan érzésem, hogy a „startup bumm” inkább a digitális technológiák gazdasági lehetősége, amit aztán számomra be is igazoltak a divat szakma befektetéseinek történetei. Nem gondolom, hogy a piaci területünkön olyan mértékű növekedést lehet generálni mint mondjuk egy applikációval. Bár vannak sikertörténetek, mint a Kaza Concrete vagy az Ivanka Beton Design, de mindkét cég a design használatára alakult és nem designerek az alapítóik. Én a tervezéshez értek és nagyon sok emocionális dolgot teszek bele a munkáimba. Amiatt kezdtem vállalkozni, hogy ne függjek másoktól és épp emiatt, óckodom attól, hogy befektetői kockázatnak tegyem ki magam. Csupán a pénz miatt nem veszélyeztetem, amit eddig felépítettem. Ettől függetlenül, most van olyan kollegám, aki a pénzügyi-gazdasági irányt segíti tudatosítani, ami lehetőséget ad a nagyobb kockázattal járó pénzügyi döntések kezelésére is.

Van legkedvesebb projekted?

Az aktuálisak közül a nemrég átadott Graphisoft Parkban épített Fogadóépület homlokzata 2017-ből. A Graphisoft Park szeretett volna egy reprezentatív startupokat is befogadó, megjegyezhető épületet építtetni a bejárathoz. Sugár Péter építész meghívására ehhez kísérleteztünk homlokzati variánsokkal, amihez egy éjszakai, állandó jellegű fényvetítés is kapcsolódott volna, mint egy legújabb kori építészeti réteg. Terveztünk hozzá egy mintázatot, ami az állandóan változó fényviszonyok mellett különböző módon jelent volna meg projektoros vetítéssel. Az volt a célkitűzésünk a megalkotásakor, hogy a homlokzat egy térbeli monitorra emlékeztessen és az ottani organikus környezet a dunai széllel együtt adjon egy olyan élményt, mint amit az ArchiCad is csinál, az az térben mutat meg síkban szerkesztett testeket. Az animált homlokzatok a jövő új, izgalmas építészeti faktúrái lesznek, az épületek új bőrei. Azonban költségmegtakarítások miatt ezt az ideát nem tudtuk átvinni a beruházókon.

Graphisoft Park fogadóépület, 2017 Fotó: Bognár Benedek

2015-ben a megújuló Széll Kálmán térre építettetek aktív beton felületeket az egykori legendás óra helyére. Mennyire volt ez nagy kihívás számotokra? Egy kultikus tárgy szűnt meg az órával.

Hiszem, hogy egy kultikus tárgyat nem lehet helyettesíteni. Ezzel a tudattal indultam neki a feladatnak és azt is tudtam, hogy ebben az érzelmi helyzetben nem lehet úgymond „jó” tárgyat csinálni. Emiatt a lehető legminimálisabb formai megoldásokat választottuk és minden olyat kerültünk a tervezés alatt, ami a korábbi óra tulajdonságaival konkurálhatott volna. Ezért lett digitális és nem mutatós. Hálás vagyok Szilágyi Tibornak, a BKK projektvezetőjének így utólag, hogy nem támogatta az egész betonfelület digitális kijelzősítését. Ahol a beton felületén a régi óra lenyomata látszik és állnak a mutatók a reliefen az az idő, amikor leszedték az analóg órát, amikor megállt rajta az idő. Így az új óra emlékműve is a korábbi órának. Fontos volt, hogy a különböző rétegek ne sérüljenek. Az óra fővállalkozójának lenni designerként főleg az elektronikai szakágak terén nem volt egy hálás feladat, sem élmény.

Széll Kálmán téri óra készítése Fotó: Besenyei Gergely

Sok szempontból naivan szavaztam bizalmat a kivitelezőpartnereknek, amiből aztán a botrányt okozó problémák is adódtak. Sokat edződtem az esett kapcsán. A mostani munkáinkat egy sokkal keményebb protokol és folyamatrendszer mellett végezzük és már a tervezésnél megköveteljük a szakágaktól is ezt a szemléletet és dokumentációs anyagot. Minél inkább igyekszem a felelősség vállalásából a szubjektív tényezőket kizárni. Nekem rengeteg tanúságot hozott egy ekkora beruházásban való részvétel, amit minden nehészségével együtt is most már pozítivan tudok beépíteni a cég tapasztalati tőkéjébe.

Megújuló Széll Kálmán tér Fotó: Bognár Benedek
Baróthy Anna Fotó: Besenyei Gergely
Széll Kálmán tér, 2016 Fotó: Besenyei Gergely

Mit látsz új iránynak még az építészetben?

A betonnak van egy felfutása a burkolatok terén. Az ereje számomra azonban inkább abban rejlik, hogyha a világban minden kipusztul egy katasztrófa miatt és szétrohad, eltűnik, a betonszerkezetek egy jó része még akkor is ott lesz egyfajta mementóként. A 3D nyomtatott betonszerkezetek azonban egy új fajta formai forradalmat hozhatnak az építészetben is. A nyomtatás technológiai jellegéből adódóan az ívek, a kupolák szerkezetileg stabil formáit fogja előtérbe hozni, hiszen ezek a formák, amelyek leghamarabb öntartóvá válnak. Újfajta organikusság várható ezzel a technológiával, aminek megjelenése megkerülhetetlen, hisz egy nagyon gyors megtérülést ígér a hagyományos zsaluzott betonszerkezetekkel szemben. A technológia révén a jövőben az építészeti zsargonban ismert „letisztult formák” ideája, valószínűleg kitágul a ma még az egyenes formavilághoz kapcsolódó érzelmi elköteleződésből ismét az íves és gömbszerű formák irányába. Ez egy izgalmas korszakot fog megnyitni az építészet terén, amiben a virtuális is nagy szerephez juthat. Kérdés, hogy ez hogyan fog kihatni a felületek minőségére, mennyire lesznek fontosak egyáltalán az anyagok a jövőben? Vagy hogyan? Ennek a pulzálása nagy amplitúdóval fog lezajlani és még nem láthatjuk, hogy az egyébb tudományterületek fejlődésében hol érnek össze majd a különböző hatásmechanizmusok és milyen technológiai konklúziók fognak bevállni az emberiség mindennapjaiban. De, hogy egy nagyon izgalmas világ jön az biztos. Az más kérdés, hogy az ember, hogy tudja mindezt lekövetni majd a lelkével.

A beszélgetés megjelent a Műértő 2018-as májusi számában.

A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.

 

 

Megosztom

Written by: