Éjjeli Őrjárat

Seres Szilvia beszélgetése Eperjesi Ágnes képzőművésszel

 Az 1997-es VRML statisztika című műved a 90-es évek lassú hálózati kapcsolatára reflektált. A Novacom által alapított kortárs művészeti díj Internet kategóriájának a nyertese lettél vele. Hogyan született?

 A 90-es évek közepén éjszakánként az interneten szörfölve jól emlékszem arra a bosszantó érzésre, hogy sokszor egyáltalán nem lehetett tudni, a hosszú várakozás ellenére végül letöltődik-e a kívánt oldal, vagy teljesen hiábavaló a türelem. Elképzelhetetlenül lassú volt a betárcsázós internet. Várakozás közben azon gondolkoztam, milyen jó lenne tudni, mennyi időt vesztegetünk el így. Elképzeltem, mennyire örülnék, ha a hosszú tétlenség végén, mikor úgy döntök, most feladom, megjelenne egy visszajelzés: információ arról, mennyi ideig bírtam. Az elkészült verzió az lett, hogy amikor a látogató ellépett az üres oldalról, feljött egy ablak, melyben másodpercben ki volt írva az eltelt idő hossza, amit a látogató képes volt várakozással tölteni. Az így összegyűjtött adatokat meg is akartam jeleníteni. Az adatvizualizáció programozói munkáját a SZTAKI munkatársai végezték. A látogató egy virtuális város felépítésében vett részt a saját várakozási adataival. Az idő és a türelem voltak a város építőanyagai. Egy spirális vonalú képzeletbeli pályán a centrumból kifelé haladva jelentek meg a másodperc-adatok, kockánként építve a várost. A különböző másodperc-értékek a város alapterületét adták, az azonos másodperc-értékek az épületek magasságát növelték. Bejárás közben a leggyakoribb értékek felhőkarcolókkal sűrűn telepített belvárosnak hatottak, míg a legritkább értékek ritkásan lakott külvárosi részeknek tűntek.

 

Képernyőfelvétel a VRML statisztika c. munkából, 1997

Hogyan kerültél a SZTAKI munkatársaival kapcsolatba?

Úgy emlékszem, Weber Imre ismerte Kovács Lászlót. Imi felhívott, hogy szerinte volna lehetőség a SZTAKI munkatársaival való együttműködésre, és hogy csináljunk valamit. Én ekkor sokat dolgoztam a Nappali ház irodalmi és művészeti szemle szerkesztőivel, évekig voltam a folyóirat művészeti szerkesztője és tervezője. Arra gondoltam, hogy mennyire jó lenne egy internetes művészeti folyóirat is, ami kötődik ugyan a Nappali házhoz, például ugyanolyan igényes a tartalom tekintetében, de nem annak az online felülete, hanem egy önálló entitás. Ebből az elképzelésből született meg az Éjjeli Őrjárat, amihez Imrével fölállítottunk egy művészeti szerkesztőséget, Tímár Katalin, Horányi Attila, Szijj Ferenc és Nemes Attila társszerkesztőkkel. Ideig-óráig mások is csatlakoztak a szerkesztőséghez. Az elképzeléseinket a SZTAKI-ban Kovács László osztályának munkatársai programozták.

Vámos Tibor indította útjára az Éjjeli Őrjáratot 1996 december 19-én a Műcsarnokban tartott bemutatkozó esten. A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ 1996 június 26-án nyílt meg a Soros Alapítvány, a Silicon Graphics Magyarország és a MATÁV együttműködésének eredményeként. Mennyire ismerted?

Kezdetben nem igazán voltam tisztában a C3 adta lehetőségekkel. Az Iparművészetin végeztem, nem ismertem belülről a képzőművészeti élet szereplőit, és nem is éreztem túlságosan nyitottnak a szcénát. A SZTAKI-sokat hamarabb ismertem meg, és ők nyitottan, elfogulatlanul kezeltek minden művészt. Nem számított, ki honnan jön, mi az előélete, csak az, amit csinálni szeretne. Ez számomra rendkívül inspiráló és támogató közeget jelentett. Reméltem, hogy a SZTAKI-val ki tudjuk alakítani a működési kereteket. Kovács Laci talán még abban is hitt, hogy a művészekkel való együttműködések eredményei a saját kutatásaikra is hatással lehetnek.

Vámos Tibor, a SZTAKI igazgatójának szerepvállalása a bemutató estünkön nekem azt jelezte, hogy az új online művészeti folyóiratban számukra is van potenciál. A C3-ba persze jártam, egy HTML tanfolyamot például azonnal elvégeztem náluk, de közös projektünk sajnos sosem volt.

Az Éjjeli Őrjárat a szöveges tartalom mellett netart műveket is tartalmazott. Mi volt a koncepció?

Az Éjjeli Őrjárat animációs menüpontjai

Az Éjjeli Őrjárat volt az első olyan művészeti folyóirat Magyarországon, amely csak az interneten volt elérhető. Annak kerestük a módját, hogyan lehetne képet adni az aktuális és korszerű művészeti folyamatokról, szóval nem kifejezetten a számítógépes művészet folyóirata akartunk lenni. Foglalkoztunk kortárs magyar képzőművészettel, főleg olyan szempontok szerint, amelyek szerintünk hiányoztak a palettáról, és amelyek virtuálisan, a hálózaton is relevánsak. Voltak kifejezetten webre tervezett művek és több interaktív látogatói oldal is. Úgy emlékszem, az állandó infoszolgáltatás-rovataink mellett tematikus „számokat” csináltunk, amelyek aztán önjáróan bővülhettek a neten. Az első az Eltűnődés címet viselte, és efemer művek, helyspecifikus installációk, azaz eltűnő, megsemmisülő alkotások és a velük kapcsolatos önálló anyagok gyűjtőfelülete volt. Az eltűnő művek akkoriban tendenciaként már bőven észrevehetőek voltak, de annyira még újnak számított az irány, hogy még a képzőművészet iránt érdeklődő számára sem volt lehetséges utánanézni magának a jelenségnek. Az oldallal értelmezni akartunk egy nagyon is aktuális jelenséget, és az új tudásunkat mások számára is hozzáférhetővé tenni. Élve a web adta lehetőségekkel, megpróbáltuk bevonni az olvasókat is a munkába, részben a munka mennyisége miatt, és persze az interaktivitás bűvölete miatt is. Fontos volt, hogy bárki hozzáadhassa a saját tudását, ezért Bővíthető emléktár néven online bővíthető gyűjtést hoztunk létre. Egy másik helyen Eltűnt művek néven egy listát közöltünk ilyen művekről, a látogató pedig online szavazhatott, hogy melyikről és milyen sorrendben mutassunk be dokumentumokat is.

Egy másik tematikus menüpontra, a Társadalmi pályák-ra kattintva olyan oldalakra juthattunk, amelyeken a jövő aktualitásait próbáltuk meg elképzelni és társadalmi kérdésekkel foglalkoztunk.

Volt pályázati kiírásunk, virtuálisan felkínáltuk nagy múzeumaink tereit mindazok számára, akik szerint nincs esélyük ezekben a terekben önálló kiállítási lehetőséget kapni, hogy ennek ellenére gondolkozzanak el, milyen kiállítást csinálnának ezeken a helyszíneken. A beérkezett pályázati anyagokból időről-időre meg akartunk valósítani egyet-egyet az említett kiállítóhelyek számítógéppel szimulált, virtuális tereiben.

Voltak szövegcentrikusabb, irodalmibb projektjeink, pl. a Szijj Feri által szerkesztett Szótárnapló, vagy közösségi versírás is. A 97-es Internet Galaxis alkalmával, a rendezvény ideje alatt, virtuális műtárgyaukciót rendeztünk.

Az Éjjeli Őrjáratnál érezhetően a konceptuális megközelítés volt az erősebb és nem a technológiai oldal.

Számomra az internet a demokratikus hozzáférés közegét jelentette, ami idővel mindenki számára elérhető. Ez tökéletesen illeszkedett az én általánosabb művészetfogalmamhoz, mert nekem mindig az számított, hogy a művészet ne csak egy belterjes társaság számára jelenthessen értéket, hanem próbáljon nyitni teljesen más közegben élő emberek felé is. Sosem találtam ördögtől valónak azt sem, hogy a művészetnek akár gyakorlati következménye is legyen. A Társadalmi pályák rovatban jelent meg például Sugár János A legrövidebb út – a kényelem geometriája című használati utasítása a budapesti metrókijáratokhoz, mely a legrövidebb utat mutatta azokhoz. Azt gondoltuk, hogy ez közérdekű információ. De voltak olyan projekt-kezdeményezéseink is, amelyekkel arra törekedtünk, hogy az emberek építő módon szóljanak/szólhassanak bele az életüket érintő dolgokba. Akár konkrét törvényhelyek kritikáit is vártuk, hiszen a szabályok használat közben csiszolódnak, és az alsóbb szintű működési zavarokra megoldást jelenthet, ha az állampolgárok jelzik, hol a gond. Én komolyan gondoltam, hogy egy politikus akár használhatja is az oldalunkat, amikor az emberek változtatási javaslatait törvénymódosítássá formálja. Idealistán azt gondoltuk, hogy a politika az állampolgárok érdekében történik. Voltak használható javaslatok, és voltak irreális elképzelések is. Valaki például a komplett választási rendszert akarta átalakítani és erre küldött tervezetet. Nyitott volt az Éjjeli Őrjárat.

Az Éjjeli Őrjárat szórólapja

Meddig tartott az eufórikus állapot?

Mindenki ingyen csinált minden, ami persze fenntarthatatlan. Egy idő után meg kellett volna teremtenünk a szerkesztőség finanszírozási hátterét, de nem sikerült. Néhány évig ment az intenzív bizakodással teli munka, aztán egyre nehezebb lett az embereket motiválni, és szép lassan elhalt a dolog.

A számítógépes grafika mennyire vonzott?

Önálló médiumként nem különösebben, csak akkor, ha a saját művészeti programom igényelte. Pl. 1996-ban készítettem a Tényleges tartalom című sorozatot, amit számítógéppel raktam össze és próbálgattam, hogy melyik cég nyomtatója produkál elfogadható eredményt. Amúgy inkább a tipográfia és a tördelés lehetősége jut eszembe a számítógépes grafika szókapcsolatról. A Nappali ház tördelését az első években például még nem házilag oldottuk meg, én is főleg szövegszerkesztéshez használtam a számítógépet, és mert érdekeltek az internet adta lehetőségek. Grafikai programokat kicsit később szereztem csak be, amikor már voltak annyira felhasználóbarátak a felületeik, hogy autodidakta módon könnyen meg tudtam tanulni a használatukat. 1993-ban az Epigon újság – Várnagy Tibor szervezésében az Első és Második Kortárs Magyar Epigonkiállítás művészeti célújságként definiált kiadvány – készítése közben tanultam meg használni a különböző programokat.

Outsiderként érkeztél a művészeti szcénába. Mennyire volt nyitott?

Mindig konkrét alkotások létrehozása révén kerültem közelebb a szcénához, és nem a baráti kapcsolatokra építő belterjesség révén. Néha zavaróan zártnak érzem a közeget.

Az MKE Intermédia szakán tanítasz. Milyenek a tapasztalataid?

A diákokkal jó foglalkozni, együtt dolgozni velük, inspirálni és motiválni őket. A járt utak elhagyása tanítható, és lehet teremteni olyan közeget, amiben arra szocializálódnak a diákok, hogy problémaérzékenyek, ugyanakkor konstruktívak legyenek. Az intézményesített felsőfokú művészetoktatással persze vannak problémáim, de ez messze túlmutat az én kompetenciáimon.

A technológia mentén átalakult a médiaművészet a kommunikáció irányába. Ma lenne relevanciája az Éjjeli Őrjáratnak?

Szerintem lehetne. Azt gondolom, a társadalmi párbeszéd gyakorlását célozhatná. A demokratikus kommunikáció terepe továbbra is az internet, és a célorientált párbeszéd tanulását, taníthatóságát jó lenne művészeti projektekkel is megtámogatni.

Kapcsolódó beszélgetések:

„A kultúra felelősség azokért az információkért, amelyeket létrehoztunk.”
Seres Szilvia beszélgetése Peternák Miklós művészettörténésszel, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatójával

„Akkor már lehetett tudni, hogy a számítógép létezik és valahogy a jövő errefelé vezet, és végre ideológiamentesen lehetett valami korszerűt propagálni.”
Seres Szilvia beszélgetése Sugár János képzőművésszel

„A számítógép nekem a szabadságot, a menekülési útvonalat jelentette.”
Beszélgetés Waliczky Tamás újmédia-művésszel

„A .hu velünk kezdődik.”
Beszélgetés dr. Kovács Lászlóval és dr. Micsik Andrással

„A történelemben egyetlen játszmának sincs vége, és mindegyik játszma különböző módon értékelendő.”
Seres Szilvia beszélgetése Vámos Tibor akadémikusssal

A beszélgetés Éjjeli őrjárat címmel  a Műértő 2017 áprilisi számában jelent meg.

A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.

Megosztom

Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.