„Ma igaz, hogy többet tud az, aki kevesebbet tud.”

Seres Szilvia beszélgetése Antal „AlieN” Gergővel.

Ahogy készítettem a hazai digitális kultúra  megszületéséhez kapcsolódó beszélgetéseket a neved mindig felbukkant mint technikai, problémamegoldó emberé. Mikor találkoztál először számítógéppel?

6-7 évesen már átjártam a szomszédba Commodore Plus/4-en írogatni ezt-azt. Nyolc éves koromban a szüleim – akik tanárok – érezték, hogy a számítástechnika egy érdekes dolog lesz a jövőben, és így 1986-ban lett egy Commodore-om. Márkáért lehetett megvenni, de a határon sem volt evidens, hogy akkor ez most áthozható-e, vagy sem. Onnantól kezdve a Commodore 64 lett a nyár sztárja két joystickkal az üdülésekkor. Egész nyáron minden gyerek a klubszobában ült a sötétben, csont fehéren. Játékkal indult a találkozás, de benne volt – mivel még nem volt internetről letölthető semmi sem és eredeti szoftvereink nem voltak – az, hogy meg kellett „szerelni” az egészet. Így kezdtem megismerni a „fekete dobozt”, az az a számítógépet, aminek a kezeléséhez nem értettem, kézikönyv híján gyakorlati próbálkozással tudtam felfedezni. Mindenki kicsit programozó is volt, mert normálisan nem lehetett elindítani egy programot se. A Nintendo, Gameboy, Playstation vették át ezt a szerepet később. Ezek azért voltak jók – a laikusok számára – mert már nem kellett hozzájuk telepíteni semmit sem. A Pasziánsz is azért lett az egyik legnépszerűbb játék anno, mert alapból benne volt a Windowsban.

A „fekete dobozzal” való ismerkedésednek köszönhető, hogy később a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre mentél?

A Commodore 64-es tudásomról soha sem gondoltam volna, hogy egy foglalkozás alapját képezheti. Pláne, hogy egy olyan szakma rengeteg nő ki belőle, amelynek részeit sem fogják tudni teljesen az emberek. A szüleim javasolták, hogy legyek mérnök, de nem voltam teljesen meggyőzve. A gimi környékén azonban kezdett megszilárdulni bennem, hogy lehet, hogy mégiscsak ezzel kellene foglalkoznom. Nem volt könnyű bejutni a BME-re, de 1996-ban sikerült. Ott volt már egy nagyon fejlett, belső hálózat, amin dokumentumok, médiafájlok voltak elérhetőek. Az internettel/böngészővel való első találkozásomat ezért úgy fogtam fel, hogy az egy külső cím, amihez van egy megjelenítő. Baromi lassú volt, a jpg-ek soronként töltődtek le, de nagyon úgy éreztem, hogy az, ami az interneten van, az rendkívül értékes. Egy fél nyáron keresztül rá voltam kattanva, hogy floppykra archiváltam azt, ami érdekes volt. Nem gondoltam, hogy az internet úgy fog fejlődni, hogy én ezzel majd nem fogok tudni lépést tartani. Az egyetemen magamtól tanultam ki a webet és a HTML-t.

Hogyan tudtad ezt magadtól megtanulni?

A Netscape, aki böngészőt gyártott megmondta, hogy hogy kell HTML-t csinálni ahhoz, hogy az megjelenjen a saját böngészőjében, és ezt a Microsoft is megmondta az Explorer-ük kapcsán. A böngésző volt maga a HTML-szabvány. Primitív logikája volt. 1997-ben a fozelek.hu készítésekor rájöttem, hogy hogyan lehet úgy tartalmat megjeleníteni, hogy az minden böngészőablakban megjelenjen, vagy hogy esetleg finom átmenetek legyenek már a designban. A Tilos Rádió website-ját már ezzel a tudással készítettem el.

Hogyan talált meg a fozelek.hu, ami a MATÁV korai tartalomfejlesztési projektje volt?

1997 nyarán indult el a ParaRadio. Molnár Danival (B2MeN/soobrosa) ott találkoztam először, illetve Szabó Sándor (Jinx) talált meg a weben, mert kész volt már a honlapom, amit a saját autodidakta tudásommal raktam össze. Ez annyira jól sikerült, hogy az emberek például lopták az e-mail szimbólumot, amit csináltam hozzá. Jinx mondta, hogy én egy webdesigner vagyok és hogy csináljam meg a ParaRadio site-ját is. Danin keresztül ismertem meg később Szekfű (Karafiáth) Balázs és a Carnation Tanácsadó Zrt.-t. Amikor a fozelek.hu indult, akkor a MATÁV-on belül senki sem tudta HTML-síteni a Kangyal András féle designt. Bementem – miután Szekfű felhívott – és mondták, hogy másnapra kell, ami előtte három hétig senkinek sem ment. Egy este alatt 95%-ban összeraktam a dolgot. Elég szívás volt. Kellett egy keret és a sablon mutációit le kellett fejlesztenem reggelre. Kérdezték, hogy mennyit kérek. Kértem 50.000 Ft-ot. Akkor ez számomra egy viszonylag nagyobb összeg volt, amit el is fogadtak. Szerintem ott bukott meg a Főzelék, hogy túl korai volt az ötlet a magyar piacra. Akkor nem értették, hogy miért is rakna fel magáról bárki is információt a webre. A MySpace-t találták ki tulajdonképpen, de a MATÁV-on belül eltörölték a projektet arra hivatkozva, hogy a felhasználók soha nem fognak feltenni magukról semmit a netre.

Mindeközben Kovács Balázzsal (Craft) és Mészáros Gáborral (Gib) megalakítottuk a PGA-t, a Pangalaktik Media ügynökséget 1998-ban.

Miért gondoltátok 1998-ban, hogy kell csinálni egy ügynökséget?

„Ügynökség”, „kell csinálni” nincs benne a történetben. Szerettem webdesignolni. Craft jobb designer volt, én jobban HTML-eztem. Gib volt a rendszergazda és a fejlesztő programozó. Quake-eztünk és jó haverok voltunk. A sales – amiről nem tudtuk akkor, hogy így hívják – vicces volt, leginkább saját kontaktokon keresztül kaptunk munkákat. Aztán bejött a MATÁVNet, majd Origónak kezdték el hívni és mivel nekünk volt egy hardcore gamer oldalunk, ezért szerettek volna velünk fejlesztetni egy játékoldalt. Számlát kellett adni nekik, de nem voltunk számlaképesek, ahogy üzletemberek sem. De kitaláltuk, hogy emiatt céget kell alapítanunk, amit két nap alatt kiviteleztük úgy, hogy előtte csak IRC-n beszéltünk. A névjegykártyánk például téphetetlen volt.

1998-ban mennyire volt már piaci igény a weben jelen lenni?

Praktikusan elkezdtünk megoldásokat gyártani. Meglepetésként ért, amikor emberek jöttek, hogy százezer forintokat hajlandóak áldozni azért a csodáért, ami nekünk a délutáni szórakozásunk volt. De akkor nem láttuk be, hogy akkor és úgy, az egy jó üzlet. Szekfű (Karafiáth) Balázs nagyon jól látta, hogy korai még mondjuk a Compaq-ba betörni egy website-al, inkább szaktanácsot kell adni az egész marketingstratégiáról, hogy az online-ban ez hogy lesz, és igaza is volt. Az ügyfelek részére még hihetetlen és elképzelhetetlen volt ez a világ, de Balázs tudta, hogy hogy kell milliókat elkérni érte, és később eljutottunk a weboldalhoz is. Működött a dolog.

Befejezted az egyetemet közben?

Be, de minden esélyem meg volt rá, hogy ne fejezzem be. A BME-n akkor is nagyon könnyű megbukni, ha minden órán ott ülsz. Volt olyan, amit a következő félévben értettem meg, miközben már levizsgáztam belőle. Meg kellett tanulni úgy levizsgázni, hogy nem értetted. De olyan kincseket adott az egyetem, amiket valószínűleg hasznosítok legbelül, mélyről ma is. Ilyen a mérnöki hozzáállás a hibákhoz, rendszerekhez, a „fekete dobozhoz”. Amikor gyerekként játszottam a Commodore 64-gyel ez a feketedoboz-logika már ott is előkerült.

Soha életemben nem használtam használati útmutatókat, de már annyi szoftverrel dolgoztam, hogy bennem vannak a korábbi tapasztalatok és ez mindig tovább épül. Felnőttként vannak elvárásaim a számítógéppel szemben, gyerekként nem voltak. Tényleg igaz rá a varázslat szó, mert akármennyire is az összes tudás determinisztikus benne, néha olyan dolgok jönnek ki, amelyek megmagyarázhatatlanok és nem történhetnének meg.

A Pangalaktik mennyire lett a szabad kísérletezés terepe? Mennyire vagy kísérletező?

Teljesen, addig feszítem a húrt amíg el nem szakad, hogy utána összeragasztgathassam. Az volt világ életemben a szerencsém, hogy olyan helyen voltam, ahol ezt hagyták. A Pangalaktikban nem volt stratégia és tervezés, de csipogta az iparág, hogy ennél sokkal nagyobb pörgés lesz, és hogy erre számítani kell. Beláttunk kicsit a színfalak mögé, jártunk networking eventekre és felfogtam, hogy most már fel kellene abból ébredni, hogy mi itt csak játszadozunk ezzel az egésszel, mert New Yorkban ötvenmillió dollárokkal nagyon komolyan gondolják már ezt. Szekfű egyszer csak feldobta, hogy csináljuk meg a Carnation website-ját. Ez nekem egy nagyon fontos iskola volt, mert addig csak kivitelezést csináltam, soha nem foglalkoztam tartalomfejlesztéssel. Amikor Szekfű megrendelte a site-ot, akkor azt gondoltam, hogy azt, hogy mi legyen rajta, majd a megrendelő mondja meg, főleg azért is hiszen egy tanácsadó cégről volt szó. De nem mondta. Rájöttem, hogy az lenne a jó, ha olyan látványtervet tudnék letenni az ügyfélnek, ami az ő fejében talán benne sincsen, de én kapásból egy jobb megoldást adok. Nekem akkor zéró érzékem volt a marketinghez, de éreztem, hogy a proaktivitás ezeknél a melóknál jó. Aztán Szekfű jött és elmondta, hogy majd tanácsadóként ő behúzza a nagy ügyfeleket, és akkor azokat a munkákat kíméletlenül kivitelezni kell, és boltoljunk össze. Amikor meghallottuk, akkor azt mondtuk, hogy „Na jó, ezen elgondolkodunk”. Tudtuk a filmekből, hogy ezt így kell csinálni, de amikor egy héten többen is felhívtak ezzel az ötlettel, akkor elgondolkodtunk komolyabban, hogy mi is zajlik körülöttünk.

Mikor egyesült a két cég?

2000 márciusában. Ezen a nyáron kezdtük el Tóth Krisztiánt (Hitch) zaklatni, hogy jöjjön a céghez. Úgy kezdtünk el építkezni és növekedni, hogy nem volt kellő megrendelésünk. Ebből jött is egy leépítés, de ezt kísérte az is, hogy a dot-com lufi Amerikában kidurrant és az egész iparág megrogyott. Nekünk egy csomó akkori startup lehetett volna az ügyfelünk, akik viszont tönkrementek a lufi kipukkanásával.

A websiteok és tanácsadás mellett csináltatok extra dolgokat?

A gepbolt.hu esetében például lefejlesztettünk egy az egész számítógép alkatrész iparágra vonatkozó fullos rendszert varázslóval, gépösszerakóval a felhasználók számára. De például 2001-2002-ben kezdte el a Generali komolyan venni az internetet és kitalálták, hogy miért ne lehetne online biztosítást kötni. A jogi kereteket kellett tisztázni hozzá. Még azt is át tudtuk tolni rajtuk, hogy tíz ember leüljön, biztosítást kössön és ezt videóra rögzítsük. A teszten összegyűjtött hibákat pedig javítottuk. Ott jöttünk rá, hogy a pop-up ablak 50%-ban megöli a felhasználókat. 2002-ben felírtuk a falra, hogy pop-up ablak NO. Ha jött az ügyfél, lebeszéltük róla. Mi akkor nagyon úttörők voltunk, mindig az ügyfelek előtt jártunk.

A tapasztalatok mennyire építettek benneteket tovább?

Az érdeklődésünket nagyon elvitte idővel a cég. Abba is hagytam a technológia tanulását, mert nagyon kezdett begyorsulni és havonta kellett volna új dolgokat tanulnom. Az új homokozó a cégépítés lett. Ingyenes – fizetett – tanulás volt. Nekünk fogalmunk nem volt a menedzsmentről. 2003-ban jöttem rá, hogy az „IT munkának” a fele social engineering. Beleláttam egy csomó szervezetnek a részterületeibe. Olyan volt mintha egy üzleti iskolába jártam volna, ahol csak gyakorlati órák voltak. Egyik nap a marketingen voltam, másik nap a termelésen stb.

Huszonhárom évesen már a Westel vezetésének adtál tanácsokat.

Egyszer ott volt egy megbeszélésen az összes Westel board member és kiállítottak középre – volt egy NOKIA 5110-esem – hogy írjak egy sms-t. Közben jegyzeteket készítettek és egyszer valaki megszólalt, hogy „Jó, most már értem. ” Az volt a kérdés az idősebb tagok számára, hogy a sok nyomógombos telefon hogyan lehet alkalmas arra, hogy szöveges üzeneteket küldjenek tömegével. Ugyanis annyi sms-t küldtek abban az évben Magyarországon, hogy az egész nemzetközi T a csodájára járt, hogy hogyan csinálják a szolgáltatás ilyen fokú eladását a magyarok. A board tagjai bonyolultnak találták az sms-írást és nem értették, hogy hogyan lehet ez lehetséges. Mindenki jellemzően negyven felett volt a tárgyalóteremben. Amikor mentünk fel a liftben, akkor valaki kiszúrta, hogy sms-t küldtem közben, és ezért állítottak ki, tesztelve, hogy hogy csinálom.

Ez a fajta szemlélet hogyan hatott a korai mobil fejlesztésekre?

Akkoriban megfojtottak mindent az elején. Gondolj csak arra a bevett szokásra, ha ma mobilon emelt díjas sms-ben pénzt szedett be valaki mobiljáról, akkor ezért a szolgáltató akkoriban kb. 50%-os összeget kér el, de így nem lehetett mobilra tartalmat fejleszteni, mert eleve egy 50%-os közvetítői veszteséggel kellett számolni, ami majdnem olyan mint a könyvpiac. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon gyors lerablása volt a piacnak, kicsit el is vették a kedved ettől a terméktől, mert drágává és értéktelenné tették. De azt kellene ma mondani, hogy olcsó és értékes, és akkor mindenki ott venne meg mindent, sőt olyan dolgokat is, aminek nincs materiális értéke, például egy szívecskét a neved mellé, hogyha felhívsz valakit akkor megjelenjen a neved mellett a kijelzőn. De ezt fillérekért kellett volna adni, úgy hogy és 80%-ot kapjon a grafikus és csak 20%-ot a szolgáltató. A MATÁV igazából a mobil fejlesztési részt ölte meg. A web már jött fel.

A ParaRadio eközben párhuzamosan ment?

A ParaRadioban 1997-2000-ig voltam aktív, a Carnation meg akkor kezdődött, ami miatt hanyagolni kezdtem a rádiót. A web részét hivatalosan én csináltam. Az audiotechnikai részt Molnár Dani (B2MeN/soobrosa). Nagyon nagy volt a lelkesedés, de kevés ember volt, akik be is jöttek műsort készíteni. Volt, hogy egész nap én voltam az egyik műsorvezető. Toltuk, hogy első internetes rádió, és egy idő után fel is futott. A rádiózás eleve fun volt. Ami pedig nagyon fontos az az, hogy nagyon jó internet kapcsolat volt a C3-ban. Jobb net volt ott mint bárhol. Ezért a Quake-ezés elképesztő módon pörgött. Mi klánban toltuk és eleve előnyünk volt a hálózat sebessége miatt.

2005-ben eljöttél a Carnationből.

Úgy éreztem, hogy nem vagyok a vállalat hasznára és a magaméra sem, Tóth Krisztián (Hitch) akkori ügyvezetővel megbeszéltük az ügyet. Olyan dologgal foglalkozom most már, aminek tovább kellett fejlődnie. Nem éreztem magam jól, nem találtam a helyem. Akkor már öt éve volt az az állapot, hogy most nagyon sürgős valami, hogy most nagyon meg kell tolni ezen a héten. Évente ötvenháromszor! Az informatikában rengeteg járatlan út van és probléma, ami bármikor előjöhet és ez megcsúsztathat. Elkezdtem foglalkozni olyan dolgokkal, amelyekkel korábban nem tudtam. Más kihívások és más feladatok érdekeltek. Ekkor kezdtem el komolyabban fotózni, amihez jól jött a szabadidő. De akkor már tudtam, hogy a kamerabeállítás nem olyan nagy dolog, mert ez is social engineering.

Mennyire vannak ma már kész sablonjaink, rutinjaink?

Ma már letölthetsz mindent sablonként és egy szót nem kell tudnod HTML-ül. Olyan ez, mint amikor azt mondták Fordnak, hogy miért akarja a gyártási kapacitását növelni, amikor az Egyesült Államok területén n számú sofőr van és az emberek soha nem fogják vezetni az autójukat. Előbb utóbb a web is ilyen dolog lesz. A profibb ügynökségek, akik egyedi site-okat gyártanak továbbra is az alapjaitól – kódszinten – építik fel a weboldalakat, de ez már nem az én világom, rengeteget változott a technológia.

Ma igaz az, hogy többet tud, aki kevesebbet tud. Ha én neki állok egy website-ot elemeiből felépíteni, az hat hónapig tart, de most a gyors utak megtalálóinak áll a világ. Én egy power user vagyok, nem tudom, hogy hogy kell megszerelni a nyolchengeres Ferrari motort, és nem tudom, hogy minden alkatrészét el tudnám-e nevezni, de üljünk be és nézzük meg, hogy milyen gyorsan nyomom le a pedált és hogyan száguldok vele.

Kapcsolódó beszélgetések:

„Olvastuk Gibsont, volt Tetsuonk, ezerrel ment az Electronic Body Music, kezdődött a rave.”
Seres Szilvia beszélgetése Molnár Dániellel

„A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé.”
Seres Szilvia beszélgetés Maróy Ákossal

„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”
Seres Szilvia beszélgetése Kangyal András interakció tervezővel

„2010-ben, 10 év digitális alkotás után rádöbbentem arra, hogy ha jön egy elektronikus vihar, akkor minden lenullázódik, amit eddig építettünk.”
Seres Szilvia beszélgetése Tóth Krisztiánnal, a CarnationGroup/POSSIBLE CEE volt vezetőjével, kreatívigazgatójával.

A kutatás az NKA támogatásával valósult meg.