„Amikor az ember kicsit médiaművész, akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért.”

Seres Szilvia beszélgetése Somlai-Fischer Szabolcs építész, médiaművésszel, a Prezi társalapítójával.

Az elmúlt évizedben többször beszélgettem veled különféle projektek kapcsán mint például a ReOrient az Építészeti Biennálén Velencében, a Kitchen Budapest megnyitója vagy az Aether Architecture legújabb kísérletei. A titulosod sokszor változott. Volt építész, interakció-tervező, médiaművész.

Mostanában vállalkozónak hívnak, de elkezdtem egy feltalálói, kutatói identitást felépíteni, ami most fontosabb számomra. Nagyon szeretek csinálni, létrehozni dolgokat és korán beleszerettem a tér elképzelésébe és megalkotásába. Amikor megjelentek a számítógépek az életemben, akkor az érdekelt, hogy hogyan tudok benne tereket alkotni. Matematikailag generált szép tereket, utána nyitott, interaktív tereket. Aztán tovább léptem afelé, hogy hogyan tudom ezeket kihozni a számítógépből, hogyan lehet olyan fizikai, megfogható tereket építeni, amelyek interaktívak és poetikusak. Ez az, ami engem mindig is érdekelt, és ez a Prezi is, amit most csinálok. A Prezivel egy olyan eszközt alkottunk, amivel az emberek tereket tudnak létrehozni az ötleteikből, olyan egyszerűen, ahogy eddig még soha sem lehetett az emberiség történelme során.

Azt, hogy ezt milyen szakma vagy titulus alatt csináltam, az mindig csak egy eszköz volt attól függően, hogy honnan tudtam rá közösségi és anyagi támogatást szerezni. A művészeti világban ez azt jelentette, hogy voltak főleg külföldi kiállítások, amelyekhez voltak költségvetések. Ez esélyt adott arra, hogy dolgozzunk és létrehozhassunk projekteket. De – amint montam – ez inkább eszköz volt mint cél. Ezért is szedtünk szét minden munkát és raktunk össze másként, mert így folytattuk a keresés-kutatást.

 

BlueSpot, lokatív média kísérlet, 2007
Forrás: Somlai-Fischer Szabolcs

Sokszor olyan dolgokban gondolkodtatok előre – például a helyérzékeny információk esetében l. BlueSpot projekt – amelyeket még nem ért be a technológia. Ebből milyen visszacsatolások jöttek később számodra?

A lokatív média nevű álom egy időben nagyon sokakat érdekelt. A lényege az volt hogy összekössük az információt a térrel, hogy ne csak Google-kereséssel, hanem sétálással is lehessen találni érdekes dolgokat. Nagyon sok poetikus dolog volt, amiben benne volt az is, ami ma a Forsquare lett. Egyik alapítója is művész volt. Én azt hiszem, hogy azok csinálták meg a termékeket, akik nagyon kitartóak voltak és nem adták fel.

Mi nagyon sok mindent kipróbáltunk és ez is izgalmas volt, ahogy izgalmas volt az interaktív tér, a fizikai pixelek és még egy csomó minden. Évekig dolgoztunk például fizikai pixeleken, és nagyon sok installációt csináltunk. Úgymond sikeresek voltunk. Aaron Betsky a 2008-as Velencei Építészeti Biennálé nemzetközi válogatásába meghívta a Sorry for Taking Your Mirrors című munkánkat. Aztán meguntuk és eltelt azóta öt év, de pont most kaptam egy e-mailt Hong Kongból, a világ egyik legnagyobb éptészeti irodájából, amit Rem Koolhaas vezet, hogy kellene 1000 nm-i pixelfal. Ha nem adtam volna fel, akkor ez is egy projekt lenne, de engem más is érdekelt.

Sorry for Taking Your Mirrors építése, Velencei Építészeti Biennale, 2008
Fotó: Somlai-Fischer Szabolcs

Vannak olyanok, akik túl türelmetlenek ahhoz, hogy évtizedeken át ugyanazt csinálják és vannak olyanok, akik türelmesek: átviszik és fel tudják skálázni az álmaikat. Minket inkább a kíváncsiság hajtott, hogy kipróbálhassunk sok mindent. Nekem elég volt a boldogságomhoz, ha láttam egy mintadarabot egy fizikai pixelfalból, és nem kellett még ezer, vagy több ezer négyzetméter belőle.

 

Bengt Sjölén – Adam Somlai-Fischer: Aleph, 2007
Forrás: Somlai-Fischer Szabolcs

A multidiszciplináris közeg, a közösségi alkotás mennyire segítette az utadat?

Nekem mindig kell egy kicsi közösség az alkotáshoz. Minden projektet, amit csináltunk, azt közösen hoztuk létre. Volt amikor én voltam a legaktívabb rugó, volt amikor bekapcsolódtam mások mellé. Ezek az emberek inkább sokfélék voltak, mint csak művészek. Nekem is építész diplomám van, de általában én voltam a legközelebb az alkotói szakmához. A csapatokban volt a kísérletező technológus hackertől a szociológusokig mindenféle ember, akik a megértésen túl valamin változtatni akartak, vagy kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan lehetne hatni a társadalomra egy új médiummal. A legújabb, legszebb élmény nekem a Prezi kapcsán Árvai Péter megjelenése, őt inkább a termékek érdeklik. Az nem hogy új-e, vagy sem – engem mindig is ez tett kíváncsívá – hanem az a központi kérdése, hogy hogyan lehet vele globális változást elérni, és ez segít-e az embereknek. Ezt most tanulom tőle.

Prezi alapítók: Somlai-Fischer Szabolcs, Árvai Péter, Halácsy Péter Fotó: Puklus Péter

Ez a fajta csapatmunka a kezdetektől jellemezte a Kitchen Budapestet is, melynek egyik alapítója voltál.

Azt hiszem, a közösségi alkotások során tanultak közül a legbüszkébb arra vagyok, amit a Kitchen Budapest elején csináltunk. Az első két évad erre épült fel a kezdetekkor. A felvételin azt kérdeztük a srácoktól és lányoktól, hogy mit szeretne tanulni, és mit szeretne tanítani. Aki erre nem tudott válaszolni, az nem volt kérdés, hogy nem jöhet. Volt egy szabály, hogy kötelező a csapatmunka. Akkor kaptál támogatást egy projektre, ha mások is beszálltak és dolgoztak veled együtt rajta. Meglepően jól ment annak ellénére, hogy a magyar oktatásban általában nincs csapatmunka és ebben híresen lassúak és ügyetlenek vagyunk, mert nincs kultúrája. A Kitchen Budapestben ez azért is ment könnyen, mert hoztunk egy szabályt, ami a szociális blokkot áttörte, és ami miatt megkérdezted a másikat, hogy mit gondol.

Mi volt a Kitchen Budapestnél a kezdeti elképzelés? Amikor létrejött 2007-ben már sok media lab létezett előképként. Ti milyen utat választottatok?

Inkább a media lab irány volt a kezdetektől és nem a művészeti. Összeraktunk olyan fiatalokat, akik ugyanabban a kortárs valóságban élnek, mint minden más ember a világon, és éppen ezért hasonló be nem teljesült igényeik és vágyaik vannak. Az elképzeléseik mentén olyan használatokat, ötleteket próbáltunk megvalósítani, amik izgalmasak és akár piaci potenciál is lehet bennük.

De ezt az elején senki sem tudja még, ezért fontos volt hogy a kezdetekben inspiráló, izgalmas, szép projektek legyenek. A sok „szép” projekt el tudott utazni fesztiválokra és sosem gondolta senki azt, hogy ebből később termék lesz. Viszont inspirálhatott valamit azon az úton, amiből majd később termék lett.

Egy jó példa erre az Instagram – amit utálhat bárki – de olyan profin megcsinálták hozzá a filtereket, hogy mindenki fotója vagányul néz ki, kaptak is érte két milliárd dollárt két év után. A szépség egy hatalmas érték. Tudom, hogy a művészet nem erről szól önmagában, de az hogy tudunk dolgozni azzal, hogy valami milyen hatást vált ki az emberekből, az egy hatalmas érték. A szokásos utak elhagyása is nagyon jól ment a csapatok művésztagjainak, ami szintén fontos érték volt a mérnök srácok és lányok számára.

Azért is működött, mert mi, akik vezettük is ilyenek voltunk. Állandóan projekteket csináltunk, kevertünk. Nem távolról néztük az egészet, hanem aktívan résztvettünk benne. Maga a Kitchen Budapest ötlete is a Prezi őselődjében, a ZUI-ban lett eladva és prezentálva. Ez volt az első olyan dolog, amire a TELEKOM azt mondta, hogy ez neki érdekes.

 

Kitchen Budapest, 2007
Forrás: Somlai-Fischer Szabolcs

Miért nem vette meg később a TELEKOM a Prezit? Miközben vélhetően pont ilyen projektek miatt hozta létre a KIBU-t?

Ők boldogok, hogy ehhez hozzájárulhattak és sikerült, de mást kerestek. Sokat beszélgettünk, sokat dolgoztunk együtt és a végén azt is együtt láttuk meg, hogy ezt külön kell csinálnunk. Nekünk világpiac és globális venture capital partner kellett, és nekik nem ez volt a profiljuk, a piacuk. De nagyon sok tanácsot, támogatast kaptunk sok Telekomostol az elején. Christopher Mattheisen is sokat segített.

Transmediale, Ars Electronica Festival, Velencei Biennalék. Helsinki, Tokióig, New York, Párizst – számos helyen kiállítottál 2002 és 2008 között. Magyarországon mennyire jelentél meg a művészeti szcénában?

Nem jelentem meg, mivel kívülről jöttem. Stockholmban egy építészeti karon kezdtem beleszeretni ebbe az egészbe. A magyar közeg zárt volt. Eleinte találkoztam pár emberrel, de azt éreztem, hogy kevés erőforráson ülve nem igazán keresték a kapcsolódási pontokat. De nekem nem is volt soha célom, hogy híres magyar művész legyek. Egyszer volt egy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által kiírt médiaművészeti pályázat ami jó volt és sokat dolgoztunk rajta, mégsem volt nagyon erős vágyam és motívációm arra, hogy bekerüljek a magyar közegbe. Az újmédia-művészet nemzetközi színterén sikeres lettem. Nagyon jó egyetemekre hívtak előadni évekig, fizették az útjaimat, miközben magyar egyetemekre meg soha. Pedig itt éltem, de nem zavart. Tudtam, hogy ez azért van, mert ott anyira más a téma és másról van szó. Azért az picit vicces volt, hogy mennyire le vagyunk maradva.

A Jövő Háza koncepciójának kitalálásában fontos szereped volt.

Amikor hazajöttem Stockholmból, akkor indult a brainstorming. Sokat dolgoztam a koncepcióján és amikor prezentáltunk egy vicces miniszternek, ő azt kérte, hogy mutassuk meg, hogy hol van ez nyugaton, különben nem hiszi el, hogy jó lehet.

Mi meg a világ egyik legjobb intézményét találtuk ki közben. Például akkor még nem voltak médiahomlokzatok és mi olyan homokzatot és mennyezetinstalláció-látványt készítettünk, ami akkor egyedülálló volt. Egy idősebb szakértőnek az volt a kifogása például, hogy ez túl kevés pixel, és hogy az emberek a megapixelekhez vannak szokva. Olyan butaságokat mondtak, hogy egy idő után el kellett menekülnünk. Megpróbáltuk, de nem sikerült, mert az állammal nehéz.

Szociálisan érzékenyek vagytok és sok mindent tesztek itt Magyarországon. Nem rég indult el a Hősök tere nevű projekt, amihez csatlakoztatok, de említhetném a Bagi felújítási projektetek, ahol a Bagázs nevű civil szervezettel együtt támogatjátok a cigánysoron élőket. Segíthet ez változtatni a dolgokon?

Olyan politikánk és oktatásunk van, amilyenre vágyunk és amilyet megszavaznak. Ha tényleg azt gondolod, hogy a mai szülők a mainál nyitottabb és innovatívabb képzésre vágynának, akkor tévedsz, sajnos. Ugyanez van a politikában is és ez nem a pártokról szól, hanem arról, hogy mindig nagyon magas volt a korrupció. Hogyha megkérdezel bárkit Magyarországon arról, hogy a haverjának adna egy munkát vagy inkább egy idegennek, akkor mindenki azt fogja válaszolni, hogy a haverjának adja.

Magyar demokráciaként egy nagyon nagyon fiatal közösség vagyunk, amely az első lehetőségeit kapja, hogy önmagának alakítsa a jövőjét és ezt még el sem hiszik a legtöbben, hogy a döntéseiknek következménye van. Sok évtizednek kell még eltelnie, amíg ez változást hozhat.

Az egyetlen, ami hatékony és aminek értelme van az az, hogy olyan területekre próbálsz hatni, ahol hosszútávon várható hatás. Árvai Péter például ezért mondott igent az állami szerepvállalásra, mert így tud segíteni. Persze jobb lenne ha olyan lenne, mint San Francisco, ahol „okos” pénz van, itt meg EU-s pénz van. Itt azonban nincs olyan tartalék egy családban hogy pár évet egy új startup-ba a nagybácsi benyomjon, San Franciscoban van. Tehát itt abból kell megpróbálni építkezni, ami van. A Prezi kapcsán azért nem akartunk EU-s innovációs pénzt beszerezni, mert úgy éreztük hogy nincsen nagyon rá szükségünk és hogyha önerőből nem derítjük ki hipp-hopp, hogy ennek van-e értelme, akkor csak a saját éveinket vesztegetjük egy olyan dologra, aminek nincs értelme. De ezt nem mindenki teheti meg. Mi megtehettük.

A Kitchen Budapestben eltöltött két évednek mi volt számodra a legfontosabb tanulsága?

Nekem személyes boldogságot adott azoknak a fiataloknak a szemléletmód-váltása, akik bekerültek hozzánk. A magyar felsőoktatásból jöttek, hozták magukkal a rengeteg energiát, tudást és értéket. El tudtuk velük hitetni, hogy ez globálisan is releváns.

Re:touch, multi-touch képernyő, 2007

Az első ilyen projektünk nagyon egyszerű volt. Összeraktunk a megnyitóra két hét alatt egy óriási multi-touch képernyőt (közösségi érintőképernyőt). Mindig nézegették a blogokon, hogy külföldön ilyet csinálnak. Egyszercsak pedig azt látták, hogy ezt mi csináltuk, és működött, és rögtön app-okat írtak rá és mindenki energetizálódott azonnal, és elhitte hogy egy csapatban játszunk a világgal és csak a saját ötleteinken és kemény munkáinkon múlik minden.

Nem azon, hogy ők nem New Yorkban vannak, hanem azon hogy jót csinálnak vagy sem. Ennek lett a hozománya, hogy nagyon sokan ott hagyták azokat az iskolákat, ahova jártak és elhúztak a világ legjobb iskoláiba, ahova főleg amiatt vették fel őket, mert a Kitchen Budapestes portfóliójuk nagyon erős volt.

Processing workshop, Kitchen Budapest, 2007
Forrás: Kitchen Budapest

Szalay András például a Műegyetemen bukdácsolt. Őt felvették a világ egyik legjobb iskolájába az Imperial College London-ba, ahol előbb végzett, mint itthon tette volna. A másik példa Gálik Györgyi, aki New Yorkban és Londonban tanult, sok extra hitet tudtunk neki adni. Ő jelenleg az angol kormány tanácsadója környezeti innováció kapcsán.

A legfontosabb tanulság nekem ebből az, hogy tényleg mindenkiben rengeteg lehetőség van, és nagyon sokat számít az a kultúra és az a környezet, ami körbevesz. Itt a mikrokultúra a legerősebb, az a pár ember, aki bíztat és inspirál. Egy országot nagyon lassan lehet megváltoztatni, míg egy húsz fős közösséget két hét alatt meg lehet. Szerencsére a mai viszonylag nyitott világban mi azért még az első világba tartozunk. Ha valamit csinálsz, azt megtudod mutatni például egy YouTube-videó formájában. Ez mindenki számára hozzáférhető, tehát nincs kifogás, és ez nagy reményt ad a Magyarország szintjén tartó országoknak.

Téged kik inspiráltak leginkább a folyamatos identitásépítésben?

Azok a munkatársaim, akik hasonló korosztályból és tapasztalatokkal, de más területekről érkeztek. Nekem soha nem voltak hős előképeim, mert türelmetlen vagyok. Régen sokat beszélgettem – amikor még együtt dolgoztunk a párommal – Pozna Anitával és Nagy Péter Sándorral. Ők mindig mást mondtak, mint én és ez volt az inspiráció. Aztán jött Bengt Sjölén, akivel főleg művészeti projekteket csináltam. Most Árvai és Halácsy Péter a Preziből, akikkel ha az együtt töltött évek után leülünk, akkor sem azt fogják modani, amit én gondolok. Ez pedig egy nagyon inspiráló helyzet.

De tudok tanárokat is mondani. Balázs Mihály, aki építész tanár a BME építészmérnöki karán. Ő nagyon szép dolgokat csinált és az is tetszett neki, amit én csináltam. Ez engem akkor megerősített. De az igazi lökést egy Peter Hasdell nevű hong kongi-ausztrál építész adta, aki Stockholmban volt az egyik professzorom. Az első közös projektnél nem értettem, hogy mi a feladat, és hogy milyen problémát kell megoldani az épülettel kapcsolatban. Azt mondta, hogy szerinte egy építésznek igazából nem mindig a problémákra kell koncentrálnia, mert akkor nem tudsz túllépni rajtuk. Inkább álmodozzál, legyen egy víziód és próbáld megnézni, hogy annak van-e értelme és azt megtudod-e építeni. Ezzel lekapcsolt a problémamegoldó gondolkodásmódról és inkább a vízió felé tolt, ami engem teljesen kinyitott. Annyira élveztem, hogy tízszer annyi munkát tettem le az asztalra, mint a legtöbb kortársam.

Pár éve csináltunk egy olyan vacsorát, ahol Halácsy Péter, Árvai Péter és én összehoztuk a három inspiráló öregünket. Hatan leültünk vacsorázni és kicsit úgy láttuk mintha az öregkori önmagunkat láthattuk volna: ott volt az én öreg, kísérletező, csöndes, introvertált művész-építészem, Halácsy Péternek egy matematikus mentora, Árvainak pedig egy svéd nő, aki megváltoztatta az újságírást és hajthatatlanul változtatja azóta is a dolgokat és ezen keresztül a világot.

Mennyire figyeled a trendeket?

Kevésbé, mint régen. A Prezinél a nagy sokk az volt, hogy megnőtt. Nemcsak a csapat, hanem az is, hogy milyen embereknek hozunk létre élményt. A kiállítások során kiállításlátogatók voltak és ők adták a visszajelzést, meg a kurátorok és a szakmabeliek. Most pedig az emberek, akik nagyon sok félék. Öregek és kis gyerekek egyaránt használják. Nekem most sokkal érdekesebb az, hogy az emberek mit csinálnak egy adott termékkel. Úgy látom ott nagyon izgalmas lehetőségeket lehet még találni. Mi is csináltunk anno fejkövetős, sapkás projektet és nagyon boldog vagyok hogy az Oculus VR-t megvette a Facebook sokkal több pénzért. A srácok akik hittek benne nem adták fel évekig, szépen csinálták és lehet hogy most lesz belőle valami.

A kezdetekben nagyon sok technológiai innováció az alkotók részéről jött. Mára ez hogyan változott?

Most ez a gyártóknál van. Nagyon sok alkotói innovációból lesz termék, hogy a kreatív élmény mindenkihez eljusson. Például az amerikai dokumentumfilmes Ken Burns megcsinálta, hogy lassan úsztatja a fotókat és ettől olyan filmszerű lesz az egész. Ez alapból be van építve a számítógép slideshow-jaba, ami szerintem jó. Ez egy olyan alkotói szépséget ad az emberek kezébe, ami egy nagyon érdekes transzfer.

A médiaművészetben is azt látjuk, hogy a rengeteg álmunk és vágyunk, ami tíz éve volt és amiből kísérletek lettek, azok manapság nagyon sokszor termékekként jelennek meg. Az érdekes interakció, a gesztusok, megjelentek a Wii-ben, vagy az IPhone-ban. A művészek emiatt nem szomorúak, mert ezeket a dolgokat nagyon sokan kitalálták. Párhuzamosan évtizedeken keresztül gondolkodtak rajtuk és ebből épült fel nagyon lassan az, ami most a piacon van.

Én inkább azt érzem, hogy ez a fajta kísérletezés, amiben én résztvettem, megérett annyira, ahogy anno a fotó megérett. Ha ma csinálsz egy képet, akkor senki sem hüledezik, mert ma már mindenki tud csinálni képet a telefonján, ami szintén egy szép transzfer.

A Preziben lett egy innovációs laborod. Ez most egy visszatérés”?

Visszatértem, pontosabban még „előrébb” tértem. A Prezinek az volt a legfontosabb az indulásakor, hogy összerakjuk. Akkor a csapatból mindenki, mindent csinált. Utána egy közösséget szerettünk volna létrehozni, akik nálunk profibban csinálják dolgokat. Amikor az ember kicsit médiaművész akkor semmihez sem ért igazán, mert mindenhez ért. Erre a kombinációra nagyon büszkének lehet lenni, hogy az ember tud programozni, dizájnolni, rajzolni és forrasztani és ebből tényleg össze lehet gyűrni dolgokat. De külön külön nem lesz egy szakma.

A cégnek pár évig erre volt szüksége, de most már olyan szépen működik ez a profi csapat, hogy arra jöttünk rá, hogy én akkor tudok a legtöbbet segíteni, ha visszatérek a legelső identitásomhoz, amikor egyedül vagy nagyon kevés emberrel dolgoztam együtt csapatban. Jelenleg együtt dolgozom Weiner Zsuzsival, aki egy zseniális matematikus. Teljesen más kiegészítő személyiségek vagyunk, ő analitikus és nagyon gyors, én eközben álmodozó. Mi programozunk. Inspirációs célzattal most beszállt három régi művész barátom, hogy közösen hackeljünk: Samu Bence, Nagy Ágoston és Papp Gábor.

Friss és más dolgokat tudnak behozni, ami nekem most nagyon nagy érték.

Közben Magyar Tehetség Nagykövet lettél. Mit takar ez?

Csermely Péterrel voltam egy közös interjún és nagyon jó volt vele beszélgetni. Az interjún egymás szavait egészítettük ki. Ő csinálja 1995-től a KutDiákot, amely több, mint tízezer hazai és határon túli magyar tehetséges középiskolás diáknak nyújt lehetőséget kutatásokba való bekapcsolódásra.

Amit én megtanultam a KIBU-ban és az európai workshopokon, illetve apukaként is látom a gyerekeimben is kibontakozi, hogyha jól segítek, akkor rengeteget lehet adni egy gyereknek. Nagyon nehéz dolog, hogy mit mondjál neki. Azt biztos, hogy nem azt, hogy tehetséges vagy.

Az volt az első gondolatom a tehetséggondozó szervezetről, hogy köszönöm és én szívesen segítek, de én nem hiszek a tehetség fogalmában. Ez olyan misztikus. A BME Építészmérnöki Karán az első két év azzal ment el, hogy mindenki amiatt volt frusztrált, hogy ki a tehetséges. Elterjedt, hogy ez eleve elrendeltetett és majd idővel kiderül, hogy benned megvan-e. Ezzel viszont az a baj, hogy így semmit nem tudsz tenni érte. Ha megnézed a kutatásokat, akkor az egy bizonyított dolog, hogy mindenki aki sokra vitte, rengeteget dolgozott érte. A Talent is Overrated az egyik híres könyv, ami azt mondja hogy 5% tehetség és 95% munka, amihez a környezeted támogatása adja hozzá az energiát. Egy fiatal gimnazista, egyetemista nem tudhatja, hogy miért rakjon bele még ezer óra munkát valamibe, ha a környezete nem támogatja és nem hisz benne.

Ennek tudatában úgy éreztem hogy elvállaljuk ezt és a Prezi is segít. Egy kisgyerek abban lesz tehetséges, amihez mintákat lát a környezetében. Tipikus példa a legszegényebb roma településekről, hogy a fociban és a boxban ügyesek a gyerekek. (Az egy másik történet hogy ott a lányokat még jobban lenyomják.)

De aztán kiderül, hogy ezek a srácok azok, akik az egyetemre is el tudnak jutni, nem azért mert fociztak, hanem mert az volt az egyetlen kiemelkedési lehetőségük volt.

Az én szerepem az lehetne ebben, hogy a legizgalmasabb szakmáknak még nincs neve és a tanáraik sem tudják hogy mi a nevük. De ha kicsit beszélgetünk arról, hogy mennyire nyitott dolog ez, és te is kitalálhatsz magadnak egy új szakmát a világra és az emberekre figyelve, akkor lehet hogy valami eszedbe jut, ami túl mutat azon. Ez az egyik dolog, a másik pedig a globalitás. Higgye el a tehetséges fiatal, hogy egy világban élünk és közösek a kihívásaink. Vannak kis hullámvölgyek és hegyek egy-egy országban de magyarok életét 95%-ban az fogja meghatározni, ami Amerikával, Kínával vagy Oroszországgal történik. Nagyon fontos, hogy ezt elhiggyék és innentől kulturális szakemberként is, tudósként is boldogulnak.

 

Kapcsolódó beszélgetések:

„Nem véletlen az olyan fogalmak elterjedése, mint art & tech, science & art & tech.”
Seres Szilvia beszélgetése Nemes Attila művészettörténésszel, kurátorral, a Kitchen Budapest Talent programjának vezetőjével

A vízió jobb volt mint az Ars Electronica Center új központjáé.
Beszélgetés Maróy Ákossal

„Vicces, hogy az Asimovon, Clarkon, Lemen, Bradburyn vagy a Strugackij testvéreken felnőtt generáció benne él gyermekkora science-fiction ígéreteiben”
Seres Szilvia beszélgetése Kangyal András interakció tervezővel

 

How to invent things
Somlai- Fischer Szabolcs előadásának prezije, MOME, 2014. április 2.

A Prezi-alapítók története Preziben.

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

 

 

 

Megosztom